volvo340 | 2009. december 15. | 17:08:20
Milyen szépen mondja, szinte könnyek közöt! Új baloldalt, fel!
Fel bizony!
De, nélkületek!
Bűnözőkből, nem kérünk!
szvori | 2009. december 14. | 17:35:32
Én az "új" bal,- meg jobb,-stb. oldali pártok helyett szívesebben látnék egy (1db) tisztességeset.
Fából vaskarika?
maximilien | 2009. december 14. | 14:06:18
nablaquadrat | 2009. december 14. | 06:51:28
"Ugyanis a blairista MSZP-t a tömegek nem is liberálisnak, hanem reakciós-konzervatívnak érzékelik.
Így azután ennek az MSZP-s szalon-baloldalnak csak a GYOSZ és a joghézagokban működő MDF lehetnek a szövetségesei, a tömegek pedig csak ellenzékként viszonyulhatnak hozzá."
így van, pontosan. az mszp a privatizációbárók, a nomenklatúrából jött újburzsoázia pártja (míg a fidesz a feltörekvő, jobboldali újburzsoáziának). persze a nemzetközi nagytőkét meg mindketten kiszolgálják, ebben a tekintetben a neoliberális (mszpszdsz) és nacionalista jobboldal tökéletes összhangban van, legalábbis tettekben. a retorika szintjén a nacjobboldal persze szereti a nemzeti-protekcionista melldöngetést, de persze ha hatalmon vannak, elpárolog a nagy büszkeség (mondjuk nem is olyan nagy baj, de ez más kérdés).
Ludas Matyi | 2009. december 14. | 12:34:36
Mesterházy a lopásban Zusival és Fletóval is mester volt!Ha a Fidesz elhiszi az ő biztos győzelmét jósoló MASZOP-os jóslatot, könnyen megint ugy jár mint a róka és a holló a sajttal!Mindenesetre ez már a vég ha a szocik ilyen miniszterelnök jelöltet tudnak csak állitani mint ez a szarházi Mesterházy!Ugyanis hiába hazudozott a biróság előtt, ő is nyakig benne van a Zuschlag ügyben!Annyi az esélye hogy miniszterelnök legyen, mint Szálasinak a kegyelemre a főtárgyaláson!FIDESZ résen legyél,több lehetőségetek nem lesz ha ezt elszalasztjátok megint!
Clearwater | 2009. december 14. | 11:10:08
Elöljáróban annyit, hogy Bajnai a véleményem szerint jól végzi a munkáját. Gyurcsányt és Medgyessyt nagyon tehetséges embernek tartom. Éppen ezért NEM fogok az MSZP-re szavazni.
Az ugyanis, hogy ennyi tehetséges ember nem tud mit kezdeni az MSZP kemény és nehéz magjávan, sejtetni engedi, hogy az MSZP-nek csak kirakat miniszterelnökökre van szüksége, az igazi hatalom a kemény mag kezében van immáron 60 éve, akik a mutyizást folytatnák, amíg lehet. Itt van a kutya elásva.
Miért csak most engedik Bajnainak, hogy azokat az intézkedéseket meghozza, amiket már 8 éve meg kellett volna hoznia Medgyessynek? Ami röhej, hogy Medgyessy ugyanazokat akarta meghozni ő is annak idején, mint most Bajnai. Amiért nem tudta, az az, hogy a kemény mag nem engedte. Mára annyra szarul megy a gazdaság, hogy kénytelenek megtenni ezeket az intézkedéseket.
Várható azonban, hogy mihelyst a gazdaság kicsit erőre kap, az osztogatások folytatódnak és Bajnait félreállítják.
Éppen ezért az MSZP-nek mint pártnak mennie kell. Csak azután lesz valamilyen hiteles baloldal Magyarországon.
Várom a véleményeket, csak ne anyázzatok légyszi.
