Most & Itt

Cusi jobban teljesít

„Ezt nem felejtjük el neked, és ezért meg fogsz halni”. Ezt mondta a Cusinak egy férfi a bevásárlóközpontban. Negyven éves lehetett a férfi...

„Ezt nem felejtjük el neked, és ezért meg fogsz halni”. Ezt mondta a Cusinak egy férfi a bevásárlóközpontban. Negyven éves lehetett a férfi, a Cusi becslése alapján legalábbis, és valószínűleg szocialista aktivista. (A bevásárlóközpont életkorát és politikai hovatartozását nyolcvan évre titkosították).


Fotó: http://hochfunf.tumblr.com

A szocik érdekében áll egyedül, hogy a Cusit fenyegessék. Róluk rántotta le a leplet a Cusi könyve, amely hétfőn kerül a boltokba. Nem ő írta, mert a Cusi nem író. A Szalai Vivien írta a Cusi könyvét. Aki szintén nem író, annak ellenére, hogy írónak nevezteti magát. (Havas Henrik is tanár úr, egy ideig pedig Schmitt Pál is majdnem államfőnek látszott.)

Gyengébbek, valamint Szalai Vivien kedvéért: író Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Konrád György és még (nem) sokan mások.

Szalai Vivien rovására idáig egy kurvákról szóló pamflet, valamint a Stohl Buci börtönben töltött hónapjait bemutató szöveg írható. Mostantól Szalai Vivien is szépen beleírta magát ebbe a piszkos történetbe. Lelke rajta, ha jól megfizetik, egészségére. Nekünk a kurvákkal, akikről Szalai Vivien korábban írt, nincs bajunk. Szakma az is, nem is könnyű, és ők legalább bevallják, hogy csak akkor élveznek, amikor megkapják a pénzt.

Szalai Vivien sem úszta meg, igaz, őt másképp fenyegették meg, mint a Cusit. Neki azzal üzentek, hogy ellopták a laptopját. Rajta a volt a laptopon a Cusi könyvének a kézirata, meg a Szalai Vivien levelezése. Mert a Szalai Viviennek a levelezése is értékes, talán még a Cusi nevében írott könyvnél is többet ér.

Bizonyos köröknek persze. Akiket itt és most nem áll módunkban megnevezni, csupán jeleznénk, hogy sejtjük, kik lehetnek.

Az Andrássy úton hagyta a kocsiját a Szalai Vivien, ott nyomták fel a tolvajok a járgányt, így fújták meg a laptopot. A tolvajokról nem tudni semmit, ezért jobb híján róluk is azt gondoljuk, hogy negyven év körüliek lehetnek.

Esetleg maga Mesterházy Attila lopakodott arra, ami azért is valószínű, mert a Cusi, aki még soha sem hazudott, akár többször is láthatta őt az Andrássy úton. Netán maga Gyurcsány volt az elkövető, róla köztudott, hogy időnként kiszökik az Apró-villából, vért inni.

Holnap meg majd az lesz az újságban, hogy a Cusit majdnem elütötte egy mozgólépcső. És hogy a haspókja kis híján beszorult a padlószőnyeg alá, pedig korábban soha nem történt volna ilyen.

Mert az újságot holnap is el kell adni, és a haza, tudjuk, nem lehet ellenzékben.

A végén még kiderül, hogy a Cusi titokban rokona a Pataky Attilának. Akit az ufók belülről simogattak, de végül jól jött ki belőle. Megdicsérték a földön kívüliek, még barackot is nyomtak a buksijára.

Az Atis azóta tudja, hogy vele tervei vannak a Mindenhatónak.

Mostantól minden negyven év körüli férfi gyanús. És minden szoci aktivista, valamint az összes bevásárlóközpont.

Csak az nem gyanús senkinek, hogy a Cusit nem lehet elérni, egyedül a Hír Tv volt olyan talpraesett, hogy tudott vele beszélni. Nekik erősítette meg a Cusi, hogy mekkora nagy veszély fenyegeti.

Bennünket, többieket, akik nem vagyunk Cusik, de még Szalai Vivienek sem, még náluk is nagyobb veszély fenyeget. Elsősorban az, hogy hülyének néznek minket. A Cusi meséin rágódunk, ahelyett, hogy az ország urait kérdeznénk arról, hogy mi lesz Magyarországgal.

A gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a kultúrával. Hiánnyal, adóssággal, hitelekkel.

Hajráf Magyarország, hajráf Cusi!

Most & Itt
2014.03.09 22:03

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.