Leonard Cohen a 2011-es Asztúria Hercege-díj átvételekor. Engedély a bluesra
REUTERS - Eloy Alonso Rajongói aligha vártak új ötleteket tőle: amióta 1967-ben megjelent első lemeze, a Leonard Cohen’s Songs (Leonard Cohen dalai), azóta ugyanazzal a világszemlélettel és érzésvilággal hódít. A 45 évvel ezelőtti korongon olyan slágerek voltak, mint a Suzanne és a So Long, Marianne, amelyek modernebb hangszerelésben rendre szerepeltek későbbi koncertjein is.

A lengyel és litván bevándorló zsidó szülők gyermekeként Montrealban született Cohen költő, író is, aki tíz verses- és két novelláskötetet publikált. Világhírt azonban olyan énekes-előadóként szerzett, aki mondandójában az emberi létet járja körül, dalai a hitről, a vágyról, a szerelemről, a testiségről, no meg a csalódásról, a magányról és a halálról szólnak. Lou Reed pár éve a „legbefolyásosabb és a legmagasabb szinten álló dalszerzők egyikének” nevezte. Egyik kultikus sikerszámát, a Hallelujah-t például több száz énekes dolgozta fel és vette fel műsorára.

Cohen közel nyolc év szünet után készítette el a tíz új dalt felvonultató albumot – utolsó lemeze, a Dear Heather 2004-ben jelent meg. Ahogy mindig, most is öltönyben, kalapban állt az újságírók elé az Old Ideas párizsi, New York-i és Los Angeles-i bemutatóján. – Régi gondolatok abban az értelemben, hogy ezek megoldatlan erkölcsi és egyéb kérdések, amelyek a kultúránkban, tudatunkban hosszú-hosszú ideje hatnak – indokolta az album címét Cohen. Szerinte az egyetlen újdonság, hogy néhány dalát most blues stílusban adja elő. Mindig szerette a blues zenei felépítését, ám hosszú ideig úgy érezte, nincs joga énekelni ebben a műfajban. – Aztán egyszerre megadatott ez a jog, nem tudom, milyen felsőbb hatóságtól, s most néhány dalom ilyen stílusban jött elő. Vagyis engedélyt kaptam a bluesra – idézte az előadót az AFP és a Reuters.

Valóban mintha egy régi bluesklub hangulatába vinné a hallgatót a zongora és a megszokott női kórusa az Old Ideas nyitószámában. A Going Home szövegében Cohen visszahozza finom öniróniáját is, amikor arról énekel, szeret beszélgetni a „sportember, pásztor, öltönybe öltözött lusta fattyú” Leonarddal. Nem titkolja, a depresszió hosszan végigkísérte életében, mostanság azonban mintha szabadulna ennek terhétől. A Darknessben mindazonáltal elhangzik, hogy „nincs jövőm, a múlt folytatódik, miként az átkozott sötétség is”. A Hammond-orgona hiába ad vidámabb kíséretet, Cohen így folytatja: „Ebbe a sötétségbe a poharadból kortyolva kerültem. Kérdeztem, ragályos-e, s te válaszoltad, igyál.”

Az őt faggató újságírók előtt is elismerte, a nyolcvanhoz közelítve erősen foglalkoztatja a halál. Ám – ismét csak szarkasztikusan – azért hozzáteszi: reméli, lelke visszatér lánya kutyájában. Cohen korábban több évre eltűnt a nyilvánosság elől, a zen buddhizmus „szippantotta be” egy időre Kalifornia egyik kolostorában. Állítólag zavaros pénzügyei – Cohen szerint korábbi menedzsere elsikkasztotta bevételeinek jelentős részét – kényszerítették arra, hogy visszatérjen a való világba. Így hosszú kihagyás után, a rajongók örömére 2008-tól világ körüli turnéra indult, járt Budapesten is, ahol háromórás, lenyűgöző koncertet adott.

Az Old Ideasban egyébként akusztikus hangszerek, hegedű, gitár, trombita, dob és kórusa kísérik az énekest. Cohen hangja korával egyre mélyebbé vált, szerinte azért, mert abbahagyta a dohányzást. – A szavak papíron vannak. A lényeg megtalálni a megfelelő hangot, hogy a szavak igazként csendüljenek – fejtegette. Aztán nem kevés iróniával hozzáfűzte: – Ha megérem a nyolcvanat, újra rászokom. Jó turnéreklám lenne: Smoking On The Road (Dohányzás az úton). A Cohen-rajongóknak jó hír, hogy már készül az új albuma: a tizenharmadik útmutató is ahhoz, hogy miként éljünk együtt az elkerülhetetlen vereség tudatával. Mint mondta, ha az Isten is úgy akarja, egy éven belül képes lesz befejezni a számokat.

Kapcsolódó cikkek: Halálra rajzolva | Töltsd meg, aztán hajtogasd! | Erős Pistával az Antillákon | Professzor fenegyerek | Öt gramm huncutság