Most & Itt

Milyen ország az ilyen?

Milyen ország az, ahol az MSZP vezető tisztségviselőinek, illetve a párt aktivistáinak és szimpatizánsainak két nappal egy népszavazási kérdés beadása előtt ügyeletet kell tartaniuk a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál, mert csak így remélhetik, hogy beadhatják a kérdésüket?

Milyen ország az, ahol a magát legnagyobb ellenzéki erőnek gondoló, és ebből kifolyólag a kormány leváltására készülő (?) párt gond nélkül elfogadja a hatalom egyoldalú, igazságtalan játékszabályait, és ezzel úgy tesz, mintha lenne esélye a győzelemre, miközben tudja, hogy a hatalom még a saját maga által alkotott törvényeket sem tartja be, s ha érdekei úgy kívánják, bármikor újraírhatja azokat?

Milyen ország az, ahol február 23-án kigyúrt kopasz fiatalemberek a herceghalmi fideszes polgármester Erdősiné nevű feleségével összejátszva megakadályozhattak egy magyar állampolgárt, esetünkben Nyakó Istvánt, hogy a demokratikus jogaival élve beadhasson egy népszavazási kérdést?

Milyen ország az, ahol mindezek után a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Választási Bizottság illetékes vezetői még mindig a helyükön lehetnek?

Milyen ország az, ahol közel másfél hónappal a botrány kirobbanása után még meg sem hallgatták a kigyúrt kopasz fiatalembereket, sem tanúként, sem gyanúsítottként, nem kérdezte meg tőlük senki hivatalos szerv, hogy ugyan mi a fenét kerestek ott azon a kora hajnali órán, dossziékkal és kigyúrt izomzattal felfegyverkezve, ki küldte őket, ki volt a megbízójuk?

Milyen ország az, ahol csak az ügy elszenvedőjét, Nyakó Istvánt hallgatták ki tanúként, ám a történet főszereplőjét, a már említett Erdősinét nem, pedig ő a demokratikus jogállam elleni egyik legsúlyosabb bűncselekményt, a választási csalás vétségét követte el?

Milyen ország az, ahol Erdősiné „segítőjéről” a kopaszokkal összedolgozó fiatalemberről kiderül, hogy Kubatov Gábor Fidesz-alelnök titkárának osztálytársa volt a középiskolában, ám ennek ellenére sem őt, sem Kubatov Gábort még tanúként sem hallgatták ki?

Milyen ország az, ahol a hatalom fura urai mindenkit hülyének nézhetnek, miközben az ellenzéki pártok asszisztálnak ehhez a gyomorforgató, gusztustalan szomorújátékhoz, azzal áltatva választóikat, hogy 2018-ban leváltják a kormányt?

Milyen ország az, ahol bevezethették a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását, csak azért, mert egy magát önállóan soha meg nem mérhető, a nulla-támogatottságú, törpepártnak ez állt érdekében?

Milyen ország az, ahol semmiről sem lehet népszavazást tartani, sem a boltok vasárnapi nyitva tartásáról, sem a paksi erőműről, sem a Liget beépítéséről, sem az olimpiáról, semmi olyanról, ami az ország lakosai számára valóban fontos lehet.

Milyen ez az ország?

 

 

 

 

 

 

 

 

Most & Itt
2016.04.04 21:00

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.