szemlélődő | 2011. szeptember 7. | 01:32:51
budspencer | 2011. szeptember 6. | 06:02:32
"Ha az ember kimegy élni külföldre - többnyire EU nyugati fele - akkor az nem kizárólag önmaga miatt történik, hanem az utódok szempontjából is."
Hát én mondjuk USA-s vagyok már 2o éve, de pont a gyerekeim akik miatt haza akarok költözni. Nyugat EU-t nem ismerem. De az USA oktatása olyan mérhetetlenül megy le a süllyesztőbe, hogy annál még a magyar is jobb. Persze csakis kéttannyelvűbe, és mégtöbb nyelvet tanulván látom értelmét, hogy hazavigyem őket, be is vagyok szarva a begyepesedéstől, de vannak olyan dolgok, amit viszont szeretném ha megtanulnának MO-on, pl azt, hogy a szüleik nem beszélik ugyanazt a nyelvet mint az irániak, mert itt ez mindenkinek egy kutya. "they tolerate the hell out of us, because they couldnát care less" Semmi kedvem, hogy amerikai embermasszákká váljanak. Persze én túl messze vagyok és már leéltem két évtizedet külföldön, és már rájöttem, hogy minden nép csak pontosan ugyanolyan szar nacionalista mint a magyar,bármennyit agyontolerálnak mindenkit maguk körül.
A gyerekeim már félig felnőttek, ők már elmehetnek ahová csak akarnak ha végeztek, beszélnek három nyugati nyelven. De én már itt elértem anyagilag, szakmailag amit akartam. Már csak azt szeretném, ha a gyerekeim beszélnék azt a nyelvet is amit én is beszéltem gyerekkoromban és nem egy vadidegen mentalitásban felnőtt külföldi nézne velem szembe mikor felveszem az unokáimat látogatom. De eszem ágában nem lett volna csak MO-on iskolába járatni ők
evianna | 2011. szeptember 6. | 13:24:21
rózsafa41 | 2011. szeptember 6. | 11:55:29
(folyt.)
nem beszélve arról, hogy mindazok, akik elhasználják a 180 felvett kreditet, de annál kevesebbet szereznek meg, kénytelenek saját zsebből fizetni (kreditpontonként többezer forintot, csak ezzel nem szoktak elhencegni), mert 180 pont nélkül (+nyelvvizsga) nincs diploma.
ha az állam ösztöndíjat ad, akkor az a diploma megszerzésére vonatkozik, legfeljebb pár UV-jegyet bocsáthat ki, de nem nagyon teheti részben finanszírozottá a jogviszonyt.
további megfontolandó tény, hogy jelenleg tanévenként a 15% legrosszabbul teljesített államilag finanszírozott diákot átrakják "fizetősbe" - az ösztöndíj esetében azonban legfeljebb megvonásról lehetne szó: és akkor mi lesz? aki két szemeszterben "elereszti" magát, mindjárt megszabadul a terhes kötelezettségtől? (akkor a BSc második évében versengeni fognak a bukásért)
vagy minden fillért ki kell akkor fizetni, kamattal együtt?
és mi van azzal, aki anyagi vagy családi okok miatt kénytelen feladni a tanulmányait? akkor ő egy hatalmas adósságot kapna a nyakába, kamatokkal növelten: ennyire nem kéne a segédmunka világa felé terelni a fiatalokat.
evianna | 2011. szeptember 6. | 13:15:57
rózsafa41 | 2011. szeptember 6. | 11:55:29
erre reagálnék:
"fizessen a valóságonak megfelelő mértékű tandíjat. Azután menjen oda ahová akar!"
azt azért nem ártana figyelembe venni, hogy nálunk a legdrágább képzés az orvosi, ahol tavaly még valami 615 ezer forint/szemeszter volt a költségtérítéses képzés - Angliában pedig 28 ezer GBP/év.
