Most & Itt

Menekülő mackók Budapesten

Azt mondja, hogy amikor először hallott a menekülő mackókról, azt hitte, ez valami áprilisi tréfa. Olyan ember mondta neki, aki mindig viccel, akkor is, amikor nem kellene. Vannak ilyen emberek, teszi hozzá, de ő nem szereti, ha valaki akkor is viccel, amikor arra semmi szükség. Mindennek megvan a maga ideje, vidámságnak, komolyságnak, nem jó keverni a kettőt.

Aztán rájött, hogy félreértette, amit neki mondtak. Merthogy, nem menekülő mackókról volt szó, hanem menekülő maszkokról. Utólag már röhög ezen, mert tényleg: miért menekülnének Budapesten a mackók?

Bár az is igaz, úgy higgyem el, ahogy mondja, hogy ő már semmin sem csodálkozik. Mert itt minden megtörténhet. De azért örült, hogy mégsem mackókról, hanem maszkokról van szó. Ezekről sem tudta először, hogy micsodák de ennek legalább van értelme. Legalábbis, reméli, hogy van.

Elmondaná még a tájékoztatásom végett, hogy gyakran utazik a metrón. Legtöbbször a 3-as vonalon, de néha a másikon is akad dolga. Korábban szeretett metrózni, gyors volt és kényelmes, mire átnézte a szórólapot, vagy felriadt a bóbiskolásból, már meg is érkezett oda, ahova indult. Neki még nem esett baja utazás közben soha, egyszer állt meg vele a mozgólépcső, akkor nagyot döccent, majdnem el is esett. De ez volt a legtöbb, semmi komoly.

Most meg alig van hét, hogy ne olvasna arról az újságban, hogy valahol füstölt egy metrókocsi. És ez őt nagyon zavarja. Nem azért utazik a metrón, és nem azért veszi a bérletét, hogy a kocsi füstöljön. Igaz, vele személyesen még nem volt ilyen, de az már előfordult, nem is egyszer, hogy a szerelvény megállt két állomás között. Néhány másodpercig tartott csak az egész, korábban észre sem vette volna, de most már figyel.

És nem jó érzés, ha áll a kocsi. Összeszorul az ember gyomra, mert attól fél, hogy lesz valami. De szerencsére idáig még nem esett baja, sőt, másnak sem. Leszámítva persze az idegeskedést, mert az is számít.

És itt jönnek a képbe a menekülő maszkok. Amiket ő először mackóknak hallott, úgy is mondja most már, mert neki, mint utasnak, mindegy. Nem neki vették ugyanis a maszkokat, hanem a személyzetnek. Olvasta az újságban, hogy a kocsikra menekülő maszkokat telepítettek.

Tisztára, mint a repülőn az oxigén álarcok, mondja, csak ott az utasoknak is jut, szemben a metróval, ahol a személyzetet látják el a menekülő maszkokkal. Egy ismerőse meg még azt is tudja, hogy nem teljesen jók ezek a menekülő micsodák. Jó, legyenek maszkok, ha a micsoda nekem nem tetszik. Azért nem teljesen jók, mert csak egy percig védik az embert, holott az előírás szerint negyedórán át kellene ellenállniuk a szénmonoxidnak.

Talán a füstölés okát kellene megszüntetni, a menekülés helyett, mondja. Főleg, hogy nem az utasoknak szánják a menekülő maszkokat. Persze, ő nem ért ezekhez a dolgokhoz, lehet, hogy így van jól, ahogyan az okosok csinálják.

Egyébként elnézést, hogy feltartott, és köszöni, hogy meghallgattam. További jó utat kíván, ő már megérkezett, a Klinikáknál szokott leszállni.

 

Most & Itt
2016.04.02 11:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.