„Vannak férfiak, akiknek éltető elemük a gyöngédség.”

Forrás: www.fortepan.hu

A kis gentleman című útmutatóból tudom például, hogy egy jólnevelt fiú még almát sem eszik az utcán; A művelt társaság illemszabályainak írója, a rejtélyes Kommilfó arra tanított meg, hogy „rossz és elcsépelt élceket mondani illetlenség”, míg dr. Schidlof, aki Az érvényesülés művészete címmel foglalta össze mindazt, amit fontosnak tartott továbbadni a helyes viselkedés tárgyában, egy életre az eszembe véste, hogy „Ha egyik vagy másik politikai párt hívei ellenszenvesek előtted, akkor kerüld a társaságukat”. (A jó doktor számos, megfontolásra érdemes tanácsa közül érdemes talán azt is ideidézni: „Csak annak szabad hitelt igénybe vennie, aki képes aztán felkeresni a hitelezőt s megmagyarázni neki, hogy miért nem tudja beváltani fizetési kötelezettségét”.)

Nehogy azt gondolják persze, hogy kizárólag férfiaknak szóló tanácsadókból tettem szert ilyen széles körű tájékozottságra: ellenkezőleg, könyvespolcomon megtalálhatók a legfontosabb női kézikönyvek is. Wohl Janka, azaz „egy nagyvilági hölgy” munkáiból az otthon helyes berendezésére, az úri konyha vezetésére és arra kaptam életre szóló útmutatót, mivel távolítsam el a makacs foltot a szarvasbőr kesztyűről. Z. Tábori Piroskától megtanultam, hogy ha egyszer jeget kellene repesztenem, feltétlenül kötőtű segedelmével tegyem, Szabóné Nogáll Janka pedig arra hívta fel a figyelmemet, hogy okos asszony a fagyott almát, burgonyát, vöröshagymát nem viszi be a meleg konyhába, hanem inkább a jó hideg cselédszobában áztatja be sós vízbe.

Napestig tudnám sorolni a hasznosabbnál hasznosabb tudásmorzsákat, amelyekkel ezek a könyvek megajándékoztak, de akkor is csak oda lyukadnék ki: Gömbösné Galamb Margit munkája, Az uriasszony valami egészen más. A szerző ebben az 1906-ban kiadott könyvben ugyanis pár mondattal elintézi azokat a témákat, amelyeknek más tanácsadók hosszú fejezeteket szentelnek –még a túl szoros fűző okozta májbaj miatt felbukkanó szeplőknek sem szentel egy sornál többet, s azt is csak a függelékben –, annál kimerítőbben tárgyalja viszont a családi élet és a lelki nevelés fontos kérdéseit.

Példaadó mintája az úriasszony, aki több és más, mint a nagyvilági nő: „a belső lényeg avatja azzá, aki”. Édesanyaként úgy neveli gyermekét, hogy mindig a későbbi boldogulását, az életre való felkészítését tartja szem előtt, hisz tudja: „Az imádságba vetett hitet, a haza iránt való rajongást, az emberszeretetet – s van-e e három nélkül egész ember? – mind az édes anyának mosolya vagy szigora teremtheti meg benne”. Feleségként férjének a legjobb értelemben vett társa, mert tisztában van vele: „a női kezek simogatása képes felnyitni a legnagyobb zárkózottságot és legyen bár vasból az a zár: besuhan oda – ugy mint a szellő – a női mosolygás. S az a simogatás, az a dédelgetés még nem hizelgés, kedves asszonyaim! Én részemről egyszerüen kötelességnek tartom”. Tudja azt is, hogyan érheti el elemi céljait: „Azok a hölgyek, akik félig férfi ruhába öltözve hirdetik ellenük az igét: nem használnak a saját ügyüknek semmit se. Vesztett csatába mennek az évezredes rend ellen küzdők, amikor bátor szóval hangoztatják –beismerem – igazságos jogaikat. Sokkal inkább sikerre vezetne egy másik mód. Ne lázongjunk, ne keressünk orvoslást ott, ahol ugy sem kapunk. Hanem minden nő hóditson meg magának egy férfit ugy, ahogyan csak a nőiességgel, a jó modorral lehet.”

Az úrinő, ahogy Gömbösné Galamb Margit lefestette, nem terjesztett, sőt nem is hallgatott meg pletykákat. Mi több, az ilyesmit elvből ellenezte: „Meg kellene – igen szigoru intézkedésekkel – gátolni azt is, hogy a sajtónak joga legyen belenyulni a családi élet szentélyébe s onnét napfényre hozni egész vagy féligazságokat, vagy éppen képtelenségeket. Inkább tompuljon el kissé a szenzáció befogadására kifejlődött érzékünk, semmint türjük, – a gyorsaság kedvéért – hogy igazságtalanul hurcoljanak meg tiszteletreméltó embereket... Meggyőződésem, hogy annak oka, amiért a hirlap iró nevet még mindig bizonyos merevséggel fogadják, hogy tekintélyüket külön-külön az egyéniségükkel kell kivivniok, ezekben a dolgokban rejlik.”

Az úrinő képes volt különbséget tenni a hiába űzött boldogság és a mindennapok nyugalmát kínáló megelégedés között; tudta, hogy a szerelem a fiatalság sajátja és múlékony, barátság nélkül viszont nem lehet élni; tisztában volt vele, hogy az úrhatnámság az anyagi romlás elindítója, ezért a gondos asszonyminden téren takarékos. Az úrinő sosem fogadta volna egy ismeretlen férfi mosolygó hódolatát, s tudván tudta, hogy „egy eszes nő nem kacér”. A tegeződés dzsentriszokását a fővárosban csak óvatosan vette át, leveleit pontosan fogalmazta és tisztán írta, és mélyen megvetette az emberiség azon „bujkáló faját”, amely a névtelenség homályából lődözte gonosz nyilait.

