„Meg vagyok döbbenve, hogy Önök mennyire a múltban élnek” –oktatta ki a magyar miniszterelnök az Európai Parlament tagjait szerdán délelőtt.

Sajnáltam Európát ezekben a percekben: nem lehet jó a múltban élni.

Viharosra sikeredett a magyar uniós elnökség bemutatkozása, botrány és balhé lengte be a termet. Daniel Cohn-Bendit, a legendás, 68-as diákvezér például szabályosan üvöltött Orbánnal és Chavez-hez hasonlította, ami Európában mostanában nem a megbecsülés jele. Mások is diktatórikus hajlamokkal vádolták a Kedves Vezetőt, a zöldek beragasztott szájjal hallgatták a magyar miniszterelnököt.

Orbán azt válaszolta, hogy a magyar médiatörvényt "lehet és kell is kritizálni, de nem lehet sértegetni egy nemzetet. Mi ez, ha nem a magyar nép megsértése?" - tette fel a kérdést.

Ami azt illeti, tényleg sértő volt, ami a strasbourgi teremben elhangzott. Érthető, ha Orbán zokon vette a hallottakat: senki nem tapsikol örömében, ha diktátornak nevezik, a demokrácia lebontásával vádolják, lesajnálják, és leragasztott szájjal hallgatják.

Főleg a diktátorok kérik ki maguknak az ilyesmit.

Orbánt sértegették, nem a magyar népet. Mert, hiába védett meg bennünket Orbán, nem támadta senki a magyar embereket. Nem először védett meg bennünket, és félő, nem is utoljára. Megvédte már a magyar emberek nyugdíját – most kezd körvonalazódni, hogy mennyivel csökkentik a nyugdíjakra kifizethető összeget –, és megvédte a magán-nyugdíjpénztárakat. (Az itt felhalmozott pénzek sorsáról már valamivel biztosabbat tudunk – elnyeli ezeket a nagy, közös, feneketlen bendő: az államkassza.)

Nem véletlen, hogy az újabban nagyszámban terjedő politikai viccek között egy tréfás magyar átok is szerepel: Védjen meg téged az Orbán Viktor! Vagy: Védje meg a nyugdíjadat az Orbán!

Eddig azonban csak amolyan részleges, leginkább előjátékhoz hasonlítható megvédések voltak - pikáns politikai pettingek a valódi aktus előtt. Mostantól azonban már az összes magyar embert védi Orbán.

Európa rárontott a magyar nemzetre.

Néztem a politikusokat a strasbourgi teremben, próbáltam kiszúrni, ki bántja közülük a magyarokat, ám hiába meresztettem a szemem: azok ott Orbánt ekézték.

Magyarországról egyetlen bántó szót sem lehetett hallani. Senki sem mondta, hogy nem eléggé hullámos a Balaton vize, vagy hogy ronda lenne a Halászbástya. A magyar konyhát sem cikizték, és senki sem mondta, hogy Bartók Béla csapnivaló zeneszerző. Még halvány utalás sem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy az Aranycsapat kétballábas lúzerekből állt, vagy, teszem azt, hogy a Polgár lányok nem tudnak sakkozni. Nem mondták, hogy a Casablanca rossz film, vagy, hogy Hollywoodot, amelyhez a magyaroknak is volt némi közük, kár volt kitalálni.

Egyetlen félreérthető megjegyzést sem tett senki a pesti viccre, még a magyar nők szépségét sem vonta kétségbe senki.

Orbánt sértegették Strasbourgban, nem a magyarokat.

Bennünket most legföljebb sajnálnak Európában. De hiába épül mostanában diktatúra mifelénk, talán mégsem szorulunk rá az idők végezetéig erre az együttérzésre.

Legközelebb majd okosabbak leszünk. Óvatosabbak, körültekintőbbek.