Különös döntést hozott a minap az Alkotmánybíróság. Nincs ebben semmi rendkívüli, e grémium, összetételét tekintve maga is különös, érthető, ha állásfoglalásai sem mindennapiak. Túlsúlyban vannak benne a kormány emberei, tudjuk ezt egy ideje, megszoktuk, nem háborgunk.

Csak néha.

A mostani döntés indoklása ugyanis még magánál a döntésnél is különösebb. A taláros testület szerint nem alkotmányellenes az, hogy a határon túli magyarok (Erdély, Vajdaság, Felvidék, stb.) levélben is szavazhatnak, miközben az ugyancsak határainkon túl élő, ám nem ott született, csak oda kivándorolt, (menekült) magyarok nem.

Az AB szerint ugyanis „nem ellenőrizhető, hogy a magát külföldön tartózkodónak mondó választópolgár valóban külföldön tartózkodik a szavazás napján, így következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik, ez pedig veszélyeztetné a szavazás tisztaságát."

Az Alkotmánybíróság ezek szerint az Angliában, Németországban, Ausztriában és más, többnyire nyugat-európai országokban élő magyaroktól félti a szavazás tisztaságát. Ők azok, akik miatt tartani kell attól, hogy sérül a demokrácia, a jogállam.

Azok, akik a határon túl születtek, vagyis nem Orbán Viktor rendszere elől menekültek külföldre mosogatni, takarítani, étteremben felszolgálni, hanem a szülőföldjükön élnek, szavazhatnak levélben. Megcímezhetnek egy borítékot, bélyeget nyalhatnak rá, beletehetik a szavazatukat, majd elballaghatnak a postára. Esetleg megkérhetnek egy hozzájuk hasonlóan erdélyi, csíkszeredai, vajdasági, vagy felvidéki magyar embert, hogy adja fel helyettük a levelet.

Az Alkotmánybíróság ugyanis biztos abban, hogy ebben az esetben nem lesz semmi hamisság, csalás még annyira sem. A fent említett tájakon ugyanis kizárólag becsületes magyar emberek élnek, ellentétben azokkal, akiket tőlünk nyugatra vetett a sors, és akikről azt feltételezi az Alkotmánybíróság, hogy ha módjukban áll, ott cselezik ki a törvényt, ahol csak tehetik.

Azt sugallja a magyarországi törvényesség legfőbb őre, hogy a nyugat-európai országokban élő, szavazni kívánó magyaroknak azért muszáj gyakran száz kilométernél is többet utazniuk valamelyik magyar külképviseletre, mert csak így zárható ki, hogy ne csaljanak, és ne éljenek vissza a szavazati joggal.  

A különös Alkotmánybíróság különös döntése szerint mindez rendben van: az Erdélyben élőkkel ilyen nem fordulhat elő, sem a vajdaságiakkal, vagy a felvidékekkel. Ők nyilván soha életükben nem csaltak soha, szemben azokkal, akik azért mentek el az országból, mert Magyarországon nem tudtak megélni. Vagy meg tudtak volna, de nem akartak, mert nem kívántak Orbánnal és társaival egy levegőt szívni.

E döntés, és főleg indoklása szerint az elmúlt években kivándorolt magyarok nem annyira becsületesek, mit azok, akiknek könnybe lábad a szemük, ha Orbánra, Semjénre gondolnak. (Utóbbi, úgyis, mint az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, bármikor képes lóháton, egy szál bocskaiban bevonulni Kézdivásárhelyre.)

Nem csupán arról van szó tehát, mint amire most sokan gondolunk. Vagyis, hogy ez a különös összetételű Alkotmánybíróság csakis azt adhatja, ami a lényege: különös ítéleteket hoz, még különösebb indoklással.

Miszerint vannak magyarok, és vannak magyarabbak.

Hanem arról is, hogy akinek ez nem tetszik, kezdeményezzen népszavazást, hogy ez megváltozzon. Ha az illetőnek szerencséje van, Erdősi néni nem ér rá, és a Kubatov-közeli kopaszok is épp más megbízást teljesítenek. Esetleg a konditeremben készülnek a következő megmérettetésre.