Bombariadó bénította meg a budapesti pályaudvarokat

Mintegy 15 ezer utast érintett, és szinte egész napra megbénította Budapest elővárosi vonalainak vonatforgalmát az a szerda reggeli bombariadó, ami miatt két-két órára le kellett zárni a Keleti, majd a Déli pályaudvart. A MÁV ügyfélszolgálatát 6 óra 42 perckor hívta fel egy ismeretlen azzal, hogy bombát helyeztek el a Keletiben. Húsz percre rá a rendőrség teljesen kiürítette a pályaudvart; miután pedig a korábbi telefonhívás felvételét újra meghallgatták, kiderült: a telefonáló a Délit is megfenyegette. Ezért a rendőrség nyolc óra nyolc perckor, bő egy órával a hívás után, azt is lezárta. A vonatforgalom mindkét helyszínen leállt, a torlódások már percekkel később érezhetők voltak a főváros külső és az elővárosi pályaudvarain.

A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt. A Népszabadság információi szerint a hívás Miskolcról érkezett, a telefonáló pedig férfi volt. Úgy tudjuk, a rendőrségnek ellenőriznie kell a híváslistát, csak ezután tud továbblépni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesülésünket nem kommentálta, a nyomozás érdekeire hivatkozva, nem adott semmilyen tájékoztatást.

A Keletit nem sokkal kilenc óra előtt, a Délit egy órára rá nyitották meg: a tűzszerészek mindkettőt átvizsgálták és egyik helyszínen sem találtak robbanószerkezetet - tudtuk meg Both Ferenctől, a Mávinform sajtóügyeletesétől. A Déli pályaudvaron délután négyre teljesen helyreállt a vasúti közlekedés, a Keletiben csak estére. Összesen 15 vonat nem tudott elindulni, további 55 pedig összesen 1199 percet késett. Az anyagi kárt lapzártánkig nem tudták felmérni. A vasúti bombariadók miatt keletkezett közvetlen kár nagyságát egyébként nehéz megbecsülni, de több százezres, illetve milliós nagyságrendre tehető, ami például a jegyvisszatérítésekből, továbbá a vasút üzemszerű működésének megváltozásából adódik.

A BKV fődiszpécserének szerda esti tájékoztatása szerint társaságuknál nem okozott fennakadást a vasúti leállás. A BKV minden ilyen esetben kérés nélkül is nyomon követi a forgalmi változásokat, s ha kell, módosítja a járatsűrűséget. Ezt tegnap a MÁV sem kérte tőlük, egyedül a Keleti pályaudvar környékére igényelt utastájékoztatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.