Most & Itt

A tönkre vágott ország

Fűben-fában ellenséget látnak.

Mostanában főleg a fákat utálják. Nagyobbak náluk, ezért a saját kicsiségükre és kicsinyességükre emlékeztetik őket

Vasárnap délután társaságban voltam. Elég nagy és elég jó társaság jött össze: sok ezer honfitársammal együtt meneteltünk. A Dohány utcai zsinagógától indultunk és a Szent István-bazilikáig vezetett az utunk. A József nádor tér mellett elhaladva, megdöbbenve láttuk, hogy milyen tar lett a tér. Kivágták a fákat. Tudtuk eddig is, de most sokan láttuk egyszerre.

Tarvágás (Szűcs Édua rajza)

Kivágják a fákat hamarosan a Római parton is. Sajtóhírek szerint utóbbi helyszínen 1500 fának kell meghalnia, csak azért, mert a főpolgármester mobilgátat szeretne építeni.

A mobilgát nem azért kell, mert szép. A mobilgát a Duna áradásától védi majd azokat, akik - többnyire engedély nélkül - az ártérre építkeztek. A legtöbben közülük abban az időben, amikor Tarlós István, jelenlegi főpolgármester még a III. kerületben fejtette ki áldásos tevékenységét.

Magánhasznokat szponzorálunk közpénzből.

Lehet erre bármit mondani. Hogy főleg beteg fákat vágnak ki. Hogy sokkal több új fa lesz majd, mint amennyi régi volt.

A Városliget beépítéséről nem is szólva. Ott is végítélet vár sok fára, miközben azt kommunikálják, hogy több lesz a zöld, mint amennyi eddig volt.

Higgye el, akinek hat anyja volt!

Amit ellopni nem képesek, azt átnevezik. Ha ez sem megy, lebontják, kivágják. Csak stadiont képesek építeni, minden mást lerombolnak, és sóval hintik be a helyét.

Pszichiátert kellene hívni a nagyon mélyen tisztelt urakhoz, hozzáértő szakember talán segíthetne a bajukon. Magukkal van bajuk ugyanis, ezért keresik másban a hibát. Ellenségre van szükségük, különben képtelenek létezni.

Nem olyan régen még a filozófusok voltak minden magyar baj okozói. Hajsza indult hát ellenük, de a pusztításukra kivezényelt seregek végül kénytelenek voltak visszavonulót fújni.

Azóta sem kért senki bocsánatot a meghurcolt filozófusoktól.

Jöttek a civil szervezetek, különösen a norvégok voltak a hatalom begyében. Még nekik is tartozik a kormány egy bocsánatkéréssel.

Legutóbb a tanárok húzták ki a gyufát, ők lettek a nemzet és a haladás ellenségei. (Már amennyiben a nemzet és a haladás a gátlástalan lopással, lenyúlással egyenlő.)

Most meg a fák - náluk nincs jobb ellenség. Nem ütnek vissza, legföljebb néha valamelyikük rádől egy favágóra.

De ez a favágó nem Orbán Viktor, és nem is Rogán Antal.

Azért van rossz hír is a nagyon mélyen tisztelt urak számára. Kivághatnak akárhány fát, fél Magyarországnyi erdőt, mindig lesznek, akik emlékezni fognak a fákra.  És emlékezni fogunk azokra is, akik ezt a barbárságot parancsba adták.  A József nádor téren, a Városligetben, a Római parton, mindenütt.

Mindenre és mindenkire emlékezni fogunk.

 

Most & Itt
2016.04.18 06:50

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.