Andre Geim

Reuters - University of Manchester

Ön szerint stagnál a tudomány?

Hétmillió kutató dolgozik a világon, aki a globális GDP másfél százalékát költi el. Ebből a fejlett országok nemzeti össztermékének mindössze fél százalékát fordítják alapkutatásra, ami nagyon kevés. A nagy neves laboratóriumok is rövid távú programokra összpontosítanak, hiszen erre kapnak pénzt. A helyzet egyre rosszabb, mivel a hagyományos üzleti modelleken alapuló piacok félnek befektetni a jövőt alapozó alapkutatásba, vagyis az előre jelezhetetlenbe. E nélkül pedig valóban leáll a tudományos fejlődés.

A rossz döntések a társadalmat és az egyént is zsákutcába vihetik. Önnek a saját életében is sok választási kényszere volt. A moszkvai mérnöki fizikai intézet helyett „csak” a fizikai technológiai intézetbe vették fel, és asztrofizika helyett „csupán” szilárdtestfizikát tanult.

Ilyen szempontból valóban nem lehet a jövőt megjósolni. Ha másként döntök, lehet, hogy ma Oroszországban élnék, szorgalmasan dolgoznék, de nem készítene velem interjút.

Ha már ezt említette, hogy vélekedik az agyelszívás következményeiről, amely önt is Nyugatra szippantotta?

A gekkó talpa volt a minta
Reuters A mai trendek szerint az agyelszívás már nem annyira a fejlődés motorja, mint régen, amikor Amerika sikereit nagyrészt az Európából és Kínából jött agyaknak köszönhette. A gazdaság globálissá vált, egy lényeges esemény bárhol történjen is, mindenkire hat. Ma egy-egy találmány olyan gyorsan végigszáguld a földön, hogy az elképesztő.

Egy kollégája szerint látszólag logikátlan vacakolásainak köszönhette Nobel-díjat ért felfedezését.

Egyik témáról ugrok a másikra, új kutatási utakat próbálok ki, talán épp azért, mert annyiféle hatás ért, tapasztalatok sokasága gyűlt fel bennem. Mindig a következő „nagy dobáson” gondolkoztam, azon, hogy milyen érdekes dolgot tudnék még megoldani. A kíváncsiságom ma is szinte gyerekes, de ez a kutatásban még segít is.

Manchesterben a mezotudományi és nanotechnológiai központot vezeti. Mi az a mezotudomány?

Ez a nanoméretű és a mikrométeres világ közötti méretek fizikáját jelenti. Igaz, a nano szócskával is vigyázni kellene, mert gyakran megtévesztően használják a néhány mikronos dimenziókra.

Korábban arról beszélt, hogy a grafén egyszer megváltoztatja majd mindennapi életünket. A szilícium utódaként is nevezett anyag ma még ugyanúgy a jövő ígérete, mint ahogy az őssejtek is.

A „kemény” természettudományokban gyakran 20-50 év is eltelik, mire a felfedezésekből gyakorlati termék lesz, ezért pontos időt nem merek mondani. A grafén karrierje még csak hét éve kezdődött, és a remények közül néhány feltehetőleg megvalósul, mások viszont a szemétbe kerülnek. Nem lesz például a grafénből jobb napelem, míg a számítógépeinknek húsz-harminc éven belül része lehet, ahogy a mainál kisebb mobilcsipek is ebből készülhetnek majd. Arra is van esély, hogy egy grafénalapú elektronikus eszköz öt perc alatt kielemezze örökítőanyagunkat. Az pedig már valóság, hogy grafénből készült tintával egyszerűen nyomtatással gyárthatnak hajszálvékony tranzisztorokat, diódákat vagy képernyőket. A papírvékonyságú graféntartalmú kompozit már most tízszer erősebb és hatszor könnyebb az acélnál, a graféntartalmú elemek pedig az energiatárolás új módját nyitják meg.

Nagyon szeretheti az állatokat, hiszen kutatásainál több ízben is az állatvilághoz nyúlt: az IgNobelt ért békalebegtetésnél, a gekkók inspirálta, pókemberi képességekhez utat nyitó bionikus ragasztószalag kifejlesztésénél, vagy annál a 11 éve publikált cikknél, amelynél némileg bújtatva (H. A. M. S. ter Tisha) kedvenc aranyhörcsögét, Tishát írta be társszerzőként.

Erre eddig nem is gondoltam. Tény, hogy még mindig vannak otthon hörcsögeink, sőt egész nemzedékek nőttek fel nálunk. Talán a fizikusokkal ellentétben, akik rendszerint nem merészkednek az élettudományok területére, én ki akartam próbálni, képes vagyok-e ilyen messzire is kirándulni. Az egyik hiábavaló próbálkozásom az volt, amikor meg akartam mérni egy élő sejt „szívdobbanását”, vagyis azt az elektromos zihálást, amit egy vodkával mérgezett sejt utoljára lead. Bár ez 2006-ban nem sikerült, mások újabban több cikket is közöltek arról, hogy grafénnel mérték élő sejtek elektromos jeleit.

