Rettenetesen nehéz helyzetben van az MSZP. Mesterházy Attila, meglehet, megkésve bár, de lemondásával jelezte: nem gördít akadályt a változást akarók elé.

De kik állhatnak a változás élére, és miben is állna e változás? Az MSZP, most úgy tűnik, felfogta a baj súlyosságát. Nem mismásoltak, nem valamiféle ideiglenes, az önkormányzati választásig tartó részmegoldásban gondolkodtak: nem, a lehető legrövidebb időn belül teljes tisztújítást tartanak, s a megbízatás két évre szól.

Ez valódi legitimációt jelent, az új elnökség teljes körű felhatalmazással hozhat döntéseket a legfontosabb stratégiai kérdésekben.

Egyebek mellett abban, hogy milyen szövetségben indulnak az önkormányzati választáson, hogyan állnak neki a pártszervezet megerősítésének, mit tesznek az ellen, hogy a baloldalon előretörő konkurens megkörnyékezze az aktivistahálózatukat, és egyáltalán, kialakítanak-e olyan baloldali ideát, amellyel visszanyerhetők az elmúlt nyolc évben elvesztett szavazóik.

Most a „ki” válik a fő kérdéssé. A pártelnöki versengés két emberre szűkült: Botka Lászlóra és Tóbiás Józsefre. Ha Botka elindul, ő az elnök. De bőven szólhat érv amellett, hogy most ne koptassa magát, lehet ő még kormányfőjelölt is.

Ami pedig Tóbiás Józsefet illeti: az eddig inkább a háttérben tevékenykedő politikust kiváló szervezőnek tartják, olyan embernek, akinek van mondandója a világról, a népi és az urbánus vonal számára egyaránt elfogadható.

Az MSZP Mesterházy Attila pártelnök lemondása utáni első lépése jó volt. Elemi érdeke, hogy a másodikat se hibázza el. Ehhez az kell, hogy a jelöltek mögött álló erők kiegyezzenek egymással. Ha ez nem megy, vége. Ha sikerül, megmarad az esélyük arra, hogy még bármi megtörténhessen.