Nagyon benne volt már a levegőben, hogy feláll egy keresztényüldözés elleni államtitkárság. Várható volt, hogy a kormány előbb, vagy utóbb lép valamit, felhagy a teszetoszázással, a sarkára áll és azt mondja: eddig, nem tovább!

A helyzet kezdett tarthatatlanná válni, nem lehetett tovább halogatni a keresztények megvédését.

A zsidókat és a cigányokat már korábban megvédte a kormány, már csak egyedül a keresztények voltak hátra.

Mozdulhattak volna hamarabb is, mielőtt a keresztények üldözése a tetőfokára hágott volna. Azért így is értékelendő a tett: a 24. órában vagyunk ugyan, de talán még nem késtünk el teljesen, és vissza lehet fordítani a folyamatot. Az mindenesetre jó jel, hogy a kormány nem várta meg, míg a keresztények kénytelenek elmenekülni az országból. Vagy, ami még ennél is rémisztőbb opció: itt maradni és hamis papírokkal bujkálni. És esténként, búvóhelyeiken azon sóhajtozni, milyen jó, hogy vannak az országban tisztességes nem-keresztény emberek, akik bújtatják az üldözötteket.

Voltak már korábban is gyanús jelek, amelyeket botorság lett volna nem észrevenni. Amikor Semjén Zsolt diplomájával szórakozott a sajtó. Abba kötöttek bele, hogy a szöveg jó részét máshonnan emelte át.

Azért mert valaki keresztény, már az ilyet is szóvá kell tenni?

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Rétvári Bence államtitkár azonnal észrevette, hogy honnan fúj a szél. Sanda szándékok felől fújt a szél, és az államtitkár nem is késlekedett a leleplezéssel. Rámutatott, hogy itt üldözik a keresztényeket, ezért vették elő Semjén Zsolt dolgozatát.

Vagy, amikor Pállfy Istvánt, az egykori tévés hírolvasót, a későbbi  kereszténydemokrata honatyát, jelenleg egy nagyköveti poszt várományosát, találták meg a keresztényüldözők. Azt állították róla, hogy egy felvételen úgy nézett ki, mintha részegen imbolyogna a parlamenti ülésteremben.

Pedig, a történelem és az élet maga is, számtalanszor megtanított bennünket arra, hogy ne annak higgyünk, amit látunk. Ha valaki azt látja például, hogy szétlopják az országot, előbb magában keresse a hibát, és szálljon le a keresztényekről!

Ezek csak konkrét példák, nem is a legjavából, de emellett még számtalan esetet lehetne felhozni a mellőzésre, súlyosabb esetekben a kirekesztésre.

Például, amikor valakit azért nem vettek fel egy munkahelyre, mert keresztény. Vagy, azért keresett kevesebbet, mint a kollégája.

Egyre nő az ilyen esetek száma.

Vagy, amikor egy keresztény ember, akiről a vak is látja, hogy honnan jött és miféle, bemegy egy bevásárló központba. Amit persze a multik üzemeltetnek. Hiába, hogy magyar ott mindenki, pénztáros, árufeltöltő, eladó, a haszon a nemzetközi karvalytőke zsebébe vándorol.

És akkor bemerészkedik ebbe az oroszlánbarlangba egy keresztény ember. Mit bemerészkedik: bemegy! Nem kivagyiságból, hanem azért, hogy vásároljon valamit. A családjának, aki nem két azonos neműből áll. És akkor ez az ember azt veszi észre, hogy fürkésző tekintetek vizslatják, nem tesz-e a táskájába valamit.

Csak azért, mert ő keresztény.

Belegondolni sem merünk. Nem is akarunk. Nem a mi dolgunk, azért van a kormány, hogy az ilyen helyzeteknek elejét vegye.

Most végre történt egy lépés ebbe az irányba is. Lehet kicsit örülni, valamelyest büszkének lenni.

Kis lépés a keresztényeknek, nagy lépés az emberiségnek.

Közel egymilliárdba fáj az országnak, de úgy kellett már, mint egy falat kenyér.

Vagy két falat.

Egyedül azt sajnáljuk, hogy az ügy, a keresztények üldözése elleni fellépés, egyelőre csak helyettes államtitkári szinten öltött testet.

Pedig, a baj ennél komplexebb. Minimum egy államtitkár, de még inkább egy miniszter dukált volna.