A barakktemplom a tisztviselő-telepi Család utcában

Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

A Haller utcán túl a főváros kórházakat és fertőtlenítő állomást épített, az Üllői út sarkát óriási, vöröstéglás bérháztömb foglalta el, átellenben meg a Házépítő Tisztviselők Egyesülete kezdett serény építkezésbe.

A lakosság ütemes gyarapodásátmi sem jelzi jobban, mint hogy a környék reformátusai, akik kezdetben vasárnaponként elfértek a Tisztviselőtelep favázas kaszinójában, sőt még osztoztak is rajta az evangélikusokkal, 1907-re kénytelenek voltak átköltözni a Tűzoltó utca és az Ernő utca sarkán álló iskolába, hogy ott tartsák meg istentiszteleteiket. Az egyház itteni erősödését mutatja ugyancsak, hogy Szilassy Aladárné – a fővárosi református közösség egyik oszlopaként ismert Szilassy Aladár bíró, későbbi főrendiházi tag hitvese –1904-ben éppen a Tisztviselőtelepen vásárolt meg két, egymás mellett álló telket a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület számára. A tizenkét évvel korábban alapított nőegylet nemcsak a szegényeket segítette és részt vett a nők nevelésében, hanem az egyházszervezésben is jeleskedett. Aztán amikor a helyi református közösség a Tűzoltó utcai iskolát is kinőtte, Szilassy Aladárné és társnői formabontó lépésre szánták el magukat.

1910. május 14-re a Család utca 8–10. alatti egyesületi épület udvarán barakktemplomot építettek: a favázas, két kis tornyocskával díszített imaterem nyolcszáz ember befogadására volt alkalmas. Közmegelégedésre szolgálta is a közösséget, mígnem a csöndes környezet és a világos, szellős épület föl nem keltette a háborút hirdető ország hadvezetésének figyelmét. 1914. szeptember 5-én egy búcsú-istentisztelet keretében a Vöröskereszt kisegítő hadikórházává minősítették át az imatermet, ahol műtőt, kórtermeket rendeztek be, s ahol a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület diakonisszái is haladéktalanul munkába álltak. A pontos nyilvántartások szerint 1694 katonát ápoltak, míg végül 1918. november 28-án az utolsó sebesült is elhagyhatta a Tisztviselőtelepet. Igaz, a reformátusok csak a Tanácsköztársaság bukását követően vehették újra használatba az imatermet.

A vágy, hogy kőtemplomot kellene építeni, természetesen egyidős volt magával a külső-ferencváros–tisztviselőtelepi közösséggel. Ám hogy mindezt hogyan lehetne végigvinni, azt csak 1921 virágvasárnapján vetette fel Zakar Albert, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület tisztviselője. Az elképzelés abban gyökerezett, hogy ő maga mennyit gondolt a harctéren elhunyt öcscsére, s oda futott ki, hogy épp ezért nem egy egyszerű istenházát, hanem az Emlékezet Templomát kell megépíteni. „Az ország legkisebb falujában is, hol Isten Igéje hirdettetik, tudtul adjuk hitsorsosainknak, hogy az ország fővárosában lesz egy hely, hol a tőle messze távolban – talán tömegsírban, egy jelöletlen, vagy rég elkorhadt kereszt alatt pihenő hozzátartozójának nevét márványba vésve együttesen megörökítjük (...) bízom benne, hogy ha van még egy szikra hála és csöpp szeretet az emberi szívekben, rövid idő alatt hatalmas öszszeg áll rendelkezésünkre” – terjesztette elő ötletét.

1933 májusától már a Thököly úton állt
Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Tizenöt évi lankadatlan munka következett ezután. 1925-re lett meg a telek: kint, az Üllői út mentén jelölt ki és adott át egy darabot a sajátjából e célra a főváros. A gyűjtés természetesen már előbb elindult, de mivel a korona rohamosan veszített az értékéből, amegfontolt egyházépítők igyekeztek értékálló adományok felajánlására biztatni a híveket. Meghirdették a „Százezer ezüst korona” akciót, majd évről évre más és más kezdeményezéssel próbálták fenntartani az adakozó kedvet. Volt, hogy családonként és havonként fél kiló kenyér vagy egy villamos átszállójegy árát kérték, később téglajegyet bocsátottak ki (a vágtató infláció közepette 1924-ben ezer koronát ért egy tégla), a következő években pedig a böjt idején szólították fel a híveket, hogy váltsák meg a „jó kedvvel, de tréfálkozás nélkül használandó” gyalogjárójegyeket, illetve a böjti étkezési jegyeket. Ezekre gondosan rá is nyomtatták, mire emlékeztetnek: „Az 1914. szeptemberi nagy visszavonulás idején némely csapattest 40-50 kilométert menetelt naponként”, vagy épp „90 deka lóhús, 9 deka főzelék, 30 deka korpás kenyér, ez volt a körülzárt Przemyslben a 23. honvéd hadosztály napi ételadagja”. A felhívásnak meg is lett az eredménye. Érkeztek az ezüst szivartárcák, zsebórák, karika gyűrűk, háborús kitüntetések, ezüst- és papírkoronák. Fodor Gyula MÁV-sorompó őr egymaga hatmillió koronát gyűjtött össze korai halála előtt, de volt, aki tizenöt darab tízkoronás aranyat dobott be névtelenül, selyempapírba csomagolva a templomi perselybe.