ez pedig azért érdekes, mert az ottani orvosi fizetések ennek a megtérülésére vannak kalibrálva (ezért is mennek ki a magyar orvosok oda dolgozni), tehát ha ott 5-6 éven belül megtérül az elérhető jövedelemből a tandíj, akkor a magyar orvosnak meg fog térülni 1 év alatt. (na ja, meg van még neki a diákhitele...)
akkor az már sokkal okosabb dolog lenne, ha a külföldi jövedelmét adóztatnák meg, csak erre a világ legtöbb államában nincs lehetőség, mert a kettős adózás elkerüléséről minden fontos állammal van megállapodásunk.
ehhez képest az már bagatell ügy, hogy az uniós alapértékeket sérti a szabad munkaerő-áramlás korlátozása (adott esetben: a diákok megfejése), azt ugyanis, amit terveznek, legfeljebb ösztöndíjrendszerként lehetne eladni: kijelölt helyre felveszem XY-t, ezért fizetek, és ha a maga részéről ezt nem teljesíti, akkor fizessen.
de minden állami támogatottal ösztöndíj-szerződés?
akkor hol van az ingyenes felsőoktatás, amely mellett a Fidesz olyan meggyőzően kampányolt???
nem beszélve arról, hogy mindazok, akik elhasználják a 180 felvett kreditet, de annál kevesebbet szereznek meg, kénytelenek saját zsebből f
rózsafa41 | 2011. szeptember 6. | 11:55:29
Talán most már végre tudomásul kellene venni, hogy kapitalizmus van, és hogy egy "klasszikust" idézzek, Nincs ingyen ebéd. A sok felesleges főiskolának becézett gyermekparkolót egyszerűen be kellene zárni, vagy megszüntetni az állami fejkvótát. A meglévő, valódi diplomát adó egyetemeket kellene inkább támogatni, de ott is csak azokat a JÓ tanulókat, akiknek a szülei nem tudnák finanszírozni gyermekük oktatását. A többi fizessen a valóságonak megfelelő mértékű tandíjat. Azután menjen oda ahová akar!
Az alaptörköly asztala | 2011. szeptember 6. | 11:41:24
Moderálási alapelvek- komment törölve -
totitata | 2011. szeptember 6. | 11:12:09
Én visszamenőlegesen megtiltanám, hogy az ilyen agyament ötletelők apja gyereket csináljon. Ha meg mégis megtörtént a malőr akkor a jó spártai szokás szerint: taigetosz!
szkripnyik | 2011. szeptember 6. | 10:59:34
Ceausescu is elengedte a szászokat....
...ha fizettek!
Gaspar | 2011. szeptember 6. | 09:05:55
szgabor2,
Igen, sokban különböznek egymástól az országok, különösen a Nyugat-Európa és az USA. Az általam említett bérek egyébként nettó, jövedelemadó előtti jövedelmek, az orvosok esetében is, nem árbevételt írtam. És ugye Európában az egészségbiztosítás és a nyugdíjrendszer is a generációk közötti szolidaritáson alapul, leszámítva talán az Egyesült Királyságot.
Abban azonban alighanem mind megegyeznek, hogy más, egészségesebb a mentalitás, kiszámíthatóbb módon lehet élni, jobban lehet előre tervezni, érdemes takarékoskodni, mint Magyarországon, és a társadalmat nem hatja át, legalábbis nem annyira, az itthon mindenre kiterjedő hierarchikus, merev, szemléletmód, mások megvetése, az irigység és a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" féle romboló magatartás.
budspencernek van igaza, engem is a gyerekeim jövője győzött meg arról, hogy ismét külföldre költözzünk. Nem szeretném ugyanis, hogy a magyarországi mentalitás ragadjon rájuk, ami itthon akkor is megtörténik, ha történetesen valaki jól él.
tothjani | 2011. szeptember 6. | 08:19:17
"Schmitt Pál köztársasági elnök az intézmény tanévnyitóján mondott beszédében. Arra kérte őket, hogy „a várható nehézségek ellenére is tartsanak ki Magyarországon"-"
Példaként hozta fel a saját 3 lányát, akik mindannyian Amerikában élnek!
