„Dögölj meg, te, csótány!”

NÉPSZABADSÁG-ARCHÍV - Bánhalmi János

A változékony megjelenési forma miatt régi-új fegyvereket vetnek be ellenük. Ezek között egyre dominánsabb szerepet kap a beszéd és az írás. A kép készültének idején azonban a modern kor technikai vívmányaival igyekeztek felvenni a küzdelmet a kártevőkkel, szemben a ma uralkodóvá vált, de rendkívül kevés eredménnyel járó „Dögölj meg, te, csótány!” felszólítással.

A panelekről hamar kiderült, hogy nem csupán az embertömegek élőhelyei, hanem optimális feltételeket kínálnak a csótányoknak is. A csótánymamák a kis csótányoknak olyan meséket mondtak esténként, ahol végül a hős csótány mindig elnyeri a lakótelep legdzsuvásabb szemétledobó aknájának királyságát. A paneldzsungel sok-sok járatán, strangján át a csótányok mindenhová eljutottak, hiába suvickolta valaki a lakását napestig, ő is részesült a hívatlan lakótársakból.

A csótányok elleni első nagy győzelem helyszínén, Újpalotán készült felvételhez nem írt győzelmi jelentést a Népszabadság, de a későbbi évtizedekben bepótolta e fájó hiányt, így jól rekonstruálhatóak a korabeli események. A cikk örökbecsű megállapítása szerint „a csótány alapvető tulajdonsága, hogy ha nem irtják, pillanatok alatt elszaporodik ott is, ahol korábban már megszabadultak tőle”. A korabeli beszámoló szerint a bemutató úgy kezdődött, hogy „a gumiruhás ember beállt, és rettentő spricnijén keresztül zúdítani kezdte”, majd ennek nyomán „permet és pára borította az újpalotai panelház környékét”. Nem csoda, hogy a látványt lábhoz tett cekkerrel, tátott szájjal bámulták az arra járók. Mielőtt azonban még félreérthették volna a helyzetet, az ablakban könyöklő házmestertől megtudhatták: „Semmi, csak a bábolnások tartanak valami bemutatót.”

A „bábolnások” ezzel igyekeztek felhívni a figyelmet új szolgáltatásukra, a lakótelepi szemétledobó csövek tisztítására. A harc azonban nem ekkor kezdődött, hanem a felvételünk idején. Az akkori nevén Bábolnai Környezetbiológiai Központ emberei itt, az újpalotai lakótelepen irtották ki egyetlen év leforgása alatt az elszaporodott kártevőket.

A kép készültének idején, 1979-ben a kártevőmentesítő szakember tevékenységének lefotózására atipikus helyszínt választottak, alighanem a háztömb legszebb, legtisztább konyháját. Minden ragyog a tisztaságtól, edény, morzsa, ételmaradék sehol. Nem egy csótánymennyország. Viszont a fiatalabb olvasóink megcsodálhatják a korabeli panelek álomkonyháját. Ezt így elvihetnék a szentendrei skanzen néprajzi gyűjteményébe is. A „párducmintás” linóleumba szinte beleborzong az ember.

A kis spricnis ember után aztán jöttek a nagy spricnisek, akik 300 atmoszféra nyomással fellőttek a tizedikig. Az 1993-as cikk főcíme meg is ragadja a küzdelem lényegét: Nagy nyomással a csótányok ellen. Ma is így harcolnak a professzionális és önkéntes csótánymentesítők a valódi vagy látni vélt kártevők ellen. Ki rettentő tollal, ki rettentő spricnivel.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.