Nem Orbán fújta be a gólt. Nem ő mentett a gólvonalról, nem ő védett parádés vetődéssel, nem ő szerelt pazarul, majd indított hajszálpontosan. Mindezt a magyar labdarúgó válogatott játékosai cselekedték: előbb Dárdai Pál, majd a Németországból importált Bernd Storck vezényletével.

Mindehhez Orbánnak semmi köze. Azzal, hogy számtalan stadiont építtetett, és kitömte pénzzel a másodosztályba kiesett felcsúti klubot, semmit nem tett hozzá a magyar válogatott sikereihez.

A sport, különösen a futball, történelmünk szerencsétlen korszakaiban rendre összefonódott a politikával. Az Aranycsapatot szerettük, Rákosi Mátyást és társait nem. Elviselte őket az ország, mert nem tehetett mást, ránk erőltették magukat, külső fegyverek segítségével uralkodtak. Orbánékat mi magunk választottuk magunk fölé, a saját kishitűségünknek és rövidlátásunknak köszönhetjük őket. Nem arra adtunk nekik felhatalmazást, amit tettek. Nem arra szerződtünk velük, hogy széthordják az országot, lerombolják az egészségügyet, lenullázzák az oktatást. Kisvasútat építsenek, kaszinótulajdonosok zsebét gazdagítsák.

Ettől kellene most elválasztani a magyar válogatott vártnál jobb szereplését. Király és társai azért sikeresebbek annál, mint amire számítottunk, mert valódi csapatként működnek. Közepes, vagy annál valamivel jobb alkatrészekből egy nagyszerűen működő motort sikerült előállítani. Reméljük, ez a motor megy még egy ideig, és a belgák ellen is bizonyít. Ha nem, már akkor is megérte, mert kiderült, hogy igenis, képesek vagyunk jó motort gyártani.

Ez, mondjuk el még egyszer, nem Orbánnak és rendszerének köszönhető. Nem azért lőtt két gólt Dzsudzsák a portugáloknak, mert Orbán napi 28 utas számára kisvasutat építtetett, döntően uniós támogatásból. Nem azért lőtt Gera zseniális gólt, mert a magyar kormány gyűlöletkampánnyal rondította tele az országot.

Épp ellenkezőleg: nem Orbán és társai, hanem mi, többi magyarok vagyunk ennyire tehetségesek. Miközben a Fidesz és a hivatalos magyar politika, valamint a szolgálatukba szegődött lakájmédia azt sugallja, hogy a magyar labdarúgás - reméljük nem átmeneti – feltámadása Orbánéknak köszönhető, mindez fordítottan igaz: egy hitehagyott, morális mélységekbe taszított ország mocsaras talajából sikerült elrugaszkodnia a válogatottnak.

Nem csodát láttunk, csupán annyi történt, amit az élet más területein is jó lenne látni: hogy nem a szómágia és a kommunikációnak nevezett hazugság hozza az eredményt, hanem a kitartás, a szorgalom, és a teljesítmény.

Tehetség is kell hozzá persze, és néha egy kis szerencse.

P.s.: Merjünk drukkolni a magyar válogatottnak! Nem fogják azt gondolni rólunk, hogy Orbán és a Fidesz hívei lennénk.