nemlehetigaz | 2009. augusztus 5. | 18:11:37
Nem értem mi okból kell ezt csinálni egy sportolóval Murányi "Úr"! Most "csak" ezüstöt nyert, ezért rögtön minden rosszat összeír róla amit csak lehet??? Kiállította ezzel a szegénységi bizonyítványát arra mérget vehet. De azok is, akik úgy döntöttek közzéteszik ezt a cikket.
És, hogy miért is kapta az összeget Cseh Laci? Ha vette volna a fáradságot az Újságíró "Úr", akkor nem találgatna, hanem belinkelne az ezer forrás közül egyet, mert annak idején minden újságban szerepelt:
"A magyar sportoló olyan teljesítményt nyújtott, amelyre csak az igazán rendkívüliek képesek. Nagy dicsőség ez számára, de az egész magyar társadalomnak is. Igazán büszke vagyok rá, s ezért vállalatunk örömmel egészíti ki díjazását az aranyért járó összegre." (Demján szavai, http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=235929)
Az már más kérdés, hogy ezt a sajtó hogyan interpretálta. Talán arról is elfeledkezett Murányi Úr, hogy más sportolók is voltak, akik többet kaptak, mint az előre meghatározott díj. Talán ezért érezte Laci is úgy, hogy Ő is megérdemli. Mert a nyilatkozatokban nem szerepel sehol az E.T. okként megnevezve.
Villon | 2009. augusztus 5. | 16:44:56
Kibicnek semmi sem draga, ujsagiro Ur???
Ha valaki valaha sportolt, az nagyon jol tudja 2x2 nem mindig 4.
Vagyis nem mindig jonnek ossze a dolgok ugy ahogy szeretnenk.
Mert ugyabar ellenfelek is vannak, hasonlo vagyakkal es ambicioval...
Ha az ujsagiro nem tud pozitiv dolgokat irni egy "magyar" sikerrol, inkabb
halgasson.Azt konnyu mondani, masoknak,hogy hogyan kellene, kellett volna.En is megmondon, hogy mit kellene(az ujsagironak). Ha meg eseteg van egy kis moralis erzeke(?), allitson be egy nagy csokor viraggal Cseh Laszlohoz es kerjen tole bocsanatot. Azt meg csak ugy utoiratkent megjegyzem, vagyunk meg egy par millioan, akik azt is "sikerkent" konyvelnenk el, ha egyaltalan ki tudnank jutni egy ilyen versenyre, meg akkor is ha a hatso helyekert hajtanank.
artie | 2009. augusztus 5. | 16:07:10
Úgy látom, sokan csak olvassák, amit Murányi írt, de nem értik. Nem fanyalgás van itt az ezüst meg a bronz miatt, hanem arról van szó, hogy Peking után miért is hangoztatták, hogy aranyat érdemelt volna Laci? Nem, nem érdemelt azt, mert volt nála gyorsabb úszó. És igen, lehetséges, hogy Phelps "szét van kokszolva", de angyali naivitás lenne azt hinni, hogy Laci (meg Katinka, meg Dani) nincs...
És nem arról van szó, hogy nem adhat egy magánember annyit neki, amennyit akar, hanem miért is kellett ezt úgy prezentálni, hogy az neki "jár"? Nem jár.
sandor.gertrud | 2009. augusztus 5. | 13:59:57
Teljesen egyetértek a cikk írójával, több ilyen kellene!SG
sünike | 2009. augusztus 5. | 13:32:14
Kedves Ubulka,
Természetesen lehet örülni egy VB második helynek, akkor ha nem ilyenek az előzmények... Az olimpia utózöngéi - Demján "segély", Cseh Laci nyilatkozat, stb. -, nem indul Phelps a 200 vegyesen...
Az egyértelmű, hogy egy betegség sokat ki tud venni az emberből, de akkor miért is nyilatkoznak úgy, hogy "maradt még a halászteleki fiúban"? Ezzel kit akartak "altatni"? Magukat, vagy a szurkolókat?
Ami pedig a cikk szerzőjét illeti: Ha esetleg úszni nem is tud olyan jól, mint Cseh Laci, vagy ugyebár az idei VB aranyérmes Gyurta Dani, de remekül megtalálja azokat a témákat és "problémákat", melyekért érdemes "bepiszkolni" azt a papírt, amiért fákat vágtak ki...
Szamok Embere | 2009. augusztus 5. | 13:00:13
Nem azt mondtam, hogy nem örülök, hanem hogy a jókedvem nem ettől függ: nem esem gyászba, ha nem sikerül nekik valami. Amit nem értek, az a gyász, ami körülveszi az ezüstöt meg a bronzot.