Üdv
Mirakel | 2009. december 14. | 10:11:26
Megint hazudnak reggel, délben és este. De miért tennék másképp? 8 évig csak ezt csinálták.
gallienus | 2009. december 14. | 09:53:29
Miből építenek és kik új baloldalt? Az első 50 hely nagy részén régivágású, az elmúlt 20 év felelős emberei ülnek. Mesterházy A. tapasztalata, nemzetközi ismertsége nulla (kicsit több). Támogatottságuk a túlzások ellenére is minimális. Bizalmatlanok feléjük az emberek. Gyökeresen mást mondanak most a kampány elején mint amit tettek az elmúlt 8 esztendőben. A szolid kampányigéret ellenére Orbán Viktor áll a mondandójuk központjában. A felelősségük kivizsgálását csípőből elutasítják. (pedig akinek nincs takargatnivalója az még örül is a vizsgálatnak). A párt erős emberei ideiglenesen összeálltak de a belső feszültségek megmaradtak. Széthúzás van. Az átlátható kampányfinanszírozás kérdésének sarkos kérdéseit az MSZP sem fogadta el. ( parlamenti jegyzőkönyv). A fővárosi vezetők ügyei lehúzzák őket. Kérdezem: MIBŐL ÉPÍTKEZNEK ÚJJÁ???
Virág elvtárs s.k. | 2009. december 14. | 09:34:21
Felépíteni...felépíteni?
Az alapoknál kell kezdeni, Mester elvtárs, az alapoknál!
(Mint ahogy Pelikán elvtárs mondta, amikor a gátőrházat újjáépítettük: De Virág elvtárs, ....se ajtó....... se ablak?)
nablaquadrat | 2009. december 14. | 06:51:28
"Mesterházy Attila: Fel kell építeni egy új baloldalt"
Szerintem ez egy üdvözlendő cél. Tényleg fel kell építeni, nem feltétlenül Mesterházy, de az MSZP és Őfelsége "szalon-baloldalának" hazug, fábol-vaskarika, blairizmusnak nevezett ideológiája és ennek az IGEN-gombnyomogatáson kívül semmi másra nem képes mameluk ön-képviselői nélkül.
Ugyanis a blairista MSZP-t a tömegek nem is liberálisnak, hanem reakciós-konzervatívnak érzékelik.
Így azután ennek az MSZP-s szalon-baloldalnak csak a GYOSZ és a joghézagokban működő MDF lehetnek a szövetségesei, a tömegek pedig csak ellenzékként viszonyúlhatnak hozzá.
portius cato | 2009. december 14. | 06:19:47
Majd akkor lehet felépíteni új baloldalt, ha az MSZM()P végre be lesz tiltva.
Csínom Palkó | 2009. december 14. | 01:51:07
Moderálási alapelvek- komment törölve -
maximilien | 2009. december 14. | 01:45:17
OK, a cím magyar fordítása: "fel kell építeni egy új image-et a neoliberális jobboldal (mszpszdsz) számára". b*meg, még a nacionalista kártyát is megpróbálják bevetni, hátha rá tudnak licitálni a fideszre. (nem fog sikerülni)
a többit inkább hagyjuk.
teniszke | 2009. december 13. | 23:45:28
Hát, ha csak egy ilyen harcost tudott kitermelni az MSZP jelöltnek (igaz, ugyan ki lehetett volna jobb, aki el is vállalja), az árulkodik. Szinte minden mondata ellentétben áll azzal, amit tettek az évek során. Rezzenéstelen mosollyal hazudik. Hülyének nézi az embereket, esküszöm, s így teszi sajnos naggyá az ellenzéket...
Illik a pártlistába ez az ember, s hülyítse csak azokat, akik még hisznek nekik azzal, hogy most aztán megfordul minden! Az pedig a világ röheje (vagy szégyene?), hogy ő a maga és pártvezető-társai nevében tiszta lelkiismeretről beszél. Van ám itt bőr, jó vastag...
emilke | 2009. december 13. | 23:39:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nagypapa | 2009. december 13. | 23:25:34
Nem tanulnak ezek semmit . Egy mondata elárulta a pőre igazságot. Még sehol a kampány már újból emlegeti - természetesen Kövér Lászlóra kenve - a köteles beszédet mint taktikai eszközt - melyet keresztapja Gy. F. ötlött ki. Ez nem sok intelligenciát sejtett a várható kampánytechnikájukra nézve.
Knapp | 2009. december 13. | 23:23:57
stephenking | 2009. december 13. | 22:34:38
Ahhoz azért kéne egy népírtás még a választások előtt...
Knapp | 2009. december 13. | 23:21:17
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 21:40:54
Hányinger = irígység?
