Van egy vicc, aki ismeri, lapozzon. A paraszt bácsi még soha nem utazott repülőn, ezért megkéri a fiát, aki történetesen pilóta, vigye már fel egyszer a levegőbe. A fiú egy kis kétszemélyes gépen felrepül az apjával, mutat neki néhány trükköt, hátára fordítva repül, meg hasonlók. Másnap a kocsmában kérdezik az öreget, milyen volt a repülés. Hát, amikor először a fejem tetejére álltam, akkor bepisáltam. Amikor másodszor, akkor beszartam. Harmadszorra pedig a nyakamba ömlött minden.

Nekünk a népszavazási kampány zúdult a nyakunkba. Ráadásul úgy, hogy észre sem vettük, mert hetek óta azt hittük, hogy már javában zajlik.

                Pad a Bakáts téren a templom előtt. Forrás: internet

Persze, rosszul hittük. Ez még nem a kampány volt, csupán tájékoztatás. Ezt mondta a pártoktól, de különösen a Fidesztől teljesen független Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Hogy azért nem tudnak eljárni a kormány idő előtti nyomulásának ügyében, mert az ő hatáskörük, csak a kampányidőszakra szól. Márpedig, amikor a kormány telenyomta plakátokkal és hirdetésekkel az országot, az még a választási kampányi ideje előtt történt. Ezért ők, mármint a pártoktól, de különösen a Fidesztől független Nemzeti Választási Bizottság, ha akarnának, akkor sem tehetnének semmit.

Mostantól tudjuk, hogy más a tájékoztatás, és más a kampány. Magyarországon az a különbség közöttük, hogy mindkettő ugyanaz.

Ami eddig volt, az nem maga az aktus volt, hanem csupán az előjáték. Élvezni még csak ezután fogunk. Ami azért is bíztató, mert már eddig is nagyon élveztük, ami történt. Hogy milliárdokat költött a kormány - nem kampányra, ahogyan eddig hittük, hanem tájékoztatásra.

Ilyen jó ez a mi kormányunk: nem akarja, hogy hülyén haljunk meg.

Hogy pontosan mennyit költöttek eddig, azt nyilván majd a bíróságon kell kiperelni. Meglesz ez az összeg is valamikor, tudni fogjuk, hogy mennyi ment el a mi pénzünkből a mi okosításunkra. Csakhogy addigra az a pénz el lesz már költve, sőt, feltehetőleg már a népszavazást is magunk mögött tudjuk.

Pénz helyett tehát csupán kérdések maradnak. Ha ez eddig nem kampány volt, akkor milyen lesz az, amikor már nem csak tájékoztatnak? Hogyan lehet ezt a mostani tempót még fokozni? Lehet-e az eddigieknél is több gyűlöletet lökni a képünkbe? Még intenzívebben uszítani, mint ahogyan eddig tették?

Biztosan lehet, csak, mi egyszerű polgárai a honnak, ezt el sem tudjuk képzelni. De szerencsére nem is nekünk kell ezt elképzelni, megvannak erre a szükséges szakemberek. Habonyék bizonyára gond nélkül hozzák a kötelezőt.

Mondjuk úgy, hogy a négyes-hatos villamoson nemcsak a következő megálló nevét közlik az utasokkal, hanem azt is, hogy ne engedjük a migránsokat betelepíteni, és menjünk el szavazni október 2-án. Vagy úgy, hogy a munkahelyeken, és szeptembertől az iskolákban, az egykori Szabad Nép félórák mintájára, népszavazási félórákkal kezdődik a nap. Öklünket rázva utójjára figyelmeztessük Brüsszelt.

A boltok pénztáraiban a blokk végén a vásárolt áruk és a fizetett összeg után kötelezően ott lesz a mondat: ugye biztosan elmegy szavazni?

És persze még több plakát, újság-és televíziós hirdetés. Az eddigieknél is hangosabban, harsányabban.

Lennének még ötleteink, ám mielőtt még ezeket megosztanánk az illetékesekkel, tisztelettel megkérdeznénk, hogy Habony Árpád hova szokta címezni a számlát? Merthogy mi magunk is számlaképesek lennénk, és nem szeretnénk, hogy egy rossz címzésen múljon a népszavazás sikere.