Nem lesz szükség búzaimportra

A tavalyihoz hasonló búzaárakra számíthatnak a termelők, hiszen most már biztosnak tűnik: nemhogy hiány lesz, de exportra is jut a kalászosból.

Ahogy közeleg a búzaaratás ideje, úgy kelnek szárnyra az egymásnak is ellentmondó hírek a termés várható mennyiségéről és az árakról. Van, aki hiányt emleget, s állítja, hogy a közraktárakban elhelyezett búzát a termelők visszavásárolják, arra számítva, hogy az aratás után jelentősen drágul majd a termény. Az árutőzsdén az új búza tonnáját 25 ezer forintért szeretnék megvenni, a termelők viszont 26500 forintot kérnek. Hogy ez sok-e vagy kevés, segít megítélni az a hivatalos számítás, amely szerint a tavalyi tonnánkénti termelési önköltség 26 ezer forint volt. Bár a szaktárca még nem hirdette meg az intervenciós árat, a minisztériumban megtudtuk: az állam idei felvásárlási ajánlata a tavalyi 23 ezer forint körül alakulhat majd. Ez egyébként jócskán elmarad az Európai Unió 101 eurós (24745 forintos) intervenciós árától.

A termelők szerint a szárazság miatt kevés lesz a szem, s ez az árak emelkedése mellett szól, míg a kereskedők stagnáló piacra, kiegyensúlyozott árra számítanak.

A már kalászoló búza szempontjából a zivatarokat is hozó hidegfront az utolsó pillanatban érkezett. Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára elmondta: ha a napokban mindenütt vízhez jut a termés, elegendő lesz a szem, és jó lesz a búza minősége is.

A hazai kenyér ugyanakkor az eddigi, igen rossz csapadékmérleg - januártól május közepéig a sokéves átlagnál 65-90 százalékkal kevesebb eső hullott - ellenére sincs veszélyben, az 1,1 millió hektárra vetett búzából 2,8-3 millió tonna búza teremhet, és ez a mennyiség fedezi az étkezési és takarmányozási szükségletet. (2000-ben, az évszázados aszály évében hasonló nagyságú vetésterületen 3,7 millió tonna búza termett.)

Tóth István szerint az idén könnyebb lesz külföldön eladni a hazai termést, ha igazak a keletről érkező hírek a tavalyinál 10 millió tonnával kevesebb ukrán és orosz búzáról. Külkereskedők úgy vélik: Ukrajna már importra szorul, miután "túlexportálta magát“, és az erőltetett kivitel miatt megcsappantak az ország készletei.

Az Agrárgazdasági Kutató- és Informatikai Intézet elemzése szerint a tavalyi búzatermés exportját erősen gátolta, hogy jelentős volt a kereslet a keleti térségből származó, tonnánként 4-6 ezer forinttal olcsóbb búza iránt. Ez olyanynyira rontotta a magyar kivitelt, hogy az EU- és CEFTA-országokon kívülre vonatkozó, tonnánként 1500 forintos exporttámogatás mellett is csak a 225 ezer tonnás szállítási lehetőség felét tudták kihasználni a magyar kereskedők. Kovács Béla, az Agárrendtartási Hivatal (ARH) osztályvezetője elmondta azt is, hogy az aratásig nem ürülnek ki a magtárak. Az ARH statisztikái alapján mintegy 350-370 ezer tonnás - normálisnak mondott - átmenő készlet mellett még mindig 100-150 ezer tonna exportálható óbúza lesz az országban.

Vermes András, az Agrograin Rt. elnök-vezérigazgatójának véleménye szerint a világpiacon egy tonna búza 23500 forintért adható el jelenleg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.