- Miniszterelnök úr, az Ön egykori kollégiumi szobatársa azt nyilatkozta Önről, hogy Ön a katonaságnál jelentett róla.
- Elmondtam már sokszor. Minden ellenkező híreszteléssel szemben Magyarországon csökkent a szegénység. Egyre több pénz marad az emberek zsebében, nőnek a reálkeresetek, évtizedek óta nem volt ennyire alacsony az infláció.

- Az Ön valamikori barátja szerint Ön bevallotta neki, hogy a katonaságnál Önnek jelentéseket kellett írnia, mire ő azt válaszolta, hogy semmi baj, majd közösen kitalálják, hogy mit írjanak.
- Tényleg nincs semmi baj. Nőtt a tekintélyünk a világban, egyre többen vannak, akik irigyelnek bennünket. És bár hangosan még nem mondják, titokban már érdeklődnek, hogyan tudnák ellesni a módszereinket. Már utasítottam is a külügyminisztert, hogy megfelelő díjazás fejében adja el a magyar csoda receptjét az érdeklődőknek.

- Miniszterelnök úr, ezek, ha igazak, komoly vádak. Az Ön egykori jelentései állítólag Moszkvában lehetnek, és ezzel Ön zsarolhatóvá válik.
- Ezt ma még nehéz megítélni. Munkahelyeket teremtettünk, és hamarosan elmondhatjuk, hogy minden magyar embernek lesz munkája. Talpára állítottuk a gazdaságot, az ország erős, az emberek, különösen a fiatalok, és az idősebbek, valamint a középkorúak, bizakodva néznek a jövőbe.

- Az Ön egykori barátja, aki bizonyos tekintetben az üzlettársa is volt, azt is állítja ebben a Mandinernek adott interjúban, hogy a katonaság után Önt „levették” a hazafelé tartó vonatról, és visszavitték, mert valamit még alá kellett írnia.
- Látja, ez az, amiről beszélek. Felszámoltuk a korrupciót, elűztük az offshore lovagokat, megtörtük az oligarchák hatalmát.

- Miniszterelnök úr, Ön szerint nem aggályos, amit egykori barátja, üzlet- és harcostársa állít?
- Soha nem állítottam, hogy tévedhetetlenek vagyunk. Inkább úgy fogalmaznék: nem szoktunk hibázni. Nemzetközi kapcsolataink már most is kiválóak, állam- és kormányfők ostromolnak bennünket, hogy mikor látogatok már el hozzájuk. Teli a naptáram meghívásokkal.

- Gyakorlatilag a rendszerváltozás kezdete óta téma az Ön állítólagos ügynökmúltja, most pedig az Ön valamikori barátja is kitálalt az ügyben.
- Örülök a kérdésnek, jól tette, hogy ezt megkérdezte. Valóban úgy van, ahogy Ön is mondta: megállítottuk az orvosok elvándorlását, a pedagógusoknak pedig olyan magas a jövedelmük, hogy az okoz gondot nekik, mire költsék a pénzüket. Nem szeretnék felelőtlenül ígérgetni, de talán már jövőre előállhat olyan helyzet, hogy az angol, norvég, svéd orvosok is nálunk szeretnének majd dolgozni. Ezen még dolgoznunk kell, hogy kitaláljuk, miként tudjuk majd foglalkoztatni őket.

- Mit szól ahhoz a megfogalmazáshoz, hogy Ön kommunista besúgó volt?
- Ez szerintem teljes képtelenség. Meggyőződésem, hogy a mainál több stadiont lehetetlen építeni. Ebben a tekintetben már most is a világ élvonalában vagyunk. Sőt, az előtt járunk.

- Miniszterelnök úr, végezetül, túl ezen a személyes ügyön, engedjen meg egy utolsó kérdést. Igaz az, amit Önről állítanak, miszerint Ön mindenhez ért?
- Pontosítanék: mindenhez is.