Most & Itt

80 milliárdból terjeszti rémhíreit a köztévé

Vasárnap délután belenéztem a köztévé Híradójába. Szakmai érdeklődés vezetett, arra voltam kíváncsi, hogyan tálalják a magyar nézőknek az addigra már szabad szemmel is látható bukást, vagyis azt, hogy érvénytelen lesz a népszavazás.

Bevallom, előítéletes voltam. Azt vártam, hogy mellébeszélnek és maszatolnak. Volt már példa erre elégszer az elmúlt években, ám amit láttam, az minden várakozásomat alulmúlta. Ekkora sunyiságra - ha nem lett volna gyerekszobám, aljasságot írtam volna – nem számítottam.

Nem a népszavazás volt az első hír, hanem egy „riport" a szerb határról, ahol a „jó hírre" vártak a migránsok. Arra a hírre, hogy amennyiben a magyar népszavazás „számukra kedvező eredménnyel" zárul – good news, mondta a bejelentkező sajtómunkás - akkor már hétfőn, de lehet, hogy még vasárnap este megnyílnak a határok, és ők szabadon özönlenek Magyarországra.

Nem tudni, honnan vették ezt az értesülést a kamera elé terelt migránsok, állítólag Magyarországról érkezett emberek mondták nekik. Hogy kik lehettek ezek az aljas gazemberek, akik ilyennel hitegették a hazájukat elhagyni kényszerülő, számkivetett embereket, azt nem firtatta a köztévé.

Pedig, lett volna rá igény, hogy megtudjuk. Már csak azért is, mert a népszavazás nem a határok megnyitásáról szólt. Valójában nem szólt semmiről, legalábbis semmi olyanról, aminek értelme, vagy jogi következménye lehetne. De a határok megnyitásáról végképp nem.

Nem az volt a kérdés ugyanis, hogy Magyarország megnyissa-e határait a Szerbiában rekedt migránsok előtt, hogy azok számolatlanul jöhessenek Magyarországra.

Aki tud ilyen népszavazási kérdésről, jelentkezzen a jutalomért.

Amit a köztévé művelt, az több annál, mint amit az utóbbi években kaptunk tőle. Nem egyszerűen nettó aljasság, mint amikor neki nem tetsző személyt eltüntetett egy fotóról. És nem is csak címzetes gazemberség, mint amikor több tízezer tüntetőt néhány tucat lézengőnek állított be.

Amit most műveltek, az bűncselekmény: rémhírterjesztés, a köz nyugalmának megzavarása. Ráadásul, mindezt egy olyan országban követték el, ahol ezt megelőzően hónapokig bombázták gyűlölettel az embereket. Már ez is megérne egy vizsgálódást a nyomozó hatóságok részéről, tanult jogászok bizonyára fejből mondják, hány év letöltendőt szokás adni ennyiért.

De a közmédia működése minden bizonnyal a hűtlen kezelés tényállását is megvalósítja. Ez az intézmény ugyanis a magyar adófizetőktől évente több mint 80 milliárd forintot kap. Nem zsebpénzként adjuk neki ezt a pénzt, hanem azért, hogy tájékoztasson bennünket. Arról, hogy mi történik Magyarországon, és a nagyvilágban. Azért kapott milliárdokat a köztévé is, hogy ezt a feladatát egy közintézménytől elvárható magas szakmai színvonalon, pártatlanul, a mindenkori hatalomtól függetlenül végezze.

A köztévé ehelyett egyetlen párt – ha a KDNP-t is pártnak tekintjük akkor pártszövetség – érdekében kampányol. Vagyis, nem azt csinálja, amire a felhatalmazását kapja, hanem egészen másra költi a pénzünket, mint amire adtuk neki.

Az újságírók szakmai szervezetei – állítólag vannak ilyenek - még nem szólaltak meg az ügyben. Pedig, kötelességük lenne szólni. Az újságírás ugyanis, bármennyire is furcsa azoknak, akik csupán mikrofontartó állványokat látnak a sajtó munkásaiban, szakma.

Melynek, én kérek elnézést, amiért egy triviális tényt el kell magyaráznom, szakmai alapvetései, és morális minimumai is vannak.

 

Most & Itt
2016.10.03 10:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.