Lázár János nem azért vadászik, mint azt gondolnánk, hanem szenvedélyből. Vagyis, nem igaz a látszat, miszerint ő is olyan, mint a többi újgazdag, akik a ki tudja honnan szerzett pénzükkel nem tudnak mit kezdeni. Lázár János nem ilyen, ő nem azért rendelt társaival együtt 23 millió forintért csehországi vadászatot, mert bizonyos körökben ez alapvetés. És jó tudni azt is, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, sokak szerint az Orbán Viktort követő kormányfő, már tavaly decemberben sem magas társadalmi helyzetéből kifolyólag lövöldözte Oszter művész úrékkal együtt halomra a fácánokat.

Lázár János szenvedélyből vadászik. Ő maga mondta ezt az Origónak, majd hozzátette: tudja, hogy ez sokakban ellenérzéseket kelt, de nem tehet róla, nem képes leszokni róla.

A mondat utolsó fele azt sugallja, hogy Lázár úr próbált már leszokni erről a maga által is károsnak ítélt szenvedélyéről, ám mindezidáig sikertelenül. Hogy miként igyekezett megszabadulni a szenvedélyétől, arról nem árult el részleteket, első körben feltehetőleg barátokhoz, ismerősökhöz fordult, tőlük kérdezte meg, hogy mit javasolnak. Ha engem kérdezne, miként tudom megállni, hogy ne vadásszak 23 millió forintért fácánra, nagyon egyszerűen el tudnám neki magyarázni. Csakúgy, mint az a néni, akit a minap láttam a boltban: kezében aprópénzzel topogott a gondolák között, s azt számolta, hogy három vagy négy zsemlét vásároljon. (Hármat vett végül, mert belátta, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér.)

A zsömlés néninek, és még sokaknak rajta kívül, a halálnál is biztosabb módszereik vannak arra, hogy ellenálljanak a kísértésnek. Vagyis, hogy ne járjanak lézerblokkolós Audival, ne vadásszanak Oszter művész úr csapatával, vagy más, egyelőre ismeretlen társasággal, 23 millió forintért.

Nem lehet könnyű Lázár Jánosnak – a szenvedély nagy úr, sokan tapasztalatból tudják ezt. Vannak, akik a cigarettát nem tudják letenni, mások gyakorta a pohár fenekére néznek, de akadnak olyanok is, akik nagyban utaznak: hiába minden fogadkozás, egyszerre csak azon veszik észre magukat, hogy már megint két szobával nagyobb lett a házuk, vagy, s erre is találni példát, stadiont építettek a kert végibe.

Lázár Jánosnak a fácánvadászat a szenvedélye. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elég neki meglátnia egy fácánt, vagy csak rágondolni valamilyen vadra, s már remegni kezd az orrcimpája. Fegyveréhez kapdos, de legalábbis a pénztárcája után nyúl, hogy minél hamarabb befizethessen egy vadászatra.

Lázár János tehát nem bűnös, hanem áldozat. Nyilván nem ő tehet arról, hogy ilyen, sokak szemében ellenszenves szenvedélynek hódol. Különben is, már a régi dakoták is tudták, hogy jóból is megárt a sok: annak a seattle-i nőnek sem volt jó, akinek folyamatosan orgazmusa volt. Kezdetben bizonyára élvezte a dolgot, a barátnői irigyelték, hogy milyen könnyen összejön neki, később azonban nem csak kínos, de kellemetlen is lett az egész.

Mindezek fényében remélhető, hogy jól sikerül a novemberre tervezett csehországi vadászat, és az összes fészkéből felvert fácánt sikerül elejtenie a bizonnyal illusztris kompániának.

De ha befejeződik a vadászat, ideje lenne még egyszer nekifutni a leszokásnak. Ha a barátok tanácsai nem segítettek, komolyabb lehet a baj, szakemberhez kell fordulni. Lázár János számára is adott a lehetőség, amelyet az ország más polgárainak szoktak ajánlani a reklámokban: kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!