Az gondolom nem hányinger keltő, ha valakinek rosszul néz ki a felesége, vagy csak egyszerűen nem mutogatja, megfelelve a keresztény-konzervatív elvárásoknak, mely szerint a nő másodrendű állampolgár és a tűzhely mellett a helye.
Egyébként meg láttunk már olyat - igaz, nem nálunk - hogy elnök feleségből potenciális elnökjelölt lett...
druzsba1234 | 2009. december 13. | 23:08:17
Hgoy lehet ennyi hazaáruló szemétládát fizetni közpénzből!!!!???
druzsba1234 | 2009. december 13. | 23:06:04
NOL ügyeletes, ne szórakozz velem!
Nem bírálhatod felül a véleményemet politikai odaszántságod miatt!
Ha valami gondod van a bejegyzésemmel, akkor ÍRD IDE!
demed | 2009. december 13. | 22:49:24
"Gyurcsány felesége a formai kivánalmakat jól teljesítette." Melyik is, a harmadik?... Ha jót akarok mondani Mesterházyról, akkor az pont az, hogy nem cserélgeti öregeskedő feleségét Gyurcsány- (3), Demszky- (5), Deutsch- (3) módra. Unom, hogy az alapvető erkölcsi elvárásokat egyre többen prűdériával teszik egyenlővé.
stephenking | 2009. december 13. | 22:38:23
Méghogy az MSZP nem a bankárok pártja...
Kik is kaptak 600 milliárd Ft-ot mindenféle feltételek nélkül- segítek: nem az egészségügy és nem a nyugdíjasok.
Kulcsár haver igaz nem bankár volt, csak bróker.
www.epulettar.hu/cikk/21070.aspx
http://vastagbor.blog.hu/2009/12/04/jo_reggelt_ugyeszseg
Cusi "munkatársa" mint miniszterelnök- jelölt, ez ám, az ám!
stephenking | 2009. december 13. | 22:34:38
Két kézzel fogom locsolni a 10 literes pezsgőt, amikor kommancsék 4,87%- kal maradnak le a vonatról! :DDDDDDD
acsodálatoskunta | 2009. december 13. | 22:27:01
Kíváncsi vagyok Mesterházyról mikor derül ki ,hogy ő is szarháziak közül és az ő tulajdonságaival rendelkező újabb antiorbán.
druzsba1234 | 2009. december 13. | 22:05:17
Moderálási alapelvek- komment törölve -
druzsba1234 | 2009. december 13. | 22:04:20
Mesterházi!
Építkezni csak erős alapokra lehet, több évizedes hazugságokra nem.
Ezért nem leszel te soha már baloldali politikus!
weiner | 2009. december 13. | 22:01:14
Hajrá Fiatalember! A saját és a listán mögötted álló ötven kucséber állásáért kell küzdeni. - Ez a harc lesz a végső... mert a következő választáson már labdába sem rúg az MSZP vert hada. A jövő tegnap eldőlt.
Ajjtony | 2009. december 13. | 21:57:26
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 21:40:54
Egyébként ez is hányingerkletö, ahogy ballib politikusok a feleségeiket nyilvánosan prostituálják a siker érdekében. Gyurcsánynét is mindig rövid ruhában futatta a KISZ titkár elvtárs.
*****************
Ez igy meglehetősen prűd állaspont. Az európai kultúrában a vezető politikusok feleségének megvan a maga szerepe. Egyáltalán nem baj ha a feleség csinos, történelmi koronként akár szexis is lehet. Gyurcsány felesége a formai kivánalmakat jól teljesítette. A tartalmi kívánságokról meg már nem érdemes beszélni.
újveterán2 | 2009. december 13. | 21:51:16
Színjáték a valós problémák helyett...