A pókemberi képesség is megvalósul?

Talán igen. Eredetileg csak demonstrálni akartuk, hogy az ötlet –miszerint a gekkók talpán lévő lemezek nanoméretű szőrszálszerű képletekkel való utánzásával képesek vagyunk erős tapadást létrehozni – működik. Jó ideig nem volt nagy fejlődés ebben az irányban, de nemrég egyik kollégám a gekkószalagot használva már lógni is tudott a mennyezetről.

Mintha keresné a játékosságot a tudományban.

Az én vicceim többnyire magamról szólnak, mert szerintem az önirónia könnyebbé teszi az életet. A béka lebegtetésnek azonban kevés köze volt a humorhoz. Az ötlet abból eredt, hogy próbáljunk meg másképp megmutatni egy jelenséget, konkrétan, hogy minden anyagnak van némi mágnesessége, s ha kellően erős mágneses térbe kerül, a hatás látható. A kísérletet az ehhez szükséges tudományos ismeretek alapján előttem legalább 30-40 évvel is megcsinálhatták volna, mégis amikor egy konferencián bemutattam, először azt mondták rá, jó vicc. A víz lebegtetését is szeretem, gyönyörű, ahogy a csepp változtatja az alakját, de az mégsem olyan ütős, ezért kezdtem máson gondolkozni. Próbálkoztunk pókkal, és valóban, a hörcsögömmel is, de az nem fért bele a tartályba. A béka a Föld mágneses terénél milliószor erősebb, 16 teslás hengerben két méterre emelkedett fel.

Nemcsak a viccek, de a társadalmi konfliktusok iránt sem érzéketlen. Tavaly 37 Nobel-díjas társával nyílt levélben állt ki az izraeli tudományt célzó, politikai hátterű bojkottkezdeményezés ellen. Volt ennek hatása?

Bár elhatároztam, hogy nem írok alá ilyen petíciókat, hiszen akkor hetente kapnék felkéréseket, de mivel Oroszországban születtem, és tíz évet a csecsen határtól nem messze töltöttem, tudom, milyen könnyű egy demokratikus országból kritizálni a más körülmények közt élőket. Ebben az esetben nyilvánvalónak tűnt, hogy csatlakozzak, hiszen a tudományt nem lehet a politikával egybemosni. A következményét nem tudom, de szerencsére a demokratikus országok tudományos közösségén belül mindenütt többségben voltak, akik egyetértettek a levelünkkel, ami tulajdonképpen az izraeli kutatóknak szóló biztatás volt.

Ha már a társadalomnál tartunk, mi veszélyezteti ön szerint legjobban az emberiséget?

Az ostobaság. Például a bulvármédiáé. Azok a lapok és tévék, amelyek csak a legegyszerűbb ösztönök kielégítését szolgálják és a hírességek magánéletén csámcsognak, folyamatosan elhülyítik az embereket, akik már nem érdeklődnek a világ valódi működése iránt. Elképesztő például, hogy a Facebookon hányan követik kedvenc futballistájuk vagy tévésztáruk életét, ami elvesztegetett idő. Tulajdonképpen az ókori „kenyér és cirkusz” újkori reinkarnációjáról van szó. Ennek ellenére optimista vagyok, mert az emberi társadalom voltaképp egy önszerveződő rendszer – ha megengedi, hogy egy fizikus kiterjeszkedjen a társadalom darwinizmusára –, amely végül is, ha hibázik, előbb-utóbb helyrehozza a tévedését.

Viszonylag fiatalon érte el a tudományos élet csúcsának számító Nobel-díjat. Nem nyomja le egy ilyen díj a hasonlóan magas színvonalú folytatás lehetőségét?

Van ilyen veszély, amit a háborús veteránok életét megváltoztató poszt-traumatikus szindrómához hasonlítanék. Közülük néhányan felépülnek, mások nem. Mivel én sokféle akadályon mentem keresztül az életemben, remélem, ezt is komoly sérülések nélkül élem túl. Az utóbbi időben mindenesetre három komoly, eredményekről szóló közleményemet jelentette meg a Science, és többet a Nature, úgyhogy lehet, nálam így nyilvánul meg a sokkhatás utáni stressz. Szerencsére a grafénkutatás ma is „forró téma”, még sok érintetlen területe van, és úgy ugrálhatok egyik helyről a másikra, hogy az ugrások akár levitációnak is beillenek.

Kapcsolódó cikkek: Ismeretlen királyt talált egy fémkereső | Szuperhíd épül San Franciscóban | Forradalom küszöbén: őssejtekkel megstoppolt rekeszizom | Óriás vízerőmű Alaszkában | Készül az űrhajót felbocsátó gigarepülőgép