Először is köszönöm a három igent. Örülök, hogy egyezik a véleményünk a jogbiztonság alapjait érintő kérdésekben (visszamenőleges hatályú nyugdíj-átalakítás, próbaidő meghosszabbítása). Abban is egyetértünk, hogy a 18 éves korig tartó tankötelezettség jelenlegi formájában nagyrészt csak arra jó, hogy szociális problémákat hárítson át az oktatási rendszerre, a megoldás ugyanakkor nem a fürdővíz kiborítása a gyerek(ek)kel együtt.

A hét nem mögött viszont olyan rossz beidegződések, és alaptalan, mégis örök igazságként kezelt feltételezések állnak, amelyekkel ideje lenne egyszer és mindenkorra leszámolni. Egy sikeres népszavazás nem jelenti sem a jelenlegi rendszer idők végezetéig tartó befagyasztását, sem a végrehajtó hatalom összeomlását. Azt is érdemes lenne belátni, hogy a magyar gazdaság nem lesz hatékonyabb a munkavállalói jogok csorbításától.

Révész általánosságban azt kifogásolja, hogy a népszavazás eredménye határozatlan időre kötelezi majd a kormányt. Ez teljesen alaptalan: a jelenlegi szabályozás szerint a népszavazás eredménye három évre köti meg a törvényhozók kezét. Emellett a 2008-as eseményekre emlékeztetve Révész a kormányzás ellehetetlenülésétől tart egy sikeres népszavazás esetén. Szerintem teljesen értelmetlen párhuzamot vonni a 2008-as és a mostani időszak közé. Az akkori népszavazás egy rogyadozó koalíciónak és egy legitimitását már 2006-ban elvesztett kormánynak adta meg a kegyelemdöfést. A FIDESZ hatalomgyakorlási stílusát és a kormányzat centralizáltságát ismerve nehéz elképzelni, hogy most bármi hasonlóra sor kerülne.

Révész kérdéseinkkel kapcsolatos konkrét, tartalmi kifogásai soványabbak. Viszont ha jól értem, azért bélyegez minket demagógnak, kérdéseinket pedig irracionálisnak, mert feltételezi, hogy a magyar gazdaság versenyképességét kizárólag a munkavállalókat védő szabályok lazításával lehet fokozni. Ez a feltételezés hamis. Először is, a magyar munkaerő túlzott védettsége már ma sem több ócska mítosznál. A munkanélküli ellátás folyósításának jelenlegi időtartalma (maximum 270 nap) például Szlovákiát leszámítva nem hosszabb a regionális versenytársakénál. Csehországban 11 hónapig, Lengyelországban akár egy évig is járhat ez a juttatás. Ráadásul a most a kormány által javasolt három hónap a Szlovákiában meglévő fél évnek is jócskán alálicitál. Más területeken, mint például a bérmeghatározás, a magyar szabályozás már most is a leglazább a régióban.

A szabadságolási és túlóraszabályok nemzetközi viszonylatban átlagosnak tekinthetőek, nem lógunk ki még a kelet-európai mezőnyből sem. A tervezett munkaidő szabályozással viszont annál inkább kilógnánk – rossz értelemben. Az EU tagállamok polgárai közül a legtöbben heti 30-39 munkaórát dolgoznak. A dolgozók 35,4%-a 6 órában dolgozik, vagy 8 órát el nem érő munkaidőt tölt naponta munkával. A kormány által javasolt heti 48 órát az EU tagállamok dolgozói közül mindössze 14,4% dolgozik. Negyven órás a munkahét a versenytársaink közül többek között Szlovákiában, Lengyelországban, Észtországban, Lettországban, Bulgáriában, Portugáliában, de Ausztriában, Finnországban vagy Svédországban is. Belgiumban 38, Franciaországban 35 órás a munkahét. Az egy dolgozóra jutó, ténylegesen ledolgozott évi munkaórák száma alapján szinte Magyarországon dolgoznak a legtöbbet az egész OECD-ben. Nem igaz tehát, hogy a magyarok lusták lennének, aki képes munkához jutni, az annyit dolgozik, amennyit csak bír. Összességében tehát, a munka törvénykönyvének tervezett módosításával a már amúgy is erősen kiszolgáltatott munkavállalók kiszolgáltatottságát igen, viszont a versenyképességet aligha lehet növelni.

A magas hozzáadott értékkel termelő kulcsfontosságú vállalatok versenyképessége szempontjából pont nem a rugalmas (vagyis könnyen kirúgható) munkaerő, hanem a munkaerő képzettsége és megbízhatósága a legfontosabb szempont. Ezen kívül számos olyan terület van, amelynek átalakítása a munkavállalói jogok csorbításánál sokkal többet hozhat a vállalati konyhára. A felesleges adminisztrációs terhek, vagy akár a munkát terhelő járulékok csökkentése nem csak a csúcsiparágakban, hanem a KKV-knál és a multiknál is az alkalmazott-ellenes intézkedések alternatíváját jelenthetik. (Bár a járulékcsökkentésre sajnos az igazságtalan adórendszer költségvetési hatásai miatt egyelőre nincs lehetőség.) Révész a már mások által is sokszor hangoztatott, „a jelenlegi törvények úgyis betarthatatlanok, a legjobb engedni” érvvel is előjön. Én ezzel szemben úgy látom, hogy a munkaerőpiaci szabályok többsége a munkaadók nagy része számára igenis betartható. Ha egy multinál több munka van, arra vegyenek fel több embert. Meg fogja érni, a magyar bérek még mindig a regionális versenytársaknál is alacsonyabbak. Azoknak a vállalkozásoknak pedig, akik valóban olyan rossz helyzetben vannak, hogy képtelenek garantálni a törvényi minimumfeltételeket, a fent említett területeken kell alternatív engedményeket tenni.

Révész szerint a Lehet Más a Politika „az a szabad szemmel látható párt, amelyre emberi jogi kérdésekben, a szegények és üldözöttek ügyében a leginkább számítani lehetne”. Nem csak lehetne, hanem lehet is. Az LMP a leghatározottabban kiállt az otthontalanok rendészeti problémaként való kezelése vagy a romák megfélemlítése ellen. Mindazonáltal a népszavazási kezdeményezésünkkel most nem csak a társadalom peremére szorítottakhoz szólunk, hanem azokhoz is, akik bérből és fizetésből élnek, alkalmazottként kemény munkával keresik meg a napi betevőre meg a lakástörlesztésre valót. A kormány munkaerőpiaci intézkedései most az ő jövőbeni létbiztonságukat ássa alá, úgy, hogy a válságnak még továbbra sincs vége.

A szélsőjobb előretörésének egyik fő oka a középosztály kiszolgáltatottsága és húsz éve tartó élet-halál küzdelme a lecsúszás ellen. Ha nem sikerül megakadályozni a népszavazással a kormány intézkedéseit, és tovább folytatódik a középosztály szétzilálása, az megint csak az antidemokratikus erőknek lesz jó.

A szerző országgyűlési képviselő, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője