Technológiák

Ha a filmvászon, illetve a képernyő kétdimen ziós, akkor a kép sem lehet „igaziból” 3D-s. A varázslat odabenn, az agyban játszódik le. A 3D-snek szánt felvételek két kamerával vagy dupla optikával készülnek, a lencsék beállítása a két szem elhelyezkedését imitálja. A Real D-nek nevezett rendszerben egyetlen vetítőgép adja a jobb és bal szemnek szánt, különböző kamerákkal felvett képkockákat (méghozzá a hagyományos filmvetítő másodpercenkénti 24 kockája helyett 144-et másodpercenként).

A speciális vetítővászonról kétféleképpen polarizált fény jut a szembe, azt pedig egy szemüveg oldja meg, hogy mindkét szem csak a neki való képkockákat lássa. A látványt az agy térbeli képpé rakja össze. Míg a Real D-felvételek két kamerával készülnek, a másik elterjedt rendszerben, az IMAX-ban az egyetlen kamera két objektívvel, a szokásos 35 milliméter helyett 50 milliméteres filmre rögzíti a „dupla” látványt. A két nézőpontból készített, egymásra vetített képeket itt is szemüveg válogatja szét, és a térbeli kép is az agyban áll össze, ugyanúgy, mint a Real D esetében.

Tévék

A mozihoz hasonló módszerrel a tévé is képes becsapni az agyat, megnyitva az utat a 3D-s tévézés előtt. Itt valójában nem is a térbeli képet adó tévé jelenti az igazi technikai ugrást – sokkal bonyolultabb a 3D-s műsorkészítés és sugárzás. Sajnos egyelőre az otthoni térbeli mozizáshoz is a polarizációs szűrést használó „kétszínű” szemüveg kell, bár több gyártó is kísérletezik szemüveg nélkül is nézhető 3D-s tévével (utóbbiak nál az jelenti a problémát, hogy a tiszta térbeli kép csak szemből, középről látszik).

Tévhitek

Viszonylag elterjedt nézet, hogy ezentúl majd kétféle tévénk lesz otthon: az egyik a hagyományos, kétdimenziós filmekhez, a másik a 3D-hez. Nos, a „3D-képes” tévé a kétdimenziós, hagyományos filmeket is meg tudja jeleníteni (a lejátszók is lefelé kompatibilisek, tehát a 3D-s Blu-ray le tudja játszani a 2D-s filmet is). Az sem teljesen igaz, hogy a térbeli film újdonság: az 1890-es évek óta kísérleteznek vele, és az első 3D-s filmet Auguste Lumiére mutatta be 1903-ban. Sokan gondolják, hogy térbeli tévé csak LCD-ben létezik, de ez sem így van, sőt – a Panasonicnak a legutóbbi CES-en kiosztott díjak tanúsága szerint – minőségben egyelőre a 3D-s plazmák a jobbak.

Kockázatok és mellékhatások

A térbeli filmnézésre való áttérés a szemproblémákkal élőket viselheti meg a leginkább. Sokan élnek olyan  apró szemizom-rendellenességekkel, amelyek a hétköznapok során talán fel sem tűnnek, ám a vetítőteremben vagy a tévé előtt rögtön kiütköznek. Az éles térbeli kép létrehozására törekvő agy megpróbálja korrigálni a problémát, aminek zavaró, kényelmetlen érzés és fejfájás lehet a következménye. A kancsalságban szenvedőknek is gondot okozhat a 3D-s film „dekódolása”. Emellett a népesség mintegy 5-8 százaléka úgynevezett térbeli vakságban szenved, azaz a két szem által közvetített különböző látványt képtelen az agyában mélységi információként feldolgozni.

Az érintett csoporthoz tartozók sem a valóságban, sem a moziban nem látnak térben, ők tehát nem fogják azt érzékelni, hogy a cápa „kiúszik a vetítővászonból”. Azaz egyszerű kétdimenziós mozit látnak majd –ugyanúgy, mint a Makón született André de t oth, az első nagyobb költségvetésű 3D-s film (Viaszbabák háza, 1953) rendezője, aki a fél szemére vak volt, és a térbeli látványt legfeljebb elképzelni tudta.

Kapcsolódó cikkek: Új vasfüggönyök csúcstechnikával | Lopakodó helikopter | Bevonat a Rózsadombról a lopakodó hajtóművére | Pattogó helikopter | Fejfájást okozhat a 3D-s mozizás