medve1942 | 2011. szeptember 6. | 08:02:22
Hoffmann Rózsa ötletében van logika, és jó húsz évvel ezelőtt volt olyan európai politikus, aki megvalósította. Igaz, aztán karácsonyi reality keretében feleségestül főbelövődött... Ceau, Ceau, bambina! (Hogy újlatin idézetet hozzak, nem angolt ...)
budspencer | 2011. szeptember 6. | 06:02:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
szemlélődő | 2011. szeptember 6. | 00:32:23
tapsi | 2011. szeptember 5. | 22:15:14
"én ingyen haza járok egy vidéki egyetemre tanítani... lehet idealista vagyok... de ha az előadásaimon két embert is meg tudok változtatni már megérte a sok repkedés;)"
És ha már egy ember igy gondolkodik mint te, akkor tényleg van remény, hogy változni is fog valami. A változás az iskolapadokban kell, hogy történjen, ugrálhatnak a parlmentben amennyit csak akarnak...
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 22:55:41
szgabor,
Nos, Franciaországban egy multi középvezetője, legyen egy bank fiókigazgatója vagy valamelyik multi regionális egységének vezetője kb. havi 6-8 000 euró között keres. Sok magánpraxist folytató orvos ismerősöm jövedelme mmegközelítette a havi 20 000 eurót, de még a magánápolónőké is elérte a 10 000 eurót. Ugyanez vonatkozott sok közjegyzőre, de a gyógyszerészek - már akinek saját gyógyszertára van - átlagjövedelme is kb. 12 000 euró havonta.
Az összehasonlítás végett, Franciaországban jó a felosztó-kirovó rendszerű egészségbiztosítás, nem kell külön fizetni.
A példáid egyébként nem túl jók, Olaszország például nem a multijairól, hanem az erős kis- és középvállalkozásiaról híres, mint ahogyan a német gazdaság is az erős, többnyire a mai napig családi tulajdonban lévő középvállalatoktól él, virul és exportál, nem a HSBC-től.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 22:48:21
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 22:35:24
7 éve...
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 22:35:24
tapsi,
Ez nem generációs kérdés. Vannak kiváló, intelligens 70-es européer ismerőseim, és nézd meg a Jobbik hívőket, túlnyomó többségük fiatal, huszonéves.
Minden generációnak vannak teljesítményorientált tagjai, azonban Magyarországon ők vannak kisebbségben, és, maint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat.
Egyébként nem élhetsz még kint nagyon régen, ha a multikat és a nagyvállalatokat a teljesítméynorientált kultúra letéteményeseinek tartod. Ez is csak amolyan magyaros meggyőződés, hiszen a magyar gazdaság túlnyomú részét a multik adják. Ha megnézed, ez az arány Nyugat-Európában teljesen más, mint ahogyan a multikról alkotottt vélemény is.
Amúgy egy magánpraxist folytató szakorvos vagy közjegyző Nyugat-Európában sokkal jobban él, mint egy multi középvezetője.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 22:21:25
...ők már NEM keseregnek...
tapsi | 2011. szeptember 5. | 22:15:14
valahol mindenkinek igaza van... sajnos! de én optimista vagyok és remélem, hogy a Bajnai (nem vagyok mszps) féle politikusok lesznek majd egyszer többségben.
ostorcsattogtatókra és volt kb tagokra már rég nincs szüksége ennek az országnak...
én ingyen haza járok egy vidéki egyetemre tanítani... lehet idealista vagyok... de ha az előadásaimon két embert is meg tudok változtatni már megérte a sok repkedés;)
az otthoni mentalitás elkeserítő ez igaz... de ez attól is függ, ki milyen emberekkel van körülvéve. a barátaim multiknál és nagyvállalatoknál dolgoznak. ők már keseregnek, hanem hajtanak és dolgoznak. azért van felnövőben egy teljesítményorientált generáció is;)
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 22:00:39
Hja, elfelejtettem, amióta visszaköltöztem egyfolytában honvágyam van a külföld után, pedig éekig nem ettem Túrórudit.
