Nem tudom, az újdonsült külügyminiszter, Balázs Péter eljár-e az ügyben, mindenesetre a Szvatoplukkal kötött lóügylet óta tán még soha ennyire nem volt szükség gyors és hathatós külpolitikai lépésre, mint most. Overdose kisajátítása ugyanis nem más, mint a magyar nemzet jövőjének, álmainak és reményeinek a kisajátítása, a magyar nemzet eltüntetése a föld színéről.

Ezt nem én írom, nem is valamelyik magyar újság, hanem a világ egyik legtekintélyesebb és legolvasottabb napilapja, a New York Times első oldalas cikke céloz rá, áttételesen természetesen, amennyiben Overdose vasárnapi fölényes győzelmét társadalmi és tömeglélektani összefüggésekbe helyezi. Itthon egyébként a New York Times pesti tudósításától legalább annyira el voltak ájulva a sajtóorgánumok, mint Overdose győzelmétől.

Mármost, ha csupán az MTI ismertetőjét veszem, akkor a New York-i, Berlinből iderepült kolléga igen érdekes dolgokat figyelt meg a derbi délutánján. "A versenyen több mint 20 ezres tömeg volt a lelátókon, és sokan otthon nézték az eseményt; a magyarok legalább egy délutánra elfelejthették a miniszterelnök lemondását és a nemzeti valuta értékvesztését." "Úgy tűnik, hogy a magyarok a versenyló kapcsán saját magukra gondolnak, akiket szerintük alulértékelnek és lebecsülnek." "A már a hitelválság előtt eladósodott és lanyhán növekedő gazdaságú Magyarországon egy ideig nem az állami segélyekről és csődökről, hanem a versenylóról volt szó..." - írja a lap.

Mármost én a verseny utáni két napon csupa olyan helyen jártam, ahol sok és sok helyről érkezett ember gyűlt össze: egyetemen, piacon, üzletközpontban, fodrásznál, bankban, öregfiúk meccsen, kocsmában, s büntetőjogi és egyéb felelősségem tudatában kijelentem, hogy a csodalóról egyetlen szó sem esett. Ez nem csoda: Overdose futása már eleve nem lehetett össznépi esemény, mint mondjuk egy ötvennégyes berni döntő, hiszen a lósportot is sikerült lezülleszteni, a maga kultúrájával együtt, felnőtt egy generáció, amelyik azt se tudja, hogy létezik efféle foglalatoskodás, s ezt nem lehet egyetlen délután bepótolni; itt a csodaló sem segít.

Megjegyzem, az Overdose futása alatt a magyarok által állítólag elfelejtett miniszterelnöki lemondásról és a nemzeti valuta értékvesztéséről ugyanígy nem hallottam vitatkozni az embereket, sőt a válságról sem, mint ahogyan a futam alatt a versenyló kapcsán nem gondoltam magamra, az alulértékelt, lebecsült, szaros kis életemre, hanem semmire se gondoltam. Nem lett se szebb, se randább a világ Overdose futása után, én legalábbis ezt láttam, ami persze semmit se számít. A valóságot a tévé csinálja, a hírek, akkor pedig mégiscsak igaza van a New York-i kollégának: vasárnap a Kincsem park volt Magyarország, az arcokról pedig reményt és hitet olvastak le a kamerák, büszkeséget.

Mert Overdose magyar ló, a mi lovunk, soha ennél magyarabb hírességünk nem volt. Az apja angol, az anyja ír, sokáig német lovas ülte, most egy belga születésű, francia engedélylyel versenyző lovas a zsokéja, egyedül a gazdája magyar, aki felvidéki. Jó időben volt jó helyen, mert ha csak kicsit elmélázik a lóvásáron, most francia, amerikai, ne adj isten, szlovák kereskedő Overdose gazdája, ám ezt már kimondani is szörnyű. Így viszont nekünk van csodalovunk, s minthogy közünk hozzá szinte semmi, minden gyanún és kritikán felül áll, nem véletlenül ő ma Magyarország legnépszerűbb embere; ha a színe nem volna túlzottan is négeres, az orra meg gyanúsan nagy, tán még a szélsőjobb is lecserélné vele a turulját.

Nagy gyerek ez az ország, nehéz, de szórakoztató gyerekkorral.