belépés belépés | segítség segítség | alkalmazások alkalmazások | RSS RSS | előfizetés előfizetés | akciók akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi
 
Népszabadság.hu | NolBlog | NolTV 2012. május
26. szombat

Uj Péter: Pho

Most pedig, haladva a korszellemmel, Keletre fordítjuk a nemzeti kultúra szellemi energiájáról és az élet spirituális mélységének hajtóerejéről, valamint a hitelek visszafizetéséről lemondóban lévő Nyugat dekadens látványától megcsömörlött tekintetünket.

Uj Péter| Népszabadság| 2012. január 4. |13 komment

nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra

Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

Almaleves | 2012. január 11. | 10:24:03

a vége:
Ennek hozadéka a páratlan magyar leveskultúra, mely ihletet merített a földkerekség minden sarkából, köszönve ezt eleink kalandozási hajlamának.

Almaleves | 2012. január 11. | 09:03:07

A levesevés szokása kultúremberre vall, mármint a Barbaricumon belül. Mert az köztudomású, hogy a nyereg alatt hordozott húsból csak letelepedett földműves képes remek étket varázsolni, viszont a megfelelő ízharmónia megteremtéséhez szükséges a kalandozó íjturisták világlátása.

Az ízlelőbimbók fejlődése hosszú, bár nem evolúciós folyamat eredménye, a "harapok angyalom a nyakadból" elnevezésű, ősi barbár szokás alakult át csúcsgasztronómiai kellemé.
Mindez egy szőke hajtincs megpillantásával kezdődött, a magyarok keleti útjaikon ilyennel még nem találkoztak, de az újdonság letaglózó hatásából hamar kiszabadulva rávetették magukat a termetes németalföldi menyecskékre. Nem kis küzdelem lehetett, ismerve a az ottani kancák nem mindennapi fizikumát.
Tehát a messze honba tévedt magyar leszállt végre a nyeregből, kielégítette alantas ösztöneit, letudva a génnemesítési feladatát, remegő térdekkel - ugye a nagyfokú fizikai és mentális megterhelés miatt volt ez így - valami kajához próbált azonnal jutni. Cigi akkoriban még nem létezett, maradt az alkohollal leöblített farkasétvágy és lelkében érzett büszkeség, hogy ezt is megcsinálta. Nem feltétlenül a tárgyhoz tartozó érdekesség, hogy ez időben kezdett terjedni a pejkancák utáni sóvárgás, ami a fent vázolt élmények intenzitását mutatja.

Látható, hogy szeretett magyarjainkat is ugyanaz vezérelte, mint a szexuális forradalomtól megrészegült fiatalokat, mégpedig a fajfenntartásból kicsikarható nemi élvezetek gyönyöre. Ennek hoza

konz | 2012. január 6. | 14:37:47

"thai tom yam gungot csak azért hanyagolom, mert elfogadható minőségben itthon még nem kaptam" Feltétlenül szükséges egy ilyen kékvérű, ultrasznob mondatot a magyar nép arcába tolni per pillanat? Beszélgessen erről valami arisztokrata klubban vagy újgazdag vállalkozókkal/politikusokkal wellnessezés közben.

Balogh Zoltán | 2012. január 6. | 06:46:04

Az a tom yam gung az goong vagy kung lesz. Vagy ha már magyar kiejtés szerint akkor legyen tom jam gung. Ha pedig Péter olajat ereszt a saját készítésű Phở bò levesétől akkor simán megpróbákozhatna tom yum készítéssel is. Az alapanyagok kis utánjárással és jó kapcsolatokkal beszerezhetőek.

A kimcsi pedig nem leves, ahogy azt már más is jelezte. Az amire a Péter gondol az a kimcsiguk. A kimcsi az inkább feltét vagy éppen köret. Ez is könnyedén elkészíthető házilag, ha sikerül megfelelő káposztát szerezni.

molnarcs | 2012. január 5. | 07:03:00

Csak ezert a cikkert regisztraltam - teljesen igazad van, a Pho az isten. Négy éve élek vietnámban, hetente 3-4-szer eszek Pho levest. A képen látható pho nem hasonlit semmihez amit itt lattam. A husszeletek jóval kisebbek, mire pedig kihozzák, már nincs véres szine. Ha valaki erre jár, ne egyen Pho-t 5 csillagos szállodában, nem tudják rendesen elkészíteni (ennek több oka van, most nem tudok kiterni ra). Nézzetek körül az utcán, és lényegtelen hogy mennyire lepukkantnak tűnik egy hely, ha sokan esznek ott, na akkor ott érdemes. Egy tál 1 dollár körül van. Ja, és van tucatnyi féle Pho leves. A leggyakoribb itt délen a nyers papirvekony hus + főtt oldalas szelet kombináció.