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 21:59:54
tapsi,
"egyben bízom! akik lehúztak jó pár évet azok visszamennek és megváltoztatják az otthoni mentalitást... remélem, hogy politikusok is lesznek közülük, mert ez a mostani bagázs (jobbtól-balig) elkeserítő! Kedves Vezetőstül, Rózsi ninénistül"
Nos, nem hiszem, hogy ez így lesz. Én családi okok miatt jöttem vissza, és épp most készülök ismét külföldre költözni. megjegyzem, jól keresek itthon is, magyar viszonyokhoz képest nagyon jól, és szeméyl szerint nincs okom panaszra, hacsak az nem, hogy itt a mentalitás soha, de soha nem fog megváltozni. Minél tovább maradok, annál rosszabbul érzem magam, és így vannak ezzel ismerőseim is.
tanulmányozd a magyar irodalmat, rájössz, hogy már a XIX században is sokan abban reménykedtek, maiben Te, mégsem változott semmi. Ez az ország az OV-knak és a Hoffmann Rózsáknak való.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 21:44:42
na jó... nekem van honvágyam! nagyon sokszor és akiket ismerek azoknak is. ezt azzal küzdom le, hogy támogatom a Malévet a szolgáltatásai igénybevételével:)
nem tervezem, hogy végleg külföldön maradok... mert imádom az országom, családom, barátaim az ízeket a nyelvet és Budapestet, stb...
akcentusom van (nem nagy) de nem zavar, mert én magyar vagyok... büszke vagyok rá és nem akarok német vagy angol lenni. sőt:)
amúgy bértáblák vannak és ha fejre állok akkor sem kapok többet vagy kevesebbet mint a többiek!
a származásom sem téma mert a németeknél és az angoloknál ahol eddig dolgoztam úgy kirúgnak egy buzizásért, zsidózásért vagy hülye kínaizásért, hogy a lábad sem éri a földet.
a munka minőségéről meg annyit, hogy aki meggazdagodni jön ki egy érettségivel arra az a sors vár, hogy vajas kenyeret eszik és évente egyszer látja a városközpontot. szerencsére ők nincsenek sokan és nem sokáig öregbítik a hírnevünket. gyorsan fel szokták adni:)
a többség doktorizik, multinál dolgozik vagy bankoknál... és sztem mindenhol jó hírnevünk van:)
egyben bízom! akik lehúztak jó pár évet azok visszamennek és megváltoztatják az otthoni mentalitást... remélem, hogy politikusok is lesznek közülük, mert ez a mostani bagázs (jobbtól-balig) elkeserítő! Kedves Vezetőstül, Rózsi ninénistül
Szamok Embere | 2011. szeptember 5. | 21:36:37
tapsi | 2011. szeptember 5. | 15:51:45
"aki otthon nem tud ervenyesulni az szerinted kulfoldon fog??? mas kulturalis kornyezet, mininum ket nyelv felsofoku ismerete, versenykepes diploma + mindig kulfoldi leszel annak minden kovetkezmenyevel (meg ha nem is mondjak ki..."
tapsikám, személyes tapasztalatom szerint igen. igaz, mérsékelten versenyképes szakmám van, amennyiben az alapkutatás meg mérnökök okítása az.
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 21:24:56
szemlélődő,
Hát nekem elmúlt a honvágyam, kb. 3 év kellett hozzá, és azt sem igen tapasztaltam, hogy idegenként bántak volna velem. Persze lehet, hogy csak szerencsém volt, és attól is függ, hogy hová mész.
szemlélődő | 2011. szeptember 5. | 21:18:01
"de gy orvos vagy bármely szakképzett munakerő néhány év után, ha jül megtanulja a nyelvet és a kinti mentalitást, ugyanolyan munkát kap, mint a ehlybeliek. Én legalábis ezt tapasztaltam."
