Még viccnek is gyenge, hogy a miniszterelnök nem tudja, ki a baloldali ellenzék igazi vezetője. Benne volt az újságban, tessék belelapozni.

Amit pedig G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója mondott, az nem is mulatságos, hanem egyenesen szánalmas. Hogy Orbán fölényesen legyőzné egy vitában Mesterházyt, de mivel nagyvonalú, ezért nem áll ki vele az egyenlőtlen küzdelemre. (Lásd még: úriember biztosra nem fogad.)

G. Fodor Gábor nem akárki, ha ő mond valamit, arra illő odafigyelni, mert nagy pénz és még ennél is tetemesebb kapcsolati tőke áll mögötte. Ő az, aki az igazmondó Zuschlag Jánossal az emlékezetes interjút készítette a Napi Gazdaság számára. G. Fodor Gábor nem újságíró, és a Napi Gazdaság sem politikai lap, de a Zuschlag-interjú kedvéért ideiglenesen kiléptek a megszokott szerepükből.

Szóval, nem azért nem lesz miniszterelnöki vita, amit a Fidesz kommunikációs gurui és G. Fodor Gábor mondtak. Hanem, mert Orbán Viktornak minden oka megvan arra, hogy ne vitázzon.

Kezdjük azzal, hogy esze ágában sincs média-közelbe engedni a nyilvánosságtól egyébként gondosan távol tartott politikai ellenlábasait. A magát közmédiának nevező televízió ellenzéki politikusnak csak kínos, vagy annak szánt ügyekben enged megszólalást, a köztéri hirdetőoszlopokon pedig, csak a kormánypárt kampányolhat. Orbánnak nem áll érdekében, hogy ezen változtasson.

Egy másik ok az, hogy Orbánnak nincs valódi muníciója a vitára. Üres a tár, s hiába tüzel, nem jön ki a csövön semmi. A plakátokon ugyan Magyarország jobban teljesít, ám a valóságban más a helyzet: nőtt az államadósság, csökkent az életszínvonal, hosszabbak lettek a várólisták. Tavaly az összes uniós ország polgárai közül, a magyarok száma nőtt a legjobban Németországban, az oktatás a béka feneke alatt, Magyarország külpolitikailag elszigetelődött.

Minderről nyilván nem akar beszélni a miniszterelnök, talán meg sem értené, ha valaki erről kérdezné.

Orbán Viktor ugyanis nem tud vitatkozni. Valamikor, liberális úrfi korában, még ment neki ez a műfaj, ám 2002-ben Medgyessy Pétertől, majd 2006-ban Gyurcsány Ferenctől szenvedett váratlan, illetve kínos vereséget.

Egyiket sem felejtette el, egyiket sem tudja megbocsátani.

A helyzet az ő szempontjából, ha lehet, azóta még tovább romlott: Orbán (és a Fidesz) elszokott a vitától. Minden más emberi érintkezéstől is elszoktak az urak az utóbbi időkben, martalóc testőrök kísérik őket mindenhova, csupán előre megszűrt hallgatósággal körülvéve mutatkoznak mindenütt. Csak a baráti médiának nyilatkoznak, kizárólag olyan interjút vállalnak, ahol segítőkész alákérdezéssel elegy közszolgálati seggnyalásra van kilátás. Igazi újságírót régóta nem láttak, talán már nem is tudják, hogy elvétve még előfordul ez a kihalásra ítélt élőlény.

Ily módon azután, azt is elfelejtették, hogy a miniszterelnök-jelöltek, és úgy általában, az egymással versengő politikai pártok vitája nem kegy a hatalmon lévők részéről, hanem hagyomány a demokratikus országokban: a választók iránti tisztelet megnyilvánulása, ha megosztják gondolataikat és programjaikat másokkal.

Orbán annyira retteg a vitától, hogy már azokra is magasról tesz, akik rászavaznak. Húzzák be az ikszet a neve mellé, oszt jónapot!