Sokkal fontosabb problémákat kellene figyelemmel kísérni, pl.
http://utolag.com/Vilagpanorama1211.htm
(különösen a második fele(8:10-től), ami ránk is vonatkozik)
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 21:40:54
Egyébként ez is hányingerkletö, ahogy ballib politikusok a feleségeiket nyilvánosan prostituálják a siker érdekében. Gyurcsánynét is mindig rövid ruhában futatta a KISZ titkár elvtárs.
csőrike | 2009. december 13. | 21:19:30
Jó, hogy nem volt KISZ tag a fószer, nagyjából a rendszerváltás elején érte el a felvételi korhatárt. Államtitkár azért volt Fletó minisztériumában, ahonnan talicskával vitték ki a zsét Cusiék. De azért nézzen maga mögé a pártlistán, ha már ilyen finnyás: Sopánka néni, Kovács, Szekeres, Fletó elvtik és a többi feketeöves ex kiszes, emeszempés mozgalmár életrajza betöltene egy vaskos munkásmozgalmi almanachot is. A nála csak 1-2 évvel idősebb szegedi polgármester még belépett 18 éves korában az Magyar Szocialista Munkáspárt-ba. A szimbolikus politizálás helyett érdekesebbek a reálfolyamatok: 30 vasútvonalat zártak be a nagy kongresszus tiszteletére az országban. Gondolom, az ott élők csupa potenciális maszop szavazók lesznek tavasszal ugyebár :))))
Mesterházyné már teljesen förszt lédinek érzi magát a képen:)))
facsfk | 2009. december 13. | 20:32:25
Tisztelt NOL, tisztelt Reviczky Zsolt!
Mekkora cikk a semmire! Az MSZP-nek darabokra kell szakadnia elobb-utobb, ha azt akarjuk, hogy Magyarorszagon legyen igazi baloldal. Addig: MSZP = SOHA. Polgartarsaim nem latjatok ezt?
Csínom Palkó | 2009. december 13. | 20:25:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Csínom Palkó | 2009. december 13. | 19:34:03
Moderálási alapelvek- komment törölve -
szkeptika | 2009. december 13. | 19:25:01
"A cselekedetek magukért beszélnek. Az MSZP kampánya az eredményekről szól. A Fidesz teleszórta mocskolódó füzetekkel és plakátokkal az országot."
Ez mit is jelnet? Mik azok az eredmények amiket a fityisz mocskol?
Ludas Matyi | 2009. december 13. | 19:24:51
Nem kell nektek már semmit épiteni!Egy dolgotok van idézem szellemi atyamestereteket az őszödi beszédből"huzzatok el a picsába!"de minnél előbb!Semmit nem felejtettünk, lopásokat, korrupciót, a hazugságokat, a nép nyomorba döntését, a külföldi multik seggének nyalását, a saját népetek lenézését, nyomorba taszitását,stb!Nem felejtünk az urnánal sem !Tedd te is dolgod mondjál le lopós Mesterházy,adjál puszit Zuschlagnak! haverodnak.Börtönben a helyed neked is!
Toleranciahorror | 2009. december 13. | 19:14:40
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Toleranciahorror | 2009. december 13. | 19:09:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 19:05:13
Cuba: de a nö is? :))
Több fényt! | 2009. december 13. | 19:03:17
Késő.
Ha tetteik hibák voltak, akkor tetteik következménye: bűn.
Cuba Libre c.C. | 2009. december 13. | 19:01:09
Az első kép látványa után csak azt mondhatom, Mesterházy egyszer már jól választott.
Üdv:Cuba Libre c.C....hasta la victoria siempre !!!
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:58:12
Gondoljuk már végig az egészet!
Gyurcsány anno Medgyessy ellen elkövetett puccsal került hatalomra. Az idösebb kommunisták egész idö alatt utálták, buktatták. Most, amikor minden bedöl, egyszer csak, minden ellenállás nélkül, egyhangúlag elöretolnak egy harmincöt éves fiatalembert.
Nem lehet, hogy esetleg golyófogónak?
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:51:35
Gondoljuk már végig az egészet!
Gyurcsány anno Medgyessy ellen elkövetett puccsal került hatalomra. Az idösebb kommunisták egész idö alatt utálták, buktatták. Most, amikor minden bedöl, egyszer csak, minden ellenállás nélkül, egyhangúlag elöretolnak egy harmincöt éves fiatalembert.
Nem lehet, hogy esetleg golyófogónak?
silenthill1 | 2009. december 13. | 18:51:03
innocent | 2009. december 13. | 15:48:15
Konkrétan kikre gondolsz? A vezetőség régi tagokból áll. Bajnait ne számítsuk, mert még a pártnak se tagja. Nekem az a nagy problémám, hogy ki tudja hanyadszorra játsszák el ezt a na akkor most megújulunk dumát, mindenféle megújulás nélkül. Gyurcsány is hiába mondott bármit, komolyan érzékeltél bármiféle változást párton belül? Végsősoron ezért is kellett lemondania.
