Most & Itt

Kövér doktor elbeszélgetne Orbán doktorral

Kövér a nap, szórja a sugarakat. Arról van szó, hogy a Népszabadság - eddig sehol nem cáfolt - információi szerint, a Párt egyes számú tagkönyvének birtokosa nagy beszélgetésre készül a miniszterelnökkel.

Kövér Lászlónak ugyanis állítólag elege van a Fidesz-holdudvar, Rogán, Habony és mások kétes ügyeiből, a Fideszhez köthető személyek gyanús gyarapodásából, vagyonosodásából. Úgy általában a korrupcióról, amelyet az egyszerű emberek leginkább a lopás szóval szoktak kifejezni. Szavahihető szemtanúk szerint Kövér doktor úgy érzi, hogy a Fideszhez köthető kétes ügyletek súlyosan rombolják a párt és a kormány hitelét.

Kövér Lászlóról köztudott, hogy ő a Párt élő lelkiismerete. A házelnök már külső megjelenésében is nagyon egyenes, becsületes embernek látszik. Szúrós – politikai ellenlábasai szerint eszelős – tekintet, jellegzetes bajusz, ellentmondást nem tűrő, súlyos arcberendezés. És a megszólásai is nagyon szignifikánsak. Igaz, eddig főleg az ellenzéket ostorozta, őket nevezte kártékony, ártó strigáknak, valamint hasonló lényeknek, róluk mondta, hogy genetikai hibából fakad a torzult karakterük.

Mostanra az övéivel is tele lett a hócipője.

Én nem lettem milliárdos, nekem nincsenek vállalkozásaim – ezt mondta Kövér doktor az LMP-s pártalapítvány Ökopolisz címmel tartott tavalyi rendezvényén. És valóban: neki csak a testvére, Kövér Szilárd vett részt kétes ügyletekben. Minderről azonban Kövér doktor nem tehet, neki nyilván fogalma sem volt arról, hogy a tesója nyakig benne volt a Kaya Ibrahim nevével fémjelzett fantomcéges ügyekben.

Nem hibáztathatjuk Kövér doktort ezért, de ettől még élhet bennünk a gyanú, hogy az egyes számú párttagkönyv birtokosa nem azért akar beszélgetni a miniszterelnökkel, mert az a meggyőződése, hogy csalni, lopni nettó gazemberség. Valószínűbb, hogy nem az igazságot félti Kövér doktor, hanem a Fideszt. A Pártot, amely hazudik, csal és lop.

Persze, azt Kövér doktor is tudja, hogy amennyiben a tervezett beszélgetés létrejön, akkor sem változik semmi. A Fidesz, ha akarna, akkor sem tudna megváltozni. Esetükben ugyanis a lopás nem úgy működik, mint a normális emberek világában: hogy vannak, akik megbotlanak és akut gyengeségüknek engedve elemelnek egy asztalon ottfelejtett pénztárcát.

Náluk nem az alkalom, hanem a rendszer szüli a tolvajt. Olyanná lett ez a párt, mint a cápa, amely még alvás közben is úszik.

Amelyik cápa nem úszik, az nem alszik, hanem elpusztult.

Ezt pedig még Kövér doktor sem várhatja el Orbán doktortól. Mit is kezdene az ország ennyi döglött haltetemmel? Nemcsak értelmetlen, de esztétikailag is nagyon zsenánt lenne.

 

 

 

 

Most & Itt
2016.08.16 10:56

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.