1930-ban, amikor végül nekifogtak a Dudás Kálmán által tervezett templom megépítésének, akkori értéken elérte az ötvenezer pengőt a hívek által össze gyűjtött pénz. A főváros a telek mellett százhúszezer pengőt adott, s a lelkesedést csak növelte, hogy a kormányzó engedélyezte: a háborúban elhunyt öccse, Horthy Szabolcs neve legyen az első, amelyet megörökítenek az Emlékezet Templomában. Sőt arra is ígéretet tett, hogy személyesen vesz részt az április 15-re kitűzött alapkőletételen. S bár az ünnepélyes aktust őrjöngő vihar zavarta meg, összeomlott a díszsátor és többen meg is sebesültek, Horthy Miklós csak annyitmondott: „Nem vagyunk cukorból... folytassuk!”. Később pedig azzal nyugtatta meg a kétségbeesett szervezőket, hogy „ilyen hirtelen keletkező széltölcsér még a tengeren is ritkaság”.

Annak az évnek a végére tető fedte a parókiát és a templomot. Ekkortól azonban újabb viharfellegek kezdtek gyülekezni az egyházközség felett: a székesfőváros támogatása elapadt, miközben a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület eladta a Család utcai telkét, így a gyülekezetnek mindenképp költöznie kellett. Habár kétségbeesett mentőakcióként a félkész épületet református helyőrségi templom céljára is felajánlották, megállapodás nem született, ezért 1932. október 23-án megtartották az utolsó istentiszteletet a barakk templomban, majd a szószéktől az anyakönyvön és a padokon át a perselyig és a kályháig mindent felragadtak a hívek, és átvitték az új, még vakolatlan épületbe. Három évbe telt még, míg végül teljesen elkészült az Emlékezet Temploma, és további másfél év volt, hogy 1937 virágvasárnapján a harangszentelésre is sor kerülhessen. De addigra valóban megvalósult, amit 1921-ben a gyülekezet eltervezett. Összesen csaknem 330 ezer pengőt építettek be a nagy műbe, viszont állt a parókia, készen volt a kényelmes lelkészlakás, ifjúsági épületként szolgált a tisztviselők egykori, favázas kaszinója, és a templom is éppen olyan volt, amilyennek annak idején megálmodták. A szószék alatt vitrin rejtette a háborúban elhunytak nevétmegőrző albumokat, a falon pedigmárványtáblák örökítették meg a hősi halottak – köztük is legfőképp Horthy Szabolcs és gróf Tisza István – emlékét.

És még mindig hátra volt néhány év az újabb világégésig.

De amikor a közösség költözni kényszerült, útra kelt a régi barakktemplom is. A város egy másik részén, a Keleti pályaudvar környékén ugyanolyan helyzetben volt akkoriban egy református közösség, mint a tisztviselőtelepiek a század első éveiben. A Baross térimissziói egyházközség, amely elsősorban a csikágóbeliek lelki gondozását vállalta magára, 1928-ban még a Hernád utcai iskolában tartotta az istentiszteleteket, de 1931-ben már a pályaudvar második emeleti tanácstermében gyűltek össze a hívek. E kényelmetlenséget látva döntöttek úgy a Lorántffy egyesület jótékony hölgyei, hogy nekik ajándékozzák a Család utcai imatermet. Nem is volt más dolguk, mint átszállítani a főváros által felajánlott telekre, a Thököly út és az Aréna út sarkára.

Gyűjtés indult hát megint. 9400 pengőbe került a templom szétszedése, átvitele és újbóli összerakása, ennek előteremtése érdekében még a következő március 15-én is szerveztek hazafias ünnepélyt. Szószéket, harangot ajándékba kaptak, így végül 1933. május 25-én Ravasz László püspök felszentelhette az immár Hordozható Templomként tisztelt imatermet.

Négy évvel később, amikor Zakar Albert közreadta a könyvét, még attól tartott: a Baross térieknek még azelőtt újra költözniük kell, hogy felépülhetne saját kőtemplomuk, ugyanis „a Hordozható Templom területére a székesfővárosnak szüksége van”. Ám hogy fölösleges volt a félelem, azt a korabeli telefonkönyvek is igazolják: 1942 és 1966 között legfeljebb anynyi változott, hogy a Baross téri református egyházközséget kezdetben az Aréna út – Thököly út sarkon, később Dózsa György út 3/c címen jegyezték. Szilassy Albertné műve azonban kitartott, a hívek még a súlyos háborús sérüléseit is kijavították. Csak 1966 nyarán következett be az, amitől már harminc évvel korábban is tartani lehetett: a főváros, a tereprendezés elodázhatatlan voltára hivatkozva, lebontatta a Hordozható Templomot, a közösség pedig, átmeneti jelleggel, beköltözött a református zsinatnak a Szabó József utca és az Abonyi utca sarkán álló, emeleti tanácstermébe. Ott működnek egyébként ma is.

Kapcsolódó cikkek: Ferge Zsuzsa: Újra és újra felháborodom; ez éltet | Külpolitikai káosz | Vajon Schmitt Pál elgondolkodott valaha is? | Függöny! | Hol van az informáltság mostanában?