Inkább nem jó (nem olyan jó, vagy olyan nem jó), nyilván, rutinból. (Kelet-európai tapasztalat, a legjobb abból kiindulni.)

Fekszik, piheg, emészt. Afterparty: alhasi fájdalmak. Emberbőrbe bújt töltött káposzta. Problémák a halászlé körül. Hogy a kocsonyát bűn-e lenne vinni valami picikét kifinomultabb irányba, vagy sine qua nonja volna neki ez az embert próbáló rusztika? Egyébként nyilván az volna neki, de mégis.

Számtalan gond nyomaszt, szóval.

Úgy kell elzavarni Móricz Zsigmondot az ebédlőasztaltól. Sötét tekintettel zabál a család. Morcogva csócsál. Mintha muszáj volna. (Pedig muszáj.)

Lehet-e jósolni libazsírból? Legalább az eurókurzust. A törlesztéssel talán nem lesz baj márciusig, de még gáz, villany és a többi, inkább szedek még az aszalt szilvával töltöttből.

Volt már bajunk, komolyabb is, inkább ez az ideges remegés rossz, a bizonytalan, hogy holnap melyik rogyaszt ránk micsodát, melyik fékezhetetlen agyvelejű nyilatkozik oda, vagy melyik obskúrus betűszó hoz kedvezőtlen döntést. (És egyébként tudván tudjuk, hogy azt az ünnepi menüt, amiért mostan hoznák, hozogatnák a számlát, befaltuk már régen, az utólagos nyafogás, hogy nem is volt olyan jó, nem hatja meg a drabális fizetőpincért. Sőt. Tetszik majd legközelebb ortodoxabbnak lenni –és már hajít is ki a forgóajtón.)

Lesz még rosszabb, sóhajtsunk nagyot, az a biztos, erre iszunk, még egy kis rántott ponty, azt már senki nem veheti el.

Illetve... a francba, már erre sem mernék fogadást kötni: különadó vagy alkotmányba foglalt valami izé, mozgástérteremtés, kockázatközösség, miegyéb, a ponty utólagos megvonása, szóval vannak eszközök. (zeik.)