A Jókai és a Herczeg ház ma a budai hegyvidéken...
Fotó: Reviczky Zsolt Történt ugyanis, hogy 1932-ben a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete, a MABI egymillió pengős kölcsönt adott a székesfővárosnak, hogy segítsen hajlékhoz juttatni a világgazdasági válság miatt bajba jutottakat. A szociálpolitikai ügyosztály pedig némi fontolgatás után úgy döntött: nem a régi séma szerint, úgynevezett városi házak – azaz zsúfolt és szegényes bérlakástömbök – építésére költi a pénzt, hanem olyan otthont ad a rászorulóknak, amely segíti a megkapaszkodást.

Így esett, hogy 1932 nyarán nyilvános tervpályázatot írtak ki a „kertes háztelep” elrendezésére és az egyes háztípusok kialakítására, majd a beérkezett 185 tervből negyvenet meg is vásároltak. 1933 és 1938 között végül 148 ikerház épült fel változatos stílusban – akadt köztük népies, modern, sőt art deco is – a vágányoktól közrezárt telken, igaz, a belső elrendezés már jóval kevésbé vette igénybe a tervezők szárnyaló fantáziáját. Szolid tornáccal felszerelt szoba-konyhás hajlékok épültek ugyanis a háromszáz négyszögöles parcellákon, hogy az épület körül fennmaradt területet intenzíven művelni is tudják a rászoruló családok, így egészítve ki a munkanélküli-segélyt, illetve a létfenntartásra sem elegendő bért.

Az élelemtermelés olyan alapvető elvárás volt a Gömbös, majd Városszélinek nevezett telepen, hogy az első betelepülők még ingyenvetőmagot, palántákat, gyümölcsfákat, esetleg növendék baromfit is kaptak. S ha mindehhez azt is hozzáveszik, hogy a bérlők kiválasztásakor előnyt élveztek a többgyerekes családok, hát maguktól is kitalálhatják, miért kapta a terület a Pelenka telep nevet a vonatról kipillantók keresztségében.

A Kőbánya peremén felépült kertváros a városfejlesztés sikertörténetének bizonyult ugyan – legalábbis annyiban, hogy sokkal jobb egészségügyi mutatókat regisztráltak itt, mint a főváros többi szükségtelepén –, de tény, hogy a Budapest jövőjével foglalkozó építészek nem épp erre amegoldásra gondoltak, amikor az évtized legelején a családi házas építkezést kezdték propagálni.

Együttélés és elkülönülés

A témáról 1930-ban szervezte meg az első ankétot a Magyar Mérnök és Építész Egylet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az Európában és Amerikában mind népszerűbb új elvek alapján mutasson irányt a döntéshozóknak, miként lehet praktikus, egészséges és takarékos otthonokat építeni a középosztály számára Budapest zöldövezeteiben. Mint a téma szakértője, Barátosi Szabó Ferenc később az egylet közlönyében összefoglalta, az irányelvek már a kezdet kezdetén kikristályosodtak: „tárgyszerűség és célszerűség”.

... és az Új Idők reklámképeslapján
A modern családi ház e felfogás szerint világos elrendezésű, lehetőséget ad a közös együttlétre és az elkülönülésre is, takarékoskodik a hellyel, de lehetővé teszi a „lakók ütközés és súrlódás nélküli forgalmát”, homlokzata egyszerű és funkcionális, belső kialakítása pedig messzemenően higiénikus.

S hogy mindez hogy festett a gyakorlatban? Láthatják önök is, ha ellátogatnak Pasarétre, a Napraforgó utcába. Itt épült fel ugyanis az a telep, amely téglába, betonba, vakolatba és üvegbe öntötte a Mérnökegylet nemes elveit, hála az eszme, a hivatali akarat és a pénz szerencsés találkozásának. Amit a Mérnökegylet elhivatott építészei – ifjabb Masirevich György, Kaffka Péter, Kozma Lajos és Vágó László – kitaláltak, azt a Közmunkatanács 1931-ben jóváhagyta, a Fejér és Dános cég pedig felépítette.

Így vált lehetővé, hogy a korabeli szabályozás szerint lehetetlenül kicsi, mindössze 100 négyszögöles telkeken megszülessék tizenhat családi ház és három ikerház, összesen huszonkét otthon. Az épületeket ugyanazon elvek szerint tervezték meg az építészek – a földszintre került a konyha és a rendszerint étkezésre is szolgáló nappali, az emeletre pedig a hálószobák és a fürdő –, a házak megjelenése azonban nem is lehetne különbözőbb. A húsznál is több tervező valóban nemes versenyt vívott egymással azért, hogy minél ügyesebben használja ki a teret, a lehető legjobb, legélhetőbb házat teremtse meg a belvárosi bérkaszárnyákból egészséges, kényelmes otthonba vágyó családoknak. A kísérletben részt vevő építészek között pedig ott volt szinte mindenki, aki akkoriban számított: Wälder Gyulától Hajós Alfrédig, Kertész K. Róberttől Bierbauer Virgilig, Kozma Lajostól Molnár Farkasig.

Sorsjegyre adott házak

Hogy a kísérlet végül kísérlet is maradt, az egyáltalán nem rajtuk múlott: a fővárosnak a szükségtelepek építésére is egyre kevesebb pénze jutott, a középosztálynak szánt kertvárosok kialakítása mindig hátra szorult a feladatok listáján. A Napraforgó utcában megvalósult otthonok azonban nagy tanulságul szolgáltak az építészeknek, és a mintát követve számos családi házat terveztek meg a Budát és Pestet körülölelő zöldövezetben. Ezek aztán fennen hirdették az új építési elvek győzelmét, akárcsak a modern otthonok kényelmét és egészséges mivoltát.

