A Distant Heat buli Akabában

The New York Times – Andrew Henderson

Egy hónapja semmi sem volt ezen a helyen, csak homok. Néhány év múlva 18 lyukas golfpálya lesz itt. De július 29-én ez a hely adott otthont a Distant Heat (Távoli Hőség) nevű éjszakai elektronikus tánczenei maratonnak, amely a háttérben a Vörös-tengerrel még a sokat látott koncertjárókra is az újdonság erejével hatott.

A színpadról az Akabai-öblön túl látni az egyiptomi Sínai-félsziget parti fényeit, észak felé Eilat izraeli üdülőhely távolban pislákoló kivilágítását, alant pedig a parton az Akaba jordániai város fölött lobogó hatalmas vörös-fehér-fekete-zöld zászlót, amely az 1916-os arab felkelés emléke előtt tiszteleg. Körös-körül itt minden csupa történelem, a kereszténység szülőhelyétől a Vörös-tenger mentén végig délnek, az iszlám szülőhelyéig kanyargó úton. De most egyetlen éjszakára a jordániaiakat, libanoniakat, irakiakat, szaúdiakat és palesztinokat szürkülettől pirkadatig csak a tánc érdekelte. A bulit importált európai lemezlovasok a zömmel arab közönség ízléséhez igazodva vezényelték, bár a közeliWadi Rum és Petra idegenforgalmi nevezetességei felé tartó holland, olasz és más nyugati bulibarátok közül némelyek megszakították útjukat és benéztek ide. Julian Noursi, az esemény szervezője, azt mondta, hogy a sivatagi bulit jordániaiaknak, más arab országokbeli és azon túli tánckedvelőknek szánták, és az volt az elképzelés, hogy ez „egy olyan hely lesz, ahol nyitott emberek elfogadják a többieket, függetlenül a vitáiktól, a kultúrájuk különbözőségétől, és attól, hogy ki kicsoda, és mivel foglalkozik.”

Az eseményt az utóbbi hét évben Wadi Rum pazar dűnéi és sziklái között rendezték, amelyek az Arábiai Lawrence című 1962-es film sivatagi helyszínéül szolgáltak. Ám a közönség létszáma tavaly kétezerre duzzadt, és a helybeli hivatalosok már amúgy is panaszkodtak, hogy a zaj, az italozás és némely bulizó viselkedése zavarja a többi turistát, és sérti az ottani beduinok kulturális érzékenységét, s bár mindezt a szervezők cáfolták, a 2010-es bulit az utolsó pillanatban át kellett helyezni a közeli Akabába.

A show-hoz használt fényeszközök
The New York Times A résztvevőknek ugyan kényelmetlenséget okozott, hogy az esemény átkerült egy hegytetőn lévő üres telekre az elegáns Tala Bay üdülőhelyen, Ammántól délre, de kocsival és buszon így is százával jöttek – és rikoltozták: „Bulizzunk!”. Sokan nyomban a bárpultokhoz siettek, ahol lóhalálában sört, vodkát, whiskyt és más italokat tettek eléjük; a poharakat a hőség ellensúlyozására, még jóval éjfél után is, alaposan megtömték jéggel.

Ferry Corsten, az egyik európai sztár lemezlovas, aki dolgozott Libanonban, Szíriában, Bahreinben és Dubaiban, és korábban egyszer Jordániában is, igen elégedetten nyilatkozott a közönség nagy számáról és hangulatáról.

„Igazán szeretek a Közel-Keleten dolgozni, mert itt érezni, hogy a közönségnek mennyire szüksége van erre a zenére, hiszen olvasnak róla az interneten, hallanak róla, mondta Ferry Corsten, akinek arcát bíbor, zöld és sárga fények pásztázták, mielőtt színpadra lépett. „Így aztán, amikor idejön ez a zene, lemezlovasokkal, jó nagy közönséget vonz.”

Miután pedig viszonylag ritkák az ilyen rendezvények a Közel-Keleten, jegyezte meg, a közönség talán érzékelhetően másként reagál, mint más régiókban.

„Őszintén szólva, a világ különböző részein a közönség zömmel nagyon hasonló,” mondta Corsten úr. „Amiben különbséget látok, az az, ahogyan az emberek kimutatják a – hogy is mondjam – lelkesedésüket.” Sok helyütt ez lassan alakul ki, mondta. Nem úgy az arab világban. Két hete Szíriában dolgozott, és a rendezvényen azt tapasztalta, hogy „kezdettől kezek csápoltak a levegőben, az első sortól az utolsóig, balról jobbra, kész őrület volt”, mesélte. „Amit ma este eddig itt láttam, ugyanaz. Már az első pillanatban kitör a lelkesedés. Így amikor egy híres lemez következik, vagy egy neves lemezlovas vagy előadó, akit már régóta vártak, alig kezd bele, máris tetőfokán a hangulat”.

Noha az ilyen eseményeken mindenütt vannak biztonsági őrök, hogy senki ne surranhasson be fizetés nélkül, a Közel-Keleten mindig intenzívebb a biztosítás, ami emlékeztet rá, hogy még Jordánia, a térség egyik legbékésebb országa is áldozatul esik olykor a környező konfliktusok erőszakos cselekményeinek. Három hónapja egy, a jelek szerint Izraelre kilőtt rakéta Akabában talált el egy jordániai raktárt, és csupán négy nappal a Distant Heat után egy másik rakéta csapódott be Akabában, egy taxis halálát okozva, és megsebesítve öt másik jordániait.

Ez azonban láthatólag senkit sem izgatott az eseményen. „Imádom a transz zenét, egyszerűen nem hagyhattam ki”, mondta Fahed Szaad, 22 éves iraki.

A száz dollárnál drágább jegyárak miatt az esemény messze meghaladta a térség gazdag–szegény határvonalának rossz oldalán lévők költségvetését, és olybá tűnt, hogy a bulin túlsúlyban vannak a jómódú városi fiatalok olyan nagyvárosokból, mint Ammán, a jordániai főváros, Akabától 200 mérföldre északra, a sivatagi országúton. Az öltözékük feltűnő volt: rövid szoknyák, szűk pantallók, bő trikók, Guccinapszemüvegek, libanoni zászlók, kefijék, és zölden foszforeszkáló kiegészítők. (...)

Ferry Corsten, a már említett holland lemezlovas ezt mondta arról, mit nyújthat az ő és kollégái zenéje: „Csak egy pozitív üzenet, hogy az életben semmi nem nehéz, ha magunk nem nehezítjük meg. Itt elfelejtheted a hétköznapokat, a nyomorúságot, a gondokat. Csak te vagy meg a zene, és ennyi kész.”

2010. augusztus 8.