És ne gyere a Fidesszel, merte szerintem te is tudod, gyenge takarózás. A Fidesz miatt legyen az MSZP szintje is lent? Végülis mérjünk a fideszhez, és akkor már nem is olyan rossz a dolog? Na nem én inkább mérem a"mi a normális szinthez, és ha a Fidesz legalul, az MSZP egyelőre nem sokkal fölötte, a mélységben...
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:46:54
"hogy mi azt mondtuk: mindenki ott legyen jogosult szavazásra és szociális ellátásokra, ahol az adóját fizeti, és ahol életvitelszerűen él."
eyg pár szoci ezen az alapon még a ciprusi politikába is beleszólhatnia...:)))
pentagram | 2009. december 13. | 18:44:51
Az mszp részéről az is kiemelkedő eredmény, hogy egyáltalán még léteznek.
Mély kóma állapotában, a lélegeztető berendezést tavasszal lekapcsoljuk.
Eutanázia.
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:44:29
"A társadalomban meglévő torzulások ellen jó gyógymódot ad a sport. Nekünk, magyaroknak különösen."
Az új sportos magyar még a lovas rendör elöl is el fog tudni futni, ha az ki akarja löni a szemét !
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:43:15
"Sokan úgy érzik, nem ők hagyták el a szocialista pártot, hanem őket hagyta el az MSZP, holott szilárd baloldali értékrenddel bírnak."
A baloadali értékrend.. az mi is lenne pontosan?
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:42:10
"Munkahelyteremtés, közbiztonság; a bérből és fizetésből élők, a rászorultak, a fiatalok, a nyugdíjasok, az önhibájukon kívül nehéz helyzetben élők és a kis- és középvállalatok képviselete. Az MSZP nem az átlagnál jobb jövedelemmel rendelkezők, nem a bankárok pártja. Az ő képviseletüket meghagyjuk a konzervatív oldalnak."
A milliárdos Gyurcsányt képviselje csak a FIDESZ!
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:41:07
"Jövő februárban elmondom őket. Még nincs itt az ideje. Most annak van ideje, hogy elmondjuk: milyen eredményeket értünk el az elmúlt időszakban és ezek milyen új lehetőségeket nyitnak. Az MSZP-nek konkrét, őszinte és reális ígéretei lesznek a választók számára."
Muhaha, februárban kapja meg a boliviai tartózkodási engedélyt, akkor menekül el végleg :)))
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:39:52
"Az egészségügyet annak ellenére is át kell alakítani, hogy a társadalom többsége nem akar vizitdíjat fizetni. A cél jó volt, az eszköz nem."
Ja, át kell alakítani, de privatizálni is..?
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:38:34
"Medgyessy Péter esetében sem a cél volt a rossz"
Már Leninében, Sztalinéban sem... ök is jobb világot akartak.
Egyébként Dzsingisz Kán is hasonlókat tervezett, egy biztonságos, igazságos birodalmat...
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:36:39
"Miközben teljes erővel a kampányra készülünk, fel kell építeni egy új baloldalt is. Ez nem megúszható. "
Hogyhogy, Mesterházy úr? Milyen új baloldalt? Azt hittem az MSZP tele van sikerekkel, amikre csak rá kell mutatni!
Mirakel | 2009. december 13. | 18:24:55
Úristen, van ember a földön, aki erre a bűnbandára fog szavazni? Ezek hazudnak reggel, délben, este. A szemük se áll jól. Ha másra nem, arra jó volt az elmúlt 8 év, hogy megmutassák a foguk fehérjét. Elég volt belőletek!
sanyóka | 2009. december 13. | 18:06:56
Micsoda kérdés???.... a fidesz hibákat követ el??? Hát a Fidesz önmagában a HIBÁK ÖSSZESSÉGE!!!
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:05:27
"A cselekedetek magukért beszélnek. Az MSZP kampánya az eredményekről szól"
Rövid kampány lesz, Atikám..:))
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:03:10
"Meglátjuk, kinek milyen választási ígéretei vannak. 2010-ben nem politikusok, hanem világképek fognak összeütközni. Demokraták a nem demokratákkal, felelősen gondolkodók a populistákkal."
