A hazai és erdélyi szakemberek úgy vélik –amint ezt Kapitány Balázs demográfus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára elmondja –, hogy az idei népszámláláskor 1 265 000–1 300 000 lesz a magukat magyarnak mondó erdélyiek száma, a teljes népességen belüli 19,6 százalékos arányuk azonban megmaradhat. (Erdélyen e mostani elemzések esetében a Kárpátok vízválasztóján „inneni” területet, tehát a történelmi Erdélyt és a magyar határ menti Partiumot kell érteni, egyetlen – elenyésző számú magyar lakta – megyét, Krassó-Szörényt kivéve, ahol ez irányú adatfelvételek nem voltak.)

A várható lélekszám- és arányváltozás közötti ellentmondást több dolog oldja fel. Az egyik a lakosság mozgása. Erdély valós népessége a kivándorlás miatt két évtized alatt legalább egymillióval, 6,45–6,65 millióra csökkent. A kivándorlásban a magyarok részaránya kisebb a románokénál, és a kivándorlók száma is csökkenőben van; hozzánk ma már évenként átlagosan csupán néhány ezren érkeznek – igaz, vannak, akik a román kivándorlókhoz hasonlóan Nyugat-Európát választják ideiglenes vagy állandónak gondolt új hazájuknak.

Az Erdélyben élők asszimilációjának nincs már olyan erős politikai meghatározottsága, mint régebben volt. Egyebeken kívül ezért tartja magát magyar nemzetiségűnek a magyart anyanyelveként beszélő majdnem százezer erdélyi roma kétharmada, valamint jó néhány szatmári sváb. A természetes asszimiláció azonban érthetően most is létező jelenség. A kutató szerint a népszámlálás adatfelvevő biztosai – a szülők bemondása alapján – az erdélyi vegyes házasságokban született gyerekeknek csak az egyharmadát írják majd be magyar nemzetiségűnek. Mégpedig a magyar többségű területeken nagyjában minden második, a román többségű területeken minden ötödik vagy tizedik gyereket. De mert a magyar nőknek csak 16–18 százaléka megy férjhez nem magyar férfihoz, a magyar anyától született gyerekek 93-94 százaléka magyar nemzetiségűként kerül be az anyakönyvbe, a népszámlálási összeírásba.

A születésekről szólva Kapitány Balázs egy demográfiai hungarikumnak számító sajátosságra hívja fel a figyelmet. Erdélyben az anya iskolázottsága szerinti gyermekszámstatisztika görbéje ugyanúgy U alakot mutat, mint Magyarországon. Vagyis a legtöbb gyermekük a legföljebb nyolc osztályt végzett és a diplomás nőknek van, és legkevesebb gyermeket a legföljebb szakiskolát végzettek vagy érettségizettek vállalnak. (Másutt – és ezen belül Erdély nem magyar nyelvű népességének körében – annál kevesebb gyermek születik, minél több évet töltött az anya iskolapadban.) És mivel a diplomás szülők gyermekeinek az átlagosnál nagyobb esélyük van felsőfokú végzettség szerzésére, az elkövetkezendőkben növekedhet a magyar nemzetiségű diplomások aránya.

A valamely nemzetiséghez tartozás egyik legfontosabb meghatározója az oktatási rendszer. A magyar nyelvű iskolákban való tanulásnak sok-sok előnye van – de gondokkal is jár. Ha egy érettségizett vagy diplomás fiatal az anyanyelvén kívül nem tud jól románul is – és erre kiváltképpen Székelyföldön nem kevés példa van –, elhelyezkedési nehézségei támadhatnak; igaz, a munkaadók egy része – ismét Székelyföld a példa – munkavállalói esetben inkább az angol és csak utána a román nyelv ismeretét hiányolja.

Mindezek okán – hangsúlyozza Kapitány Balázs – nem lehetetlen, hogy azokon a településeken, amelyeken a magyar lakosság aránya a legutóbbi népszámláláskor megközelítette a 20 százaléknyit, most 20 százalék fölötti arányt rögzítenek a kérdezőbiztosok. Ez azért lenne fontos, mert ez a küszöbérték. Ami fölött ott maradhatnak vagy megjelenhetnek az utcákon magyar nyelvű feliratok, a hivatalokban pedig jogszerű lesz a magyar nyelvű ügyintézés. Igaz, megtörténhet az ellenkezője is: egy 2002-ben még 20 százaléknyinál több magyar nemzetiségű lakost számláló településen e határ alá csökkenhet a magyarok aránya.

A magyarok rohamos népességfogyásáról azonban – sokak itthoni hiedelmével szemben így gondolják a hazai és erdélyi demográfusok – szerencsére napjainkban nincs szó.