Három menet Varsóban

A lengyel kormány nyugtatja a varsóiakat: nem kell tartaniuk a vasárnapi felvonulásoktól a nemzeti ünnepen. Eközben ugyanannak a kormánynak a belügyminisztere, Jacek Cichocki kiböki, igenis számítanak arra, hogy megismétlődnek a tavaly november 11-i zavargások. Akkor ugyanis a varsói baloldali fiatalok úgy döntöttek, nem tűrik tovább, hogy a szélsőjobb, a náci csoportok kisajátítsák a függetlenség napját.

Tavaly a varsói utcákon véres jelenetek zajlottak. A neonácik, köztük úgynevezett szurkolói csoportok a rendőrökre támadtak, és voltak sebesültek is. A rendőrök többeket letartóztattak – köztük egy magyar vendég garázdát. Tavaly a szélsőjobboldali felvonulás, amely a Függetlenség menete nevet viselte, antiszemita, gyűlölködő jelszavaktól volt hangos. A neonácik soraiban a magyarokon kívül szerb, horvát és német szélsőségesek is meneteltek. A baloldali ellentüntetők között viszont német antifasiszták voltak.

Most vasárnap is megtartják a szélsőségesek a felvonulásukat, de az előzetes nyilatkozatok szerint szeretnék elkerülni az antiszemita jelszavakat, amelyek eddig az alaphangot adták ezen a megmozduláson. A menetet az Összlengyel Ifjúság, valamint a Nemzeti Radikális Tábor nevű ultranacionalista csoport szervezi. Artur Zawisza, az egyik főszervező azt mondta a Gazeta Wyborczának: a nemzeti radikális közegben jelen van a „judeoszkeptikus beállítottság, ám a mai kornak megvannak a maga feltételei.”

Ezt úgy lehet lefordítani, hogy célszerűbb, ha most nem zsidóznak hangosan. (A varsói szélsőjobboldali tüntetésre magyar résztvevőket toboroznak újnyilas és szurkolói körök is.) A szélsőjobboldaliak mellett felvonul a baloldal is – a lengyel függetlenségi mozgalom saját interpretációját hirdetve. Lesz egy harmadik, elnöki felvonulás is. Bronislaw Komorowski államfő is meghirdette a maga össznemzeti menetelését, amelynek célja a szemben álló felek egyesítése lenne a magasztos ünnep jegyében. Vissza akarja szerezni a függetlenségi ünnepet az átlag lengyel számára, olyan ünnepnek, amely megosztás helyett egyesít – mondta.

Az elnök hosszabb ideje szeretne önálló politikai tényezőként, nemzetegyesítő személyiségként megjelenni, s néha el is határolódik az őt jelölő kormánypárttól, a középjobb liberális Polgári Platformtól (PO). Az államfő önállósodása annál is érdekesebb, mert rohamosan apad Donald Tusk társadalmi támogatottsága. A miniszterelnök karizmája alaposan megkopott. Lengyelország gazdasága ugyan még viszonylag a legjobb állapotban van az EU-országok között, de a növekedés lelassult, a szükséges reformokkal szembeni társadalmi ellenállás nagy.

A kormányfő népszerűségének ártott, hogy a fia belekeveredett egy pilótajátékot üzemeltető cégbe. A PO nem tudja megvalósítani azokat a kitűzött célokat, amelyeket választói táborának ígért. Ilyen lett volna a drákói abortusztörvény enyhítése vagy a mesterséges megtermékenyítés szabályozása, engedélyezése. Ezek az ügyek és a szmolenszki katasztrófa körül folytatódó hisztéria határozza meg a vasárnapi felvonulások atmoszféráját.

Függetlenség napja

Majd kétszáz év után, 1918. november 11-én alakult újra meg a független lengyel állam. A második köztársaságot Józef Pilsudski kiáltotta ki, miután az országot felosztó három nagyhatalom: a cári Oroszország, Ausztria-Magyarország, a Német Birodalom az első világháború végén összeomlott.

Rendőrök és tüntetők a varsói utcán
Police use water cannons against demonstrators during protests on the occasion of the independence day in the centre of Warsaw, November 11, 2011. REUTERS/Agencja Gazeta/Wojciech Olkusnik (POLAND - Tags: CIVIL UNREST) POLAND OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN POLAND
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.