Most & Itt

Minden magyarok királya

Idén már harmadszor koronázták királlyá, s bár a Duna egyik alkalommal sem fagyott be – ezért még megütheti a bokáját –, a ceremóniák...

Idén már harmadszor koronázták királlyá, s bár a Duna egyik alkalommal sem fagyott be – ezért még megütheti a bokáját –, a ceremóniák így is sokáig emlékezetesek maradnak.

Jó királyunk lesz nekünk a Viktor, szó ne érje a ház elejét. Mint ahogyan jó kormányzónk volt a kormányzó úr is.

És a János bácsi is milyen jó János bácsink volt nekünk.


Nekünk mindenki jó, aki vigyáz ránk, és megóv bennünket a még nálánál is nagyobb bajoktól.

Gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk.

Tudja, hogy nekünk mi a jó, ami azért is fontos,, mert mi magunk gyarló népek vagyunk, és időnként hajlamosmak mutatkozunk a kételkedésre. Elgondolkodunk egyes dolgokon, és ha nincs egy erős iránytű, amely a halálnál is biztosabban mutatja, hogy melyik a fa mohás oldala, akkor akár el is tévednénk ebben a bazi nagy rengetegben.

Jó királyunk lesz nekünk a Viktor, mert jó akar lenni hozzánk. Jó lett volna ő már eddig is, mert a természetéből következik neki, hogy jó legyen.

De eddig nem lehetett az, ami szeretett volna lenni.

Nem engedték, hogy jó legyen velünk. (Nekünk).

Ermlékszünk, milyen vidáman ment ki 2010-ben a brüsszeli csúcsra. Talán még szotyizott is örömében, hogy majd ő milyen szépen elengedi a hiányt, a pénzből pedig juttat mindenkinek. Főként azoknak, akik megérdemlik.

Ám a brüsszeli bürokraták, akik gyarmattá akartak tenni minket, és akiktől már csak emiatt is több tisztelet várunk, élükön akkor még azzal a Barroso nevű portugállal, azt mondták: nem.

Nem engedték, hogy a mi jó királyunk elengedje a hiányt, szigorú költségvetést követeltek. Tőlünk, büszke magyaroktól! Így lett aztán, hogy hiába vagyunk szabadságszerető nép, azok ott, tuggyuk kik, nem engedték, hogy a mi királyunk jó legyen hozzánk.

De most már lehet, hogy jó lesz. Igaz, a költségvetés számait még mindig nem ismerjük, de Varga miniszter szerint már csak tizenötöt kell aludnunk, azután minden kiderül. Ezt meg ugye, félálomban is kibírjuk

Utána lehet, hogy jó lesz. Nem mindenkinek persze, csak annak aki rászolgál arra, hogy jó legyen neki. De majdnem mindenki rá fog szolgálni. Mert ki ne szeretne tenyérből enni, ami sokkal kényelmesebb, mint a vadonban, másokkal versenyezve megszerezni a mindennapi betevőt.

Végre jó királyunk lehet nekünk a Viktor, mert nekünk jár, hogy jó királyunk legyen. Igazságos, aki időnként álruhában elvegyül az ő népe közé szotyozni a VIP páholyba, és ott, ilyen emberi módon, elrendezi az ország dolgait.

Ha két szotyizás között azt érzékeli, hogy a lakosság szeretné, ha a NAV megvizsgálná Rogán Antal lakásgyarapodását, ő nem áll ennek útjába. Pedig megtehetné, törvényt hozathatna, hogy tessék Rogánt békén hagyni, de nem! Hanem, éppen ellenkezőleg. Megvizsgáltatja iramlást, hogy minél hamarabb a napnál is világosabb legyen minden.

És mostantól mindenki tudja, hogy Rogán Antal nem törvénytelenül talált odahaza újabb és lakásokat, valamint házrészeket reggelente, nem sokkal ébredés után. Hanem úgy, hogy minden törvényes volt, mert már papír is van róla.

És lesz papírja Szjjártónak is, persze, csak abban az esetben, ha szüksége lesz ilyen papírra.

Kósa Lajosnak is, alkalomadtán.

Mindenkinek meglesz mindene, akinek meg mégsem, azt sem hagyják az út szélén.

Magára vessen, amiért semmije sincs, és ezért belelökik a szakadékba.

Most & Itt
2014.10.16 11:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.