|
„Ha tótágast áll az életed, csak simogass meg, és átszáll rád a derűm” – ez a felirat olvasható a kaposvári Fő utcában álló, ugró bohócot ábrázoló szobor talpazatán. S, hogy az itt élők, erre járók gyakorta vágynak derűre, jelzi: tükörsimára, fényesre polírozta mára a simogató kezek sokasága az alkotást.
A Kaposváron járók persze a Tótágas címet viselő – de a városban gyakorta csak szerencsehozónak nevezett – szobor varázslata nélkül is megtalálják a derűt. Elég ehhez sétát tenni a minden tavasszal virágba boruló, évről évre szebb, hangulatosabb belvárosban, ahol szinte minden utcához, házhoz érdekes történet fűződik. Itt van mindjárt az Arany Oroszlán patika, amit annak idején Csokonai Vitéz Mihály is kénytelen volt felkeresni kellemetlen fogfájása miatt.
Innen messze áll a város egymást érő szecessziós épületeinek egyik legszebbike, az ÁdámÉva lakóház, amely kisebb felháborodást keltett építésekor, 1912 ben, hiszen a homlokzaton „hiányos öltözetben” láthatók a névadók. Vitákat váltott ki a város híres szülöttének, RipplRónai Józsefnek tavaly állított, mára elfogadott, megszeretett Fő utcai „fogatos” szobra is: vajon méltó e a festőművészhez az, hogy csacsikordén ülve ábrázolják?
A kaposvári városnézést a szobrok, épületek, múzeumok mellett szökőkutakra is alapozhatjuk, hiszen tavasztól alig akad olyan utca, tér, ahol ne lehetne víz csobogását hallani. A donneri városrészben például – a névadó Donner János serfőző mesterre emlékezve – különleges söröskorsó ontja magából a vizet.Kiállítás
Babavilág
A kisgyermekekkel kiránduló családok is megtalálják számításukat Kaposváron, hiszen aligha akad olyan csemete, akit ne nyűgözne le Nyersné Meláth Veronika gyűjteménye. A kaposvári asszony tíz évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni az olyan babákat, amelynek porcelánból készült a feje. Ma pedig már közel félezer porcelánbaba látható a kiállításán. Érdekesség, hogy a gyűjtemény egy része - éppen azért, mert a kiállítás elsősorban gyerekeknek szól - nem csak nézhető: több babát is kézbe vehetnek a gyerekek, s játszhatnak azokkal, amíg kedvük tartja.
Infó: Kaposvár, Duna u. 9. Nyitva tartás: hétfő kivételével mindennap 10-től 18-ig.
Gyűjtemény
Kályhák, mozsarak, vaságyak
Húsz évvel ezelőtt vásárolt egy öntöttvas kályhát a kaposvári Steinerné Hófer Erzsébet. Csak egy jó „fűtőtestre” vágyott, ám új hobbira tett szert: azóta megszállottan gyűjt ugyanis mindent, ami öntöttvasból készült. A két évtized alatt több száz darabosra duzzadt gyűjteményét – előzetes bejelentkezés után – bárki megtekintheti. Közel félszáz különleges kályha látható a kiállításon, de a betérők kerekes és ivókutakat, temetői feszületeket, mozsarakat, pecséttartókat, vasalókat, csillárokat, lábosokat, fali díszeket valamint gombolyagtartókat is megcsodálhatnak.
Infó: Kaposvár, Gróf Apponyi Albert u. 29. Előzetes bejelentkezés után látogatható. Telefon: 06 (82) 311-327
Állati
Kajmánok a belvárosban
Kaposvár egyik legkülönlegesebb „gyűjteménye” a Fő utca egyik bérházának pincéjében található. Itt hozta létre húsz évvel ezelőtt Pécsi Tibor hüllőszakértő a Krokodil Zoo nevet viselő terráriumát. A 2003 óta hivatalosan állatkertnek minősülő terráriumban majd két tucat egzotikus állatot – egyebek mellett kajmánokat, siklókat, kígyókat – láthat a betérő kiránduló. A miniállatkert érdekessége, hogy a világon összesen huszonháromféle krokodilt tartanak számon, s ezek közül öt faj egyedei láthatóak itt.
Infó: Kaposvár, Fő u. 31. Nyitva tartás: Hétköznap 9-től 17-ig, szombaton 9-től 12-ig, vasárnap 14-től 17-ig.
Emlékház
Rippl-Rónai villája A somogyi megyeszékhely Rómahegyi városrészében – a belvárostól néhány perces autóútra – található Rippl-Rónai József villája. A magyar festészet kiemelkedő alakjának egykori házát a művész saját bútoraival rendezték be, a falakon pedig a mester majd nyolcvan festménye látható. Az alkotásokat úgy válogatták ki, hogy azok képet adjanak Rippl-Rónai munkásságának egyes periódusairól. A villában lévő vitrinekben láthatóak a művész kitüntetései, iparművészeti alkotásai, személyes tárgyai, dokumentumai is.
Infó: Kaposvár, Róma-hegy 88. Nyitva tartás: hétfő kivételével mindennap 10-től 16-ig.
|