Most alakul ki a nemzetközi világrend. A szélesebb értelemben vett Európa a világ konszenzusövezetéből konfliktuszónává lett. A rend és civilizáció terjesztőjéből a megosztottság és decivilizáció elriasztó példájává válik. ­Jövő ilyenkor két tapasztalt női politikus, Angela Merkel és Hillary Clinton fogja összerakni az új világrendszert. Magyar ellenzékieknek, függetleneknek és Fidesz-pártütőknek kell tenniük azért, hogy ez az ország se ellenség, se alávetett, megalázott támaszpont, hanem e rendszert építő kicsiny, de hasznos szövetséges legyen.

A magyar társadalom a harag és a belenyugvás között hányódik. Harag, sértettség, düh robban ki a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból a legváratlanabb pillanatokban. Fejlehajtás, meghunyászkodás és beletörődés vastag takarója alatt szunnyad az egész társadalom.

Az orbáni Magyarországon a liberális demokrácia a szabadság kis szigeteire szorult. Egy holt ország egyik városába. Az angyalok földjére. Ellenálló civil közösségbe. Jogot tartó bíróságra. Korrupciót és hatalmi arroganciát leleplező szerkesztőségbe. A közösségi háló posztjaira. Tisztességes iskolába. Emberséges kórházi osztályra. ­Mindenek ­ellenére összetartó baráti körbe. Az egyszemélyes közösségbe.

Liska Tibor kilencven

Volt idő, amikor Magyarországnak mosolygós, meleg, nyitott emberarca volt. Mindenre és mindenkire kíváncsi. Szegényekhez szívvel forduló, ember és ember között különbséget nem ismerő, személyes, kedves arc. Őszinte szemek. Értő hallgatás. Szenvedésben megedzett szív. Magyar patrióta. Európai polgár. Magyarország emberarca, első igazi köztársasági elnöke, Göncz Árpád volt.

Amikor 2014 nyarán a maláj légitársaság gépe, rajta ártatlan civilekkel, mindenekelőtt egy holland gyerekcsoporttal, egy rakétatalálattól lehullott az ukrajnai égboltról, az európai vezetők lelki megrázkódtatáson estek keresztül. Majd amikor a Charlie Hebdo szerkesztőségében fanatikusok legyilkoltak több újságírót, az európai közvélemény „Je suis Charlie” (Charlie vagyok) feliratokkal, szolidaritással válaszolt.

Európa nem a megoldás, hanem a probléma. Mi történjék az Európa ellen lázadókkal? Hagyni őket, menjenek? Vagy le kell verni őket? A felbőszült népekkel? Le kell váltani őket? Mi legyen a demokráciát elhagyókkal? Tekintélyi rendszerrel kell móresre tanítani tekintélyi rendszereket? Hová legyenek a gazdasági fegyelmezetlenek? Ki velük az árokszélre? És ki neveli a nevelőket? Dél- és Kelet-Európa lázongói, tekintélyuralmi szisztémái Amerikától és Északnyugat-Európától leckéket vesznek: diktatúrát a diktatúrával szemben, bojkottot a nem fizetés ellen. Megtanuljuk, hol lakik az úristen.

A választók egészen 2006-ig nem érezték úgy, hogy rosszabbul élnek, mint négy vagy nyolc éve. A politikai osztály a többi elit együttműködésével elkezdte a választók államosítását, saját legitimációjának gazdasági kompenzációval való megvásárlását. És nem az a baj, hogy a Nyugattól kerültünk messzebb, hanem hogy önmagunktól. A saját civilizációs eredményeinket semmisítettük meg.

A Fidesznek 1988-as alapításakor volt ügye. Egy liberalizmussal leöntött, szovjet rendszerbe zárt, szürke, öreg diktatúrából akart szabad, független, színes, nyitott és fiatal demokráciát teremteni. Az alapító fiatalok nem hatalomra, pénzre, karrierre vágytak, nem saját magukra gondoltak, hanem egy országra, sőt talán az egész világra. Lázadók voltak. Hívők: a szabadság vallásában hittek.