értem, látom a fiú keresi a kapcsolatot az egész országgal, az ellenzékkel is. Mesterházy úr, ha a FIDESZ nem demokrata, akkor miért nem tiltjuk be öket, mondjuk alkotmányellenes szervezkedésért?
Józsi | 2009. december 13. | 18:03:01
Új nemzedék:Zuschlag,Mesterházi,Újhelyi,Deutsch, és társai.
Szép új világ.
Már csak a kitörő éhséglázadások dátumai kérdésesek.
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 18:01:12
"Ha egyetértünk abban, például, hogy a H1N1-vírus elleni harcban nem lehet relativizálni az eszközöket, mert emberéletekbe kerülhetett az, hogy politikusi nyilatkozatok elbizonytalanították a lakosságot."
Akkor miért kellett egy valahol bejegyzett cég által valamilyen vakcénával olotgatni..? Hogy juthatott idáig a dolog?
jani89 | 2009. december 13. | 17:59:54
"Ez a csapat kemény."
Nagyon tapasztalt | 2009. december 13. | 17:58:12
Hát Mesterházy úr lehet hogy "új", de maszatolni úgyanúgy maszatol, mint a tööbi: "...kormányról kezdett beszélni, Kövér László pedig kötelekről, elég gyorsan megváltozott az emberek véleménye."
Mindenki tudja, hogy Kövér szavait a legaljasabb módon forgatták ki, mot Mesterházy erre hivatkozik!
Csínom Palkó | 2009. december 13. | 17:53:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Balango | 2009. december 13. | 17:43:31
Igazi politikusi riport.
Tökéletesen semmitmondó.
guga | 2009. december 13. | 17:32:36
A nol szerkesztősége miért tűri meg az oldalán a náci kommenteket?
dugonics titusz | 2009. december 13. | 17:24:08
A "jóléti rendszerváltás" 1100 éves történelmünk legordenárébb
hazugsága lett!Ami után új M.országot kellett volna építeni!
Most új baloldalt is kell??? Tehát mindent sikerült nyolc év
alatt elkurjantani?! Ezek után mik lehetnek az eredmények,amit
két ciklus romhalmazán "teljesítményként" eladni lehetNE???
A már megszokott 0-24 óráig hazudni,hazudni és hazudni!!!Hajrá MSZP!!!
jani89 | 2009. december 13. | 17:22:26
pentagram | 2009. december 13. | 17:07:55
"Kedves Attila, az új baloldal építésének elkezdéséhez legalább hatvan esztendőnek kell eltelnie."
Nyugi, 4 év után visszajönnek a vörös patkányok, mert a nép amnéziás.
guga | 2009. december 13. | 17:15:12
Zuschlagnak is, Hunvaldnak is van felesége.
Mestergázi nyakig benne a Zuschlag ügyben, csinos felesége biztos boldog lesz, amikor a férjét elvezetik bilincsben .))
Legalább neki lett volna annyi esze, hogy apa ne csináld, baj lesz belőle.
De gondolom nem volt neki sem ellenére a váratlan jött luxus jólét a polgárok befizetett adóforintjaiból.
Majd kérjen életvezetési tanácsokat Zuschlag, vagy Hunvald feleségétől, hogy milyen, amikor apu sitten van.
muhaha :)
4% lesz az.
pentagram | 2009. december 13. | 17:07:55
Kedves Attila, az új baloldal építésének elkezdéséhez legalább hatvan esztendőnek kell eltelnie. De akkor is nagyon szerényen. Hozzávetőleg addigra enyhülnek az Önök iránt érzett indulatok és talán az elévülés is bekövetkezik.
Napjainkban nincs építési engedély!