Igaz, lehet, hogy anyagilag és szakmailag elérő dupla munkával ugyanazt a szintet mint egy bennszülött. De az akcentusod, a honvágyad soha nem múlik el, ezt te is tudod. Ezért lenne jó, ha nem kéne elmenni otthonról. Ha a fizetések felemelkednének akkor a mentalitás is teljesen megváltozna...
Gaspar | 2011. szeptember 5. | 21:10:38
tapsi,
Sok mindenben igazad van, de azért a külföld és a nyugat nem azonos Angliával.
Nyolc évig éltem külföldön, és nagyon ritkán hallotta, hogy Budapestet Bukaresttel összekeverték volna, bár az gaz, hogy átkozottul nem vagyunk érdekesek. És ott, ahol én voltam, még politizáltak is az emberek, bár kulturáltabb módon, mint itthon.
Abban viszont teljesen egyetértek, hogy aki itthon vesztes és nyafof, az alighanem külföldön sem viszi semmire. És az is igaz, hogy sokan nem a pénz, hanem a másfajta mentalitás miatt szeretnek kint élni, bár ezt hiába is magyarázod azoknak, akik soha nem éltek külföldön, de meg vannak győződve arról, hogy ha kint lennének, sokkal jobban élnének.
Mellesleg nem igaz, hogy a külföldi, legalábbis a kelet-európai, munkaerővel az alja munkát végeztetnék. Azt végeztetika képzetlen emberekkel, de gy orvos vagy bármely szakképzett munakerő néhány év után, ha jül megtanulja a nyelvet és a kinti mentalitást, ugyanolyan munkát kap, mint a ehlybeliek. Én legalábis ezt tapasztaltam.
szemlélődő | 2011. szeptember 5. | 21:09:07
"a magyar emberek egészségéért fáradozni biztosan felemelő érzés lesz."
Sajnos ez a mondat magában kinyitja a bicskát a zsebemben. Tulajdonképpen ez a pofátlan lelkiismereti zsarolás veszi el a kedvem attól, hogy a gyerekimet magyarnak neveljem. Mely szerint neked kötelességed a semmiért úgy érezni, hogy felemelő érzés a magyarságod. Kötelességed hogy a magyarokon segitsél miközben kishazád hatalmasat szarik a fejedre és teljesen hülyének néz, szakmai, emberi megbecsülésről soha nem hallván.
Az a baj, hogy itt nem csak a pénzről van szó. Valahol jogos, hogy ha elmegy valaki olyan diplomával, amiért külföldön súlyos összegeket fizetnek, akkor nem fair sem az otthon élő adófizetőkkel szemben akik orvos nélkül maradnak, sem a külföldön élő orvosokkal szemben akik kiperkálták a tandijukat és akiktől elveszik a magyarok az állást.
Ami nekem ebben a nagy hazafisági kötelességből való gyógyitásra való buzditásból nem tetszik, az az, hogy semmi és senki vagy a szemükben, akinek joga zéró, kötelessége viszont annál több a szentkorona nevében.
darus | 2011. szeptember 5. | 20:55:02
Most azok vannak legjobban felháborodva az állam ,vagyis a mi pénzünkön
kinevelt orvosok eltávozásán,akik orbán szociális népszavazásán habzó
szájjal követelték az ingyenességet.
