Élveboncolás saját kezűleg

Anoni Mara: így hívják azt a 42 éves nőt, aki a Bűn vagy bűnhődés (hangsúly a vagy-on) című könyvben pőrére csupaszítja az életét az olvasói előtt. Persze nem hívhatják Anoni Marának. Van neki valódi neve, lakcíme, foglalkozása is, de az elképzelhetetlen, hogy ilyen fokú őszinteség a valós identitás védtelenségében nyilvánuljon meg.

Pontosabban ez a fajta élveboncolás csak a pszichoterápia velejárója lehet. Márpedig ennek a könyvnek a lapjain éppen ezzel szembesülünk. Azzal a folyamattal, ahogy egy négy és fél éves terápia során egy hétköznapi életet élő asszony farkasszemet néz a múltjával, tudatosítja magában, ki miben hibázott, mikor ki volt a bűnös, és ki az áldozat.

Mindenkinek vannak démonai. Az átlagos gyerekkornak csak összefoglaló jelzője a „boldog”, valójában rendszerint tele van konfliktussal, szorongással, félelemmel. Anoni Mara azonban pokoli traumát élt át. Hatéves korától kezdve esztendőkön át szexuális abúzus áldozata volt, és soha senkivel nem beszélhetett őszintén arról, mit művelt vele az unokabátyja. A könyvet olvasva, szinte magától értetődőnek érezzük, hogy kamaszként, majd felnőttként hipochondriába, depresszióba, szorongásokba menekült. Ő viszont megélte mindezt: küszködött a bűntudattal, menekült az emlékek elől, közben pedig tanult, dolgozott, szerelmes lett, gyerekeket szült. Élt.

Talán sosem kért volna segítséget, ha kisebbik lányát nem kell elvinnie pszichológushoz. A gyerek meggyógyult, ő pedig egy hosszú terápia grádicsain jutott el oda, hogy immár tárgyilagos viszonyban van a múlttal, egyenrangú félként képes tekinteni a jelenre és a jövőre. Ez a könyv afféle rögzítése mindannak, amit átélt, és amit megtudott magáról.

A szikár, lényegre törő szöveg magával sodorja az olvasót. Drámai hatását jól ellenpontozza Győrfi Anna pszichológus tanulmánya, amelyben a terápiás munkáról és Mara esetéről ad összefoglalót.

SZERZŐ: Anoni Mara
CÍM: Bűn vagy bűnhődés
KIADÓ: Noran Libro, 280 oldal
ÁR: 2990 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.