Jobban tenné, ha csinos feleségével és családjával törődne, hasznosabb lenne mindenkinek.
mserussi | 2009. december 13. | 17:07:54
a cím furcsa: mi az, hogy fel kell építeni egy új baloldalt? A baloldaliak eleve régi baloldaliak vagy jobboldaliak talán? A címadó (is) összekever egy bizonyos gondolkodást egy bizonyos párttal. Definiálási problémák vannak országosan, így aztán magát, nézetrendszerét sem tudja szinte senki definiálni. Persze kérdés, nagy baj-e ez? Normális "oldalt" kell építeni....
jani89 | 2009. december 13. | 16:47:21
A szocionista szemkilövető terror napjai meg vannak számlálva.
guga | 2009. december 13. | 16:46:43
Felesége nagyon vigyorog a fotón, látszik nincs kenyérgondja, szereti a közpénzt :)))
guga | 2009. december 13. | 16:34:30
Meg tudja mondani, hogy miért szerettek ki az emberek az MSZP-ből?
Mestergázi milyen szépen kikerülte a választ, ez a gyökér azt hiszi valentin nap van :))
kocsobur | 2009. december 13. | 16:34:29
"Mesterházy Attila: Fel kell építeni egy új baloldalt"
Értem.
És akkor a fotón mellette már Köműves Kelemenné van?:P
guga | 2009. december 13. | 16:30:39
- Ha már jövő májusban lennénk, mi kellene ahhoz, hogy azt mondja, rendben vagyunk?
- Hogy mindannyian tiszta lelkiismerettel azt tudjuk mondani: mindent elloptunk. Ha így lesz, nyugodtan várhatjuk a következményeket.
- És ha annak ellenére is veszélybe kerül a váltópárti erő, hogy mindent megtesznek?
- Ez pontosan így fog történni, de muszáj azt a látszatot kelteni, hogy nem így lesz, mert még a választások előtt atomjaira hullana a szocialista párt.
guga | 2009. december 13. | 16:27:13
Mestergázi megy haza a választások estéjén.
Felesége kedvesen, lopva kíváncsian kérdezi: na, hány szavazatot kaptál?
hármat...
Tudtam, hogy van valakid!!
Ajjtony | 2009. december 13. | 16:24:52
Mesterházy Attila: Fel kell építeni egy új baloldalt
*********************
Fel kéne, fel kéne, de nem Neked, kedves Attila. Valaki olyannak aki soha nem sündörgött a "nagy öregek" között. Mert aki ott sündörgött, az élete végéig sáros ember marad.
Valahonnan, valami iskolából jöhetne egy tanár, vagy egy üzemből egy mérnök, vagy egy egyetemről egy szociológus-szerű valaki, aki soha, de soha nem fogott kezet egyetlen Kadár-huszárral sem. A tisztatalanság ezekkel a kézfogás-láncolatokkal 100% átadódik.
Hogy egyet mondjak; akit Hegedűs Zsuzsa nem fogad el hiteles baloldalinak, az csak lejárathatja a "beloldal szót".
krapulax | 2009. december 13. | 16:21:47
Hehe. Semmi csúnyát nem írtam.
krapulax | 2009. december 13. | 16:21:24
Az Orbán család milliárdos értéket képviselő kőbányát is privatizált kommunista MSZMP-s pártvonalon magának. A Fideszben ezt is lehet.
krapulax | 2009. december 13. | 16:19:33
"Én a rendszerváltáskor tizenhat éves voltam, Orbán Viktorral ellentétben nem voltam KISZ-tag sem. Sőt, a szüleim nem voltak párttagok, ellentétben Orbán Viktoréival. Jelölésem tehát valóban, egy új nemzedék megjelenését is szimbolizálja."
Az Orbán-család milliárdos értéket képviselő kőbányát is privatizált a rendszerváltás idején kommunista MSZMP-s pártvonalon magának. A Fideszben ezt is lehet.
luther | 2009. december 13. | 16:17:55
Ha elvállaják az ország irányítását, ezt profi módon kell csinálni, nem kavarogni, hogy ez jobboldali, vagy baloldali lépés, hiába osztják ki a világ minden pénzét, ha a nemzetközi megítélés tönkre teszi az országot
krapulax | 2009. december 13. | 16:16:40
Kiss Péter és Szekeres Imre nem építőmesterek. De nem engednek előre senkit. Így aztán hiába veszel ablakot, cementet, itt nem fogsz baloldalt építeni, kedves Attila.
Tatabánya | 2009. december 13. | 16:10:28
"Orbán Viktorral ellentétben nem voltam KISZ-tag sem. Sőt, a szüleim nem voltak párttagok, ellentétben Orbán Viktoréival".