Kiki78, azt meg kellene magyaráznod, hogy miért az ország sikere, sőt a sajátom, ha valaki nagyon messze veti a kalapácsot. Mitől lesz ez erkölcsi tőke? A legyünk rá büszkék dologgal is problémám van: ha a személyes hozzájárulásom a sikerhez nulla, mire legyek büszke? Büszke arra lehet az ember, amit csinál: munkája, gyereke (ha neveli is), kertje, műveltsége, amit szorgos olvasással összeszed, saját sportteljesítménye. A másénak legfeljebb örülhet.
ubulka | 2009. augusztus 5. | 12:49:19
Nem értem ezt a gondolkodás módot, egy VB második helyezést le kell nézni,az kevés??? Kedves Murányi András nyugodtan be lehet ugrani a medencébe, és jobbat lehet úszni, de ígérje meg nem fullad a vízbe, mert azt sajnálnám, akármilyen hülye is. Vagy esetleg saját szakmájában tegyen le annyit amennyit Cseh László a sajátjában.
kiki78 | 2009. augusztus 5. | 11:50:22
Amikor Cseh Laci azt nyilatkozta, hogy megérdemelte, teljesen igaza volt. Aki a világ legjobbja akar lenni, annak szüksége van önbizalomra (még ha nagyképűség irányába mozdul is el). Azt, hogy Demján a saját vagyonából adott még plusz 6 milliót, ahhoz tényleg nincs senkinek semmi köze. De össze is hasonlíthatjuk: Cseh Laci 54 millió állami pénzből, BKV személyügyi igazgató 100 millió állami pénzből. Ki mennyi örömöt okozott nekünk, illetve ki mennyi erkölcsi tőkével járult hozzá Magyarország nemzetközi hírnevéhez? Ez már kapcsolódik Számok Emberéhez aki nem tud örülni honfitársaink sportsikereinek (egyben a nemzet azaz a saját sikerének, már amennyiben ehhez a nemzethez húz), sőt egyenesen pszichiáterhez küldene mondjuk engemet is aki tudok örülni. Ja és Phelps-nek tavaly technikai előnye volt a többiekkel szemben. Idén meg Laci verseny előtt kórházba került, mínusz 3 kiló pár nap alatt! Aki sportolt valaha, az tudja mit jelent ez. Ezért inkább legyünk rá büszkék és ne fanyalogjunk!
tata | 2009. augusztus 5. | 10:54:06
Kedves Szamok Embere !
Nekem bizony, bevallhatom, igencsak fokozza a jókedvemet, ha egy honfitársam gyorsabban úszik, fut, dob mint az összes többi (neadjisten több gólt rúg), ettől még nem fogok pszichiáterhez fordulni és csak sajnálni tudom az olyan fatökű embereket, akiket ez közömbösen hagy.
Rá Dios | 2009. augusztus 5. | 10:47:43
Talán rendesen úszni sem tudó emberek szajkózzák, hogy "nem ezüstöt nyertél, hanem aranyat veszettél!". Micsoda marhaság ez?
Szamok Embere | 2009. augusztus 5. | 10:38:00
Több ponton vitatkoznék a szerzővel. Nincs néma csönd, és Cseh nem menti fel saját magát: maga mondta, hogy nem a betegség az oka, hanem az, hogy egy kicsit többet készülhetett volna (legalábbis ezt írta pár nappal ezelőtt ez az ujság). Az, hogy egy milliárdos kinek mennyi pénzt ad a saját adózott vagyonából, és akinek adja, az elfogadja-e, senkire nem tartozik.
Az egész felhajtás, ami körülveszi azt a néhány sportot, amiben sikeresek a magyar sportolók (nem a "magyarok", hanem csak néhány szorgalmas ember!), egészen nevetséges. Ki lesz attól több, hogy egy számára ismeretlen ember gyorsabban úszik, mint bárki más a világon? Akinek ettől függ a jókedve és az önbecsülése, annak pszichiáterhez kellene menni.
kekharisnya | 2009. augusztus 5. | 09:40:08
camel toes!!
kőműves kanalam | 2009. augusztus 5. | 09:11:12
Tényleg nemzeti hős lett a fiúból, de hatalmas tévedés emiatt Cseh Lacit felelőssé tenni és ennek folyományaként az elvárásokhoz képest gyengébb szereplése miatt fikázni. A média nagy úr, a hírek gyártása és a hősök konstruálása talán mégsem egy úszótól (uram bocsá' embertől) ered. A szerzőnek inkább a saját (média)portáján kellene sepregetnie. Pl. talán érdemesebb lett volna a jelenséget elemezni az említett fikázás helyett. Lehet, hogy a konklúzió hasonló lett volna, csak nem lenne keserű utána az ember szájíze...
borsika | 2009. augusztus 5. | 09:07:17
Van ennek a történetnek előzménye is !
Egy búskomor,állandóan történelmi multján és területvesztésein siránkozó nemzetet fel kell rázni.
Hősöket kell időnként kreálni.
Kokó is így került a halhatalanok és celebek közé. Ami később anyagi jólétet és máig tartó népszerűséget hozott számára.
Úgy feltupírozták teljesítményét,olyan felhajtást csinált körülötte a média,hogy amikor pofánvágták ez lett karrierje csúcspontja.
Azonnal befejezte pályafutását. A körülötte kialakult hisztériát-leállítás helyett-csak fokozták!
Normális országban élünk?
|