Bogdán Árpád a 2007-es Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon

MTI/EPA

Sosem az vezérelte, hogy túlélje a másnapot. Többet akart, mint abban a világban a legnagyobb karriernek tekintett szakmunkási végzettséget. S idejét legszívesebben a könyvtárként működő klubszobában töltötte, ahol az összes fellelhető mű után a Pedagógiai Szemléket is bőszen kiolvasta.

Az 1976-ban Nagykanizsán született Bogdán Árpádból –saját bevallása szerint sok szerencsés fordulatnak is köszönhetően – filmes, színházi ember és költő lett. A 2007-es magyar filmszemlén az életrajzi elemeket felhasználó Boldog új élet című alkotásáért megkapta a legjobb első filmnek járó Simó Sándor-díjat. A társadalmi kirekesztettség elleni európai év idei magyar arca pedig a főszereplője a Megtagadva (Rejected) című dokumentumfilmnek. Mészáros Antónia alkotását Károly walesi herceg látogatása alkalmából levetítik a brit nagykövetség által az Uránia Nemzeti Filmszínházban szervezett esélyegyenlőségi esten.

A televíziós műsorvezető és riporter még 2007-ben ismerkedett meg Bogdánnal. Mészáros Antó niát a BBC kérte fel a megszokottól eltérő pályát befutó romákat bemutató dokumentumfilm elkészítésére. A félórás műsoridőnél jóval több anyagot vettek fel, majd úgy döntöttek, hogy a gyámügyi iratokból elindulva megpróbálják felgöngyölíteni Bogdán állami gondozásba adásának történetét és körülményeit.

Mészáros Antónia
Teknős Miklós – Bizonyos ajtókat már bezártam az életemben, így azon rég túlléptem, hogy „nincs apukám, nincs anyukám”. Nekem majd a leendő saját családommal kell megtanulnom mindazt, ami kimaradt a gyermekkoromból – mondta Bogdán, aki a Boldog új élettel, vagyis filmes-lírai elemekkel már szembenézett származásával. Mészáros felkérésére pedig elsősorban kíváncsiságból, nem pedig apja ellen érzett dühből vagy elszámoltatási vágyból vállalkozott a múltjába vezető időutazásra.

Mindenesetre a dokumentumfilm arra is lehetőséget adott, hogy bemutassa a korábbi gyámügyi rendszernek –az ő életét is jelentősen befolyásoló – gyakran abszurditásba forduló visszásságait. Így például azt, hogy az otthon, ahol nyolc évet töltött, hiába volt a Balaton partján, az ott élő gyermekeket nem tanították meg sem úszni, sem evezni, de korcsolyázni sem. Egymástól kiskorukban elszakított testvérek pedig gyakran évekig egy állami fedél alatt éltek – anélkül, hogy tudtak volna a közöttük lévő rokonivérségi szálakról.

Mészáros Antónia szerint a Megtagadva abból a szempontból is tanulságos, hogy valaki ki tudott törni a „dupla stigma” –a roma származás és az állami gondozás – terhe alól. Az otthonokban nagyon sok tehetséges gyermek lehet, s Bogdán úgy gondolja: a nevelőtanári pályának kellene a legjobban megbecsült pedagógushivatásnak lennie. Sajnos a valóságban ez nem így van. A balatonberényi gyermekotthont a rendszerváltás után előbb csirkefarmmá akarták változtatni, majd mielőtt egy osztrák vállalkozó megvette volna a vízparti telket, az épületeket ledózerolták. Ahogy Bogdán fogalmazott: így „materializálódott” semmivé a sors nélküli gyermekkora.