Szomorú vagyok, ezt olvasni az szocialista miniszterelenök-jelölttől.
Azt hittem a "ki volt apád-anyád" véget ért.
Egy támogatóval már biztosan kevesebbre számíthattok.
hapsi | 2009. december 13. | 16:04:56
Most annak van itt az ideje hogy elmondjuk milyen eredményeket értünk el az elmúlt időszakban... .Nem lesznek hosszú gyűlések,az biztos.Kivéve ha a privát eredményeiket is belevonják az értékelésbe.
santiago | 2009. december 13. | 15:54:02
KannibálTatárÚr-nak igaza van, kicsit hájas kedves Attila barátunk.
Nemcsak a nyaktekerészeti- mellfekfenc nem pásszentos, a zakó sem felel
meg jelenlegi volumenjéhez.
Ilyen csinos feleség mellet bizony nem mutat jól egy elhízott, elhájasodott
férj.Még akkor sem, ha levágott szakállal elszántan vezeti maradék poszt-
bolsevik híveit.
basatu | 2009. december 13. | 15:49:28
santiago "@arból nem lehet házat építeni"ezt Msterházy még nem tanulta meg,és nem is fogja,ugyanis erre már nincs idő.
innocent | 2009. december 13. | 15:48:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
santiago | 2009. december 13. | 15:44:35
Hajrá Mesterházy !
Miután lelkes fiúnak tűnik és spanyolul is tud, a következő
mondattal szeretném még jobban felhevíteni !
" Que la chupen y que sigan chupando !"
Sok sikert!
KannibálTatárÚr | 2009. december 13. | 15:29:48
Moderálási alapelvek- komment törölve -
fideszss | 2009. december 13. | 15:22:04
Igen Attila csak nem veled! mert te se vagy (baloldali )AZ új baloldali ilyen lesz feminista zöld ateista és szindikalista és töménytelen antirasszizmus :
hapsi | 2009. december 13. | 15:21:29
Szépen hangzik minden szava.Komoly dolgokról beszél.Csak hiteltelen.
silenthill1 | 2009. december 13. | 15:21:03
"Emellett arra is, hogy az emberek megértik a Bajnai-kormány eredményeit és céljait."
Naja, de Bajnai kormány csak fél éve van, előtte mi volt? 1-2 éves maszatolás.
jani89 | 2009. december 13. | 15:18:23
Itt az ideje, hogy az antimagyar mszp a történelem szemétdombjára kerüljön...
betyaar | 2009. december 13. | 15:17:06
Kivizsgálás után az orvos leül Mari nénivel.
- Hát, Mari néni, nincsenek jó híreim. Veserákja van, csontritkulása, vérnyomása is magas, és a szíve is nagyon odavan.
- Jaj doktor úr, mit tegyek?
- Készüljön fel és készítse fel a családját is! Már csak pár hónapja van hátra.
- Jaj édes doktor úr, hát semmi biztatást nem tud mondani?
A doki gondolkodik egy kicsit, majd felderül az arca.
- Végül is miért ne? HAJRÁ MARI NÉNI!!!
Hajrá MSZP!
jani89 | 2009. december 13. | 15:16:02
Elvtársak! Nem csak a nyakkendő nincs szinkronban...
silenthill1 | 2009. december 13. | 15:13:40
Hanyadszorra akarják még azt eljátszani, hogy "hibáztunk, de kijavítjuk"? Gyurcsánynál túllépve azon, hogy ő is ugyanúgy benne volt a mutyizós igérgetésben, valamilyen szinten kiállt, hogy változtassunk a dolgokon. De nem történt semmi. Most megint előjönnek vele, de ugyanazok az emberek könyörgöm. Nem lehet azt csinálni, hogy lemészárolsz 10 embert, aztán azt mondod, bocsánat, én akarok lenni a bűnözés elleni harc első embere. A megújulásban ott az új szó. De ehhez a hangzatos szólamhoz csak a botoxos arcú vénségek tapsolnak vigyorogva a vezetőség első vonalában. Nem hiteles...nagyon nem.
jani89 | 2009. december 13. | 15:09:21
Náci karlendítés az új nemzeti szocialista párt vezérétől.
irriga | 2009. december 13. | 15:07:53
Hajrá Mesterházy!
|