Most & Itt

Pozsonyi ótvar

„Az elhunyt Esterházy Péterről tett ki Facebook-oldalára több mint megosztó postot a több hazai médiumban publikáló, vagy szakértőként megjelenő író, publicista, Pozsonyi Ádám."

A Blikkből való ez a mondat, ők találtak rá Pozsonyi úr (?) Facebook bejegyzésére. Mely postot az ihletett, hogy tegnap meghalt egy ember. Aki történetesen író volt. Nagy író.

Ezen persze lehet vitatkozni, mert mindenkinek jogában bármiről és bárkiről bármit gondolni. A tisztességes emberek világában azonban ennek a vitának nem most, a gyász óráiban van itt az ideje.

Pozsonyi Ádám nem szakértő. Nem író, és nem publicista. Pozsonyi Ádám egy ótvar. Hogy miért, az nemcsak a mostani megszólalásából, de abból a cikkből is kiderül, amelyet Könyvkommandók címmel 2010. október 19-én írtam róla Nol-on.

 

Könyvkommandók

 

Most persze megint föl kellene háborodni. Normális országban ez lenne a természetes. Ha az ember felháborítót, gyalázatost és vérlázítót tapasztal, felháborodik. Felemeli a szavát, megszólal és tiltakozik.

Egy nem normális, értékrendjét veszített országban, ahol mindennap van ok felháborodni, idővel értelmét veszti a felháborodás. Megszokja az ember - ha háborog, olyan, mintha fel sem lenne háborodva.

Lehet, hogy éppen ezt akarják.

Most épp a Demokratában írt egy Pozsonyi Ádám nevű illető. Évekkel ezelőtt már olvastam egy dolgozatát, fércmunka volt az is, de akkor még betudtam annak, hogy bizonyára kezdő a szakmában.

Azóta elleste a fortélyokat, de ettől sem lett jobb. Lehet, rossz helyen inaskodott.

A Demokrata cikkírója nem élni akar ebben az országban, hanem harcolni. „Harcra fel" címmel tett közzé egy alávalóságot, a náci könyvégetők „leghaladóbb" hagyományait követve.

Azt írja a kiváló szerző a még nálánál is kiválóbb Demokratában, hogy kis, három-négy fős csoportokat kellene alakítani, és kilopni a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait a könyvtárakból. Vagy, ha ez nem megy, akkor a szerző úr azzal is beéri, hogy a könyvkommandók tépjék ki a lapokat a könyvekből, firkálják össze azokat, szóval, ahogy ő fogalmaz, tegyék a szellemi mérgezésre alkalmatlanná őket.

Még egy kis versikét is fabrikált a költőnek sem utolsó harcos polihisztor. Azt ajánlja a könyvkommandósoknak, hogy ajkukon csatakiáltással rontsanak rá a ballib fekélygócokra: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok."

Ezen kellene most felháborodni. Csámcsogni rajta, ízlelgetni, lenyelni, mint kacsa a nokedlit.

De mi már nem háborodunk fel semmin. Már túlságosan sokszor voltunk felháborodva – Dunát lehetne rekeszteni a felháborodásainkkal.

A Demokratáról nincs mit mondani. Olyan amilyen, illetve, még olyan sem. Legyen elég annyi, hogy Bencsik András főszerkeszti. Hogy ő az egypártrendszer idején a Népszabadság pártrovatánál bomlasztotta a rendszert, azt tudjuk be ifjúkori botlásnak. Legyen az ő dolga, számoljon el a saját lelkiismeretével, vagy az elvbarátaival.

De azt azért jó lenne megtudni, vajon a Vezénylő Tábornoknak – Bencsik András szép és örök metaforája - mi a véleménye mostanában a Demokratáról. Különös tekintettel, a versikével súlyosbított könyvkommandós akcióra. Mert Orbán Viktor évekkel ezelőtt még kifejezetten kedvelte, jó véleménnyel volt róla, az előfizetésére buzdította az övéit. Érvényben van-e még a napiparancs, vagy időközben titokban vissza lett volna?

És persze, kérdés az is: hogyan is kell érteni ezt a kommandózást? Meg azt az ügyes, tréfás kis versikét?  Spiró Ön szerint is ótvar, elnök úr? Konrád valóban átok? Nádastól szintén hányni tetszik?

Nem mintha bármi újat megtudnánk tőle – inkább csak úgy, magunk miatt kérdeznénk erről Orbánt. Hogy, ha csak nagyritkán is, de időnként tudjunk a tükörbe nézni.

A sajtó felelősségéről beszélek: tisztességről, tartásról, etikáról.

Akinek még mondanak valamit ezek a szavak, érti, mire gondolok.

És tényleg ne tessék felháborodni – idejétmúlt, ótvar dolog az ilyen.

 

Most & Itt
2016.07.15 15:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.