Hirdettek persze olykor mást is. Például egy vállalkozás rendkívüli prosperitását, még akkor is, amikor a gazdaság minden területén munkanélküliséget és szegénységet szült a válság. Ez történt legalábbis akkor, amikor Herczeg Ferenc hetilapja, az Új Idők két egymást követő évben, 1931-ben és 1932-ben egy-egy új építésű, korszerű családi házat sorsolt ki az éves előfizetők között.

A vidéki értelmiség lapjaként elkönyvelt irodalmi újság 1894 óta jelent meg minden áldott héten (s fog még megjelenni egészen 1944-ig), és stabil nyereségességét később azzal is bizonyította, hogy 1936-tól kezdve huszonnégy kötetes lexikont ajándékozott az előfizetőinek. A harmincas évek elején azonban még beérte a kisorsolt családi házakkal. De a minőségre már ekkor is kényesen adott: 1930-ban tervpályázatot írt ki a majdan felépítendő két épületre, amelyre – elvégre válságos idők járták – 289 elképzelés érkezett. S bár lefogadhatjuk, hogy az indulók között a kor legnagyobb építészei és legreményteljesebb újítói is ott voltak, a versenyen a lényegében addig is, azóta is ismeretlen Bálint Károly és Sándori Pál lett a befutó.

A Singer és Wolfner Irodalmi Rt. pedig annak rendje és módja szerint megvásárolt egy telket az akkor még háborítatlan a zöldövezetnek számító Törökvész út és Vend utca találkozásánál, és felépítette rá az 1931-es szerencsés nyertes jutalmát, az úgynevezett Jókai házat, majd a következő évben a – mi másnak, mint – Herczeg háznak nevezett épületet.

Mindkettő ideális otthonul kínálkozott egy polgári család számára: a földszinten konyha és nappali, az emeleten két hálószoba és egy fürdőszoba várta a lakókat, akiknek kényelmét nagy terasz is szolgálta, miközben a terveken szereplő lapos tetőt a megvalósítás idejére biztonságosabb magas tetőre cserélte le az előrelátó megrendelő. Bár azzal az információval sajnos nem szolgálhatok, hogy kik lettek a két épület boldog nyertesei, egyben biztosak lehetnek: hálatelt szívvel gondoltak Herczeg Ferencre.

A főnyeremény egy teljes bérház

Aligha kétséges például, hogy 1933 szeptemberében ők is megnézték azt a filmhíradót, amelyben a hetvenéves szerkesztőt, a Revíziós Liga elnökét saját kertjében faggatta a riporter, hogyan éli meg az ünneplést. S míg ő erről nyilatkozott néhány keresetlen mondatban – „ez kérem az öregségnek a legkellemesebb enyhítő jele, mert virág- és verőfényözönnel árasztja el a múlandóság gondolatát; én ebben a pillanatban csak egyet érzek, végtelen hálát a magyar közönség iránt, amely apró szolgálatokat ilyen fejedelmi módon tud jutalmazni” –, a kamera pár kocka erejéig végigpásztázta az ünnepelt villáját is. Azt a csodálatos, várkastélyszerű épületet, amelyet Herczeg még 1912-ben építtetett a Hűvösvölgyi úton.

Egy dolgot viszont tudunk: az Új Idők akciója divatot teremtett. 1934. április 15-én a Pesti Hírlap adta hírül, hogy a vadregényes budai hegyek között, a Fészek utca 4. alatt, Hendrich Antal tervei szerint felépült nyereményházát Bujárszky László MÁV műszaki segédtiszt nyerte el Nagykanizsáról. A következő évben pedig az Est lapok reggeli újságja, az akkortájt 75-80 ezer példányban megjelenő Pesti Napló jelentette be: az évi előfizetői között egy komplett bérházat, a Ferenc körút 8-at fogja kisorsolni. Ami – lássuk be – nem akármilyen húzás volt a családi házak ajándékozására ráállt lappiacon.

Tudom, csalódást fogok önöknek okozni, de be kell valljam: nem sikerült kiderítenem, ki nyerte el a csinos, háromemeletes, 1890-ben felépült – s két, 1956-ban lesodort erkély híján ma is álló – bérházat. Sőt azt se, hogy végül egyáltalán kisorsolták-e. Mindössze annyit tudok, hogy 1939. október 21-én a „Ferenc körút 8. szám alatti Bérház Rt.” eladta dr. Halász Jánosnak és nejének, mégpedig 115 570 pengőért. Ez a dátum viszont kétségessé teszi, hogy valóban sor került a sorsolásra. Ez idő tájt ugyanis éppenséggel az Est-birodalom felszámolása volt soron. A három lappal – a szabadelvű Pesti Naplóval, a délben megjelenő, amerikai bulvár hagyományokat követő Esttel és a köztársasági eszmékből kinőtt délutáni Magyarországgal – az egész budapesti sajtópiacot uraló konszernt épp ’39 októberében zúzta szét, darálta be a cégbirodalmat fondorlatos és kíméletlen módon államosító kormány.

Kapcsolódó cikkek: A jobboldal fiatal véleményformálói: Magyarnak lenni tragikus és szép | Másfél millió emberünk | NSZK, keleti blokk | Szociopoly: a pesti egyetemisták elisszák a segélyt | Verseny a bőségszaruért