Most & Itt

Nejlonszatyor vs Louis Vuitton

A gyilkosságra való felbujtásért börtönbüntetését töltő Portik Tamás azt vallotta a bíróságon, hogy egy nejlonszatyorban tízmillió forintnyi eurót adott át Rogán Antalnak egy belvárosi Fidesz-irodában. Vajon miért mondta ezt Portik? Túl azon, amire többen is tippelnek: hogy esetleg tényleg így történt.

Vannak, akik azt mondják, hogy Portik vádalkut kötött a háttérhatalommal. Portik ugyanis tud valamit. Vagy, ha nem is tud, de legalábbis reménykedik. Abban bízik, hogy a Fidesz uralma már nem tart sokáig. Mások úgy gondolják, hogy bár a Fidesz hatalma még sokáig tart, ám egyszer, valamikor a távoli jövőben véget ér, és a felkészülést nem lehet eléggé korán elkezdeni.

Hogy mi van a dolgok hátterében, és mennyire igaz a nejlonszatyros történet, nem tudjuk. Mindenesetre, már az is sokat elárul az ország morális állapotáról, hogy ezt a szaftos sztorit egyáltalán nem tartjuk légből kapottnak. Eljátszunk a gondolattal, hogy talán lehet benne valami. Hiszen az elmúlt hat évben annyi minden történt, hogy mára már semmin sem csodálkozunk. Sok mindent láttunk, és mindenbe beletörődtünk.

Néhány éve még legyintettünk volna egy ilyen sztori hallatán: persze, az újságokat el kell adni, a példányszám a legfontosabb. Országomat egy kattintásért, lelki üdvömet egy lájkért!

Amit ma biztosan tudunk, az annyi, hogy jelen állás szerint Portik semmilyen előnyt nem remélhet attól, ha Rogán ellen tanúskodik. Ebből inkább csak hátránya származik. Kivéve persze, ha Rogán valamelyik „jó barátja” ígért neki valamit a vallomásért. Mert a Pasa Parkot is feldobta valaki, és a letelepedési kötvények körüli történetek sem véletlenül születtek.

Az sem kizárt, hogy egészen magasról üzentek ezzel Rogánnak: szeretünk, Tóni, melletted vagyunk, támogatunk, megvédünk bárki ellen. De csak addig, ameddig a számunkra vállalható vagy. Ne lépj hát túl egy határon, Tóni, ha legközelebb lopni indulsz, előtte kérdezz meg minket, hogy merre mehetsz.

Durvább dolgokra nincs szükség, egyelőre ennyi is elég ahhoz, hogy az üzenet címzettje elgondolkodjon a dolgok mulandóságán. Azon, hogy minél magasabb a csúcs, annál nagyobbat lehet onnan zuhanni. Talán még a Keresztapa című film egyik legismertebb jelenete is az eszébe jut. Az a kép, amikor egy amúgy köztiszteletben álló derék polgár véres lófejet talál az ágyában.

P.s.: Portik nyilván hazudik, szó sem volt nejlonszatyorról. Antilopbőrből készült Louis Vuitton táska volt az, amiben nem vitte a pénzt.

 

 

Most & Itt
2016.06.21 11:39

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.