Az a jó a Pho-ban (es a viet konyhában átlalában), hogy érzed, jót teszel a testeddel. Rengeteg zöldség, citrom, babcsíra, rizstészta - ez mind-mind jó, kevéske hússal... maga a tökély. Es akkor a pho közép-vietnámi változatát (Bun Bo Hue es variansai) nem is emlitettem. Mondjuk a Bun Bo nem is számít Pho-nek, pedig összetételében hasonló (viszont teljesen más fűszerezés, más zöldségek, kivéve a babcsíra, amit szintén nem látok a képen, pedig minden pho leves része).

Na mindegy, örülök hogy magyarországra is eljutott ez a csoda (ezen felül a vietnami jeges-tejes kávét tudom ajánlani, és vagy száz egyéb ételt - a vietnámi a világ egyik legváltozatosabb konyhája).

szerelem | 2012. január 4. | 21:28:17

Júpi!
Ha olvasnál kommentet (sajnos nem), feltétlenül figyelmedbe ajánlom Szilikon Valit!
Igazad van a nagynénédnek, hogy még aki szeret olvasni, az sem érti meg, csak a saját rögeszméit (félig)!

Szilikon Vali | 2012. január 4. | 21:21:02

Vicces, hogy Ú.P. mennyire lekattant a politikáról. Az előző kormány alatt folyamatosan a kormányt rúgdosta, most, hogy a szívének kedvesebbik oldal van hatalomban, valahogy átváltott a gasztronómiára. Na jó, néha egy kis gyurcsányozás még befigyel, de már is csak úgy félszívvel.

tódi | 2012. január 4. | 20:09:34

Ázsiáé már az egész világ, benne UP és az én szívemmel. Csak az a kérdés, hogy ki a hegemon?

tódi | 2012. január 4. | 20:02:20

Hol a fenében volt eddig ez a cikk?

ruszt | 2012. január 4. | 07:48:24

Phở bò, csak a pontosság kedvéért.

Wazull | 2012. január 4. | 06:54:35

"Nem az a csoda, hogy legyőzték az Egyesült Államokat, hanem az, hogy még mindig nem foglalták el."

:-)
Az Egyesult Allamokat nem gyoztek le katonailag, az amerikaiak politikailag vesztettek el azt a haborut.
Egyebkent a legjobb uton haladnak hogy elfoglaljak Amerikat, a kinaiakkal karoltve. Kaliforniaban vannak helyek ahol csak azsiaiakat lat az ember, egyfolytaban. De a Keleti-parton is nagyon hasonlo kezd lenni a helyzet.

Wazull | 2012. január 4. | 06:47:06

A kimcsi nem leves, hanem inkabb savanyusag (erjesztett zoldsegek), amibol csinalhatnak levest, porkoltet, de ehetik csak ugy koretnek, mint mi mondjuk a csalamadet.
A pho-t en is szeretem, a kedvencem a pho bo vien (marhahusgomboc leves).
Ramenbol a miso chashu a kedvencem. Miso izesitesu/alapu, grillezett oldalassal.
Egyebkent Uj Peternek en is nagy tiszteloje vagyok. Halaszlehez azonban nem ert, mert mindig a bajaira eskuszik a szegedi helyett. :-)

TomThumb | 2012. január 4. | 03:45:41

:)

De jó, hogy van egy Uj Péterünk! Minden szavával egyetértek (kivéve a halászlét - ki nem állom).

HIRDETÉS
A vietnamiak kedvenc mar...
A vietnamiak kedvenc marhahúsos levese, ahogy az egyik ötcsillagos szállodában kínálják Hanoiban
Reuters - Kham

Szolnokról indulunk, az ugyan csak egy egész kicsit Kelet, viszont innen villámgyorsan el fogunk jutni Hanoiba. Szóval: leveses vagyok. Szolnokon kezdődött, ahol nagyapám átszellemült arccal ült minden hétvégén a sárga tyúkhúsleves elé, úszó szigeteket szórt rá a piros tasakos törött borsból, aztán a tányér fölé hajolt, csukott szemmel, apró morgásokat hallatva, mintha belül valami tibeti imát mormolna – kanalazott. A csigatésztás tyúkhúsleves volt az első levesszerelem, aztán jött a többi: bableves, gulyásleves, káposztaleves, satöbbi, satöbbi, legvégül, de elsősorban a halászlé, amit a hagyományos, magyaros levesuniverzum csúcsának gondolok.

