Jön valaki a Moszkva tér felé?
Hirtelen megfordul az úttesten, ám, mint egy másodperccel később kiderül, ezt nem kellett volna. A meseautó ugyanis az át nem gondolt kormánymozdulattól lefullad. Várjuk, hogy a sofőr újból indítja, ám egészen más történik. A vezető kipattan a kocsiból és odaszól az őt bámuló közönségnek: nem tudna valaki segíteni? Egy kicsit arrébb kellene tolni, hogy ne akadályozza a forgalmat!
Csak ekkor nézzük meg jobban a Mercedest és a sofőrt. Több százezer forintos öltönyben, és hasonló árfekvésű kabátban van, karján milliós aranyóra. A buszmegállóban álló népek ilyen elegáns embert talán még filmekben sem láttak.
Hárman azonnal oda is ugranak, hogy segítsenek arrébb tolni a használhatatlanná vált meseautót. Valaki megkérdezi, mi a baja a motornak, egy másik segítő tanácsot ad: a közelben van egy benzinkút, ha kifogyott az üzemanyag, ott betéti díjért még kannát is adnak kölcsön.
Emberünk, miközben saját kezűleg segít semleges helyre kormányozni a kocsiját, szemmel láthatóan ideges. De azért elmagyarázza: nincs az autónak semmi baja, csak ez egy full-extrás Merci, egészen speciális biztonsági, lopást gátló szerkezettel. Ez okozta most a vesztét: van egy kis lapocska, amely lényegében egy érzékelő, ha ez nincs az autó néhány méteres körzetében, akkor a kocsi nem indul be. Most pedig éppen ez a helyzet: a kocsi lefulladt, emberünk pedig, indulás után otthon felejtette a kis kódolt négyzetet - a csúcstechnológia önmaga ellen fordult.
Az öltönyös megköszöni a segítséget, majd tanácstalanul körülnéz. Nagyon fontos üzleti tárgyalásra kell mennem, mondja a körülötte állóknak, baj lenne, ha lemaradnék róla. Azok egyetértően bólogatnak: ők is hallottak már nagyon fontos üzleti tárgyalásokról, talán még azt is sejtik, milyen érzés lehet lemaradni egy nagyon fontos lehetőségről.
Valaki azt javasolja az öltönyösnek, hogy induljon el gyalog, hamarabb odaér, mintha buszra szállna. Az öltönyös ember megköszöni a jó tanácsot, de úgy dönt, inkább taxit hív. Hogy miként ér ide egy taxi, amikor több kilométeres körzetben minden jármű áll, azt egyelőre nehéz elképzelni, ám ez legyen az ő gondja. Az öltönyös ember taxit rendel, majd az eső elől behúzódik a buszmegálló teteje alá, és jobb híján elvegyül a többiek között. Érdeklődéssel nézi a körülötte állókat, látszik, nem csak azok nem láttak még ennyire elegáns és fontos személyt, de ő is régen találkozhatott az utca embereivel.
Míg a buszra (és a mobilon rendelt taxira) várunk, eszembe jut egy tanulmány, melynek szerzője szerint a társadalom jó úton halad afelé, hogy menthetetlenül kettészakadjon. Vannak ugyanis olyan gazdag, egzisztenciálisan jól szituált rétegek, amelyek gyakorlatilag soha nem találkoznak a társadalom más csoportjaival. Nem csak a szegényekkel, a legelesettebbekkel, de még a középosztály tagjaival sem. Egyszerűen nincs módjuk találkozni velük: máshol laknak, máshol és máshogy keresik a pénzt, máshol vásárolnak, a gyerekeik máshol járnak iskolába.
Közben, mintha csak az égből pottyant volna, alig néhány percnyi várakozás után, megérkezik a mobilon megrendelt taxi. Az öltönyös ember még egyszer végignéz alkalmi ismerősein, akikkel együtt várakozott a buszmegállóban, megköszöni a segítséget, végül megkérdezi: jön valaki a Moszkva tér felé?
A választ meg sem várva, beszáll a kocsiba. A sofőr gázt ad, elindulnak.
Széll Kálmán tér, mondja valaki mellettem.
Mintha ufót láttunk volna, úgy röhögünk.
