Most & Itt

A Kedves Vezető életszerű országa

Orbán Viktor szerint az nem életszerű, hogy Pilz Olivér miskolci tanár egy reggel felkel és arra ébred, hogy bajok vannak az oktatással.

Az viszont életszerű, legalábbis a kormány szerint, hogy a Szépművészeti Múzeum 420 ezer forintot kér azért, hogy elárulja, kiknek kölcsönöztek ki értékes festményeket az elmúlt években. Életszerű ugyanis, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy a Szépművészeti Múzeum Baán László főigazgatóé, a kormányé, a Fideszé. Orbán Viktoré és Habony Árpádé.

Életszerű továbbá, hogy 8 millió forintot fizettek egy, a kazah juhtenyésztésről szóló szövegért, mely szöveg felét, mint utóbb kiderült, egy magyar professzor tanulmányából lopták. Életszerű, hogy a pénzt gond nélkül kifizették, és az is életszerű, hogy eddig semmilyen eljárás nem indult az ügyben.

Életszerű, hogy Mészáros Lőrincé lett a herceghalmi kísérleti gazdaság, hogy újabb milliárdok mehetnek el stadionokra. Életszerű, hogy Orbán Ráhel lehet a magyar turizmus irányítója, Áder János testvére a Klik vezetője, a legfőbb ügyész felesége pedig havonta ötmillió forintot keres a jegybankban. Életszerű továbbá, hogy Matolcsy jegybankelnök fizetése havi 5 millió forint fölé emelkedhet, és egy parlamenti döntés nyomán mintegy 200 milliárd forintnyi közpénzt tüntetnek el a lakosság látóköréből. Életszerű, hogy a hatalom fura urai úgy gondolják, hogy nekünk, többi magyaroknak, akik nem tartozunk a Fidesz holdudvarához és a miniszterelnök csókosai közé, nincs közünk ahhoz, hogy mire költik a pénzünket.

Életszerű, hogy a kormány 3 milliárd forintot költ a tervezett népszavazási kérdésének propagálására, s ugyanígy életszerű az is, hogy kigyúrt kopaszok megakadályozzák egy, a kormánynak nem tetsző népszavazási kérdés beadását. Életszerű, hogy ezek a kopasz honfitársaink, akik között börtönviseltek is vannak, minden jel szerint szoros kapcsolatban állnak Kubatov Gáborral. Életszerű, hogy Kubatov Gábor - akinek listája van arról, hogy kik kedvelik a Fideszt, és kik azok, akik nem szeretik Orbán pártját -, a Fidesz alelnöke és az FTC elnöke.

Életszerű, hogy a miniszterelnök az évértékelőében valótlanságokat állít, és a megjelent előkelőségek ezeket a valótlanságokat nem kifütyülik, hanem megtapsolják.

Életszerű, hogy az adófizetőknek évi 80 milliárdba kerülő közmédia minderről nem tájékoztatja a magyar embereket, mert szerintük úgy életszerű, ha nem az a hír, ami történik, hanem az, aminek a kormány szerint történnie kellene.

Nem élet, csupán életszerű mindaz, ami mostanában Magyarországon történik.

Most & Itt
2016.03.02 11:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.