Aztán rákaptam az ázsiai levesekre is: nincs hét, hogy ne ennék japán-kínai ráment, koreai kimcsit, a thai tom yam gungot csak azért hanyagolom, mert elfogadható minőségben itthon még nem kaptam, de a délkelet-ázsiai (sőt: minden) levesek királya akkor is a vietnami pho, pontosabban ph bò.

A nagy nemzeti ételek mindig a nemzeti történelem élő emlékművei, lenyomatai meg ilyen hülyeségei, de a phónál láthatóbban talán egy étel sem illusztrálja egy nemzet történelmét.

Talán azért is, mert ez a történelem még nagyon friss: a pho alig százéves találmány, a huszadik század elején keletkezhetett. A francia gyarmati múlt terméke, amennyiben marhahúsleves, és a franciák előtt a vietnamiak nem ették a marhát. Nem valamiféle vallási hóbortból vagy fitneszmániából, hanem a világ szegényebb területein egyszerűen irracionális dolog volt elfogyasztani egy olyan állatot, amely igavonóként, tej- és trágyaforrásként meg még számtalan trükkös módon a paraszti gazdálkodás legfontosabb eszköze volt. Egy mai farmernak sem jutna eszébe elfogyasztani a traktort vagy a sötétített üveges, kengururácsos Toyota pickupot. Hiába a francia hatás, a pho mégis tősgyökeresen ázsiai, egyrészt mert alapja a kínai (kantoni) bevándorlók rizstésztalevese, másrészt fűszerezése (csillagánizs, saigoni fahéj, szegfűszeg, hosszúlevelű koriander, csili, nuóc mám, ázsiai bazsalikom) annyira délkelet-ázsiai, hogy annál délkelet-ázsiaibbat elképzelni sem lehet.

HIRDETÉS

Külön regényt érdemelne a nuóc mám nevű, szardíniából rohasztott szósz, a pho és az egész vietnami konyha lelke (a pho viszont a költő szerint magának Vietnamnak a lelke, tehát a nuóc mám Vietnam lelkének a lelke, lélek a négyzeten), és az elkészítés öt-hat-húsz órás hadművelete. Az nálam úgy kezdődik, hogy elballagok a Nagycsarnokba Gál henteshez marhanyakért, szegyért, ritkacsontért, ökörfarokért és egy kis hátszínért. Gál hentes nem olcsó ugyan, de a magyar kereskedelmi szektorban szinte példátlan módon azzal a furfanggal igyekszik versenyelőnyre szert tenni, hogy ért ahhoz, amit csinál, érdekli is, beszélget a vevőivel, de nem fecseg, jópofizik, hanem megkérdezi, mit akar készíteni, hogyan, tanácsot ad, javasol, szakért. Ha például megmondjuk, hogy pho levest készítünk, és abba kell a hátszín, akkor tudja, hogy nyersen, hajszálvékonyra vágva kerül majd bele, kérés nélkül megy a szeletelőgéphez, és amire észbe kapna az ember, már lengeti a vékony vörös húsdarabot: „Így jó lesz?” Jó.

És ahogy főzős műsorokban is megszokhatták, a lényeget kivágjuk, időugrás, az asztalon már ott gőzölög a tűzforró pho, olyan frenetikus illatot áraszt, hogy már attól könny szökik a szemünkbe. Nem szoktam eksztázisba esni saját főztömtől, de a pho leves egyszerűen olyan tökéletes alkotása az emberi kultúrának, hogy nem lehet tőle nem meghatódni.

Az a nép, amelyik képes volt létrehozni ezt a csodát, és amelyet a magyarok többsége még mindig az idétlen gumipapucsról meg a büdös balzsamról ismer, tényleg érdemes arra, hogy a világ királya legyen. A pho levestől módosult tudatállapotban sok mindent megért az ember. Nem az a csoda, hogy legyőzték az Egyesült Államokat, hanem az, hogy még mindig nem foglalták el.

Címkék: szerda, Uj Péter
 
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra    13 komment

HIRDETÉS

HIRDETÉS
.
HIRDETÉS
. .
Galériák
     

Ez a címe

KÖVETKEZŐ » « ELŐZŐ
HIRDETÉS
. .
HIRDETÉS
. .
HÍRMÁTRIX . NOLTOP10
   olvasottak   
HIRDETÉS
. .
HIRDETÉS