Gömbösné Galamb Margit körbejárta tehát a jellem nevelésének és a boldog családi élet megteremtésének legfontosabb kérdéseit, míg végül az utolsó fejezetben eljutott mondandója esszenciájáig, a hazaszeretet kérdéséig. „Az a nő, aki nem tudja megérteni és mélyen átérezni a hazának szeretetét, aki előtt e magasztos érzés idegen vagy kicsinyes, az nem érdemli meg, hogy hazája legyen” – szögezte le, hozzátéve rögtön, hogy „A hazaszeretetben benne legelsősorban az anyanyelvnek a szeretete, mert nyelvében él a nemzet”. A szerzőmeggyőződéssel állította, hogy a magyarság legveszedelmesebb ellensége a kozmopolitizmus, s habár elismerte, hogy az idegen nyelvek ismerete széles látókört, nagy műveltséget ad, nem győzte hangsúlyozni: „De legyünk előbb magyarok, nyelvben és érzésben azok, hogy világpolgárrá ne hajlíthassa gyökeret nem vert érzéseinket az idegen nyelvből, idegen világból felénk áramló levegő.” Amiből számára az is egyenesen következett, hogy „itt, Magyarországban, az egyetlen helyen ahol érvényt szerezhetünk a magyar szónak, itt éljünk vele, kivánjuk és követeljük meg mindenkitől, aki magyar kenyeret eszik, akit érdekei idekötnek, aki földünkből él és vizünket issza, mert más forrás italt nem ad neki, – hogy tanulja meg és beszélje azt a nyelvet, amelyben mi, a nemzet, élünk, és élni akarunk”.

Az uriasszony című könyv 1906-ban jelent meg először, s az a példány, amelyre nekem sikerült szert tennem, „a tizedik ezer” sorozatából került ki. Hatalmas, hogy azt ne mondjuk – bár napi tapasztalataink ezt fényesen igazolják – máig tartó hatást gyakoroltak tehát a Gömbösné GalambMargit által vallott nézetek amagyar elitre. Ehhez képest meghökkentő, a szerzőről magáról mennyire nem tudunk szinte semmit. A haza nem állított neki emléket, az életrajzi tárak nem jegyezték fel adatait, lényegében csak születési és halálozási évszáma (1871–1913) és műveinek jegyzéke ismert. Innen tudható, hogy 1905-ben és 1906-ban három, lányoknak szánt könyv is kikerült a tolla alól (Félben maradt álmok, Fehér regény levelekben, Piroska története és egyéb elbeszélések), 1910-ben pedig ő is helyet kapott A magyar család aranykönyve című háromkötetes életmód-tanácsadó munka második kötetének szerzői között. Ebben ő a Társasélet című részt írta, míg Bédy-Schwim mer Rózsa, a Feministák Egyesületének megalapítója és A nő című, politikai egyenlőséget követelő lap főszerkesztője – egy igazi „félig férfiruhába öltözött” igehirdető tehát – a Leányok pályamutatója fejezetet jegyezte.

Vajon Gömbösné Galamb Margit is olyan volt, mint a nálánál tíz évvel idősebb Szabóné Nogáll Janka, akiről halálakor, 1924-ben azt jegyezte föl a Nyugat hasábjain dr. Kadosa Marcel, hogy ifjúsági irodalmat írt, noha utálta, divatlapot szerkesztett, habár egész életében egyetlen divatos ruhája sem volt, és pompás menüket, meg ételrecepteket ötlött ki hétről hétre, miközben a férjéért kellett sürgönyöznie, amikor nyaralás közben felmondott a cselédjük, mert ő maga egy tojásrántottát sem tudott elkészíteni, míg a Szabó Endre szerkesztő úr legalább a pörköltfőzés tudományának a birtokában volt? Vagy ő nagyszerű családanya volt, bölcs és odaadó feleség, igazi úri asszony?

Sajnálom, de tényleg nem tudom. Életéről az egyetlen adalékot a nemzeti könyvtár gyászjelentés-gyűjteményében találtam, amelyből kideríthető, hogy a harmincnyolc éves Galamb Géza hites ügyvéd 1880. március 8-án, váratlanul hunyt el Székesfehérváron, s evangélikus létére a helyi református temetőben vettek tőle búcsút. Gyászolta felesége, Brunkala Emma és három gyermeke, Irma, Margit és Géza. A negyvennyolcadik évében járó özvegy Galamb Gézáné, született Brunkala Emmától pedig 1893. november 17-én vettek végső búcsút római katolikus szertartás szerint budapesti, Erzsébet körút 33. alatti lakásán szerettei, úgy mint Zsoldosné Galamb Irma, Zsoldos László, Gömbösné Galamb Margit és Gömbös Károly, valamint Galamb Géza. Az 1900-as lakcímjegyzék szerint Gömbös Károly posta és távíró hivatalnok volt József utcai lakással, Zsoldos László pedig... nos, ő hírlapíró a Szerecsen utcában.

Gömbösné Galamb Margitnak viszont még a gyászjelentése sem maradt fenn. Kénytelenek vagyunk tehát annyival beérni, hogy Az uriasszony című munkáját a korabeli híradások szerint a kritika teljes elismerése övezte, a Magyar Tudományos Akadémia pedig dicséretben részesítette.

Kapcsolódó cikkek: Hírünk a világban | Ködrágás | Orth György körül nő a gaz | Sorscsapás –ajándék | Ti hülyék vagytok