Amúgy meg nevetséges ez az egész visszafizetősdi,ha jó szakorvos vagy szak-
ember, simán mellényzsebből visszafizeti és ettől nem lesz itthon több orvos.Csak egy példa:a nővérem az usa-ban gyerekorvos,éves bevétele átlag-
ban hétszáz(!)ezer dollár.Igaz ebből a pénzből alkalmaznia kell egy orvos-
aszisztenst és egy titkárt aki intézi a papírmunkáját.Így is tisztán meg-
marad neki háromszáz-háromszázötvenezer egy évben.Igaz hogy kint egy gyer-
ekorvosnak kicsit összetettebb a feladata ,de így is megéri.Akkor mi a fenéről beszélünk.
anonymus | 2011. szeptember 5. | 20:33:58
Akkor a drága jó aranyos, együgyű köztársasági elnöknek csúfolt marionett bábu gyerekei jöjjenek először haza és dolgozzanak itthon!
A családon hogyan lehet egy ilyen rabszolga-szerződés betartását utólag számon kérni?
Szabadság, demokrácia magyar értelmezése. Kezdem szégyellni magam, hogy magyar állampolgár vagyok! (Magyar már régen nem vagyok. Csak küszködést, nehézséget, megaláztatást jelent számomra, hogy ezen a szemétdombon élek!)
tapsi | 2011. szeptember 5. | 20:20:36
a 7 ev alatt nem tudom hanyszor hallottam:
ungarisch - bulgarisch
Budapest - Bukarest
Hungary - "Bulgary"
szoval nem emiatt vagyunk kulfoldon akik vannak... es sztem nem is a penz miatt, mert egy otthoni multinal szinten megkapom a jo fizetest es a ceges kocsit. a lenyeg a MENTALITAS es a HOZZAALLAS... a magyar irigy es kicsinyes.
probald meg megmondani a fonokodnek, hogy az otlete nem jo...hehe
egy nemet, angol, amerkiai elvarja, hogy kritizald es vitazz vele (szakmai alapon).
meg kulfoldon nincs magyar garda, nepnemzeti magyarosch akarmi, buzizas, zsidozas, Kedves Vezeto, Szalai Nusi neni es a tobbi baromsag... ja! senki sem politizal... mindenki tesz arra, hogy konzervativ vagy kommunista esetleg liberalis vagy.
ilyen Orban fele VALLALHATATLAN nyugaton! tagolva is leirhatom, hogy ertheto legyen... a nevetseg targya kicsiny hazank... ezt azert jo lenne tudatositani.
de felcsuti betyar hivei ugysem fogjak felfogni...
szemlélődő | 2011. szeptember 5. | 20:06:09
Senki nem azért megy el külföldre mert a legnagyobb vágy, hogy valahol kisebbségben éljen és naponta ötvenszer megkérdezzék tőle, hogy hol is van az a MO. Magyarország hatalmas szégyene, hogy nem tud kedvet csinálni az otthonmaradásra. Az egész hozzáállással van itt gond mely szerint az állam szarik rád fizetés ügyben, de elvárja, hogy éhbérért éljen benned a hazaszeretet. A hazaszeretetet ki kell érdemelni, az állam felelős az emberei boldogságáért, jólétéért. Ez egy kétirányú utca, csakis azzal érik el az otthonmaradást, ha az állampolgárok boldogsága, beleértve az anyagi jóléte a legfontosabb. Alapvető pszichológia, amit nem tanitanak a világszintűnek hitt magyar egyetemeken úgy látszik. Mondjuk elég kevés más országban tartják ezt fontosnak, de ahol igen, ott működik, az ott élő magyar meg nyálcsorogva figyeli ezt, mert sokkal jobban szeretné, ha az ő országában is ez igy lenne, és nem kéne csodálnia, hogy másoknak ez megy, az ő hazájában pedig nem.
Béla bá | 2011. szeptember 5. | 19:55:14
szgabor2 | 2011. szeptember 5. | 19:28:52
Bölcs meglátás, az eltelt húsz év alatt "nem sikerült az oktatást megreformálni."
Valóban nem.
Nem is ez volt a cél. Az ellenkezője, lezülleszteni, szétbomlasztani, feszültségeket kelteni, felszámolni.
De nem csak az oktatással volt így, talán tehették, mert hagytuk.
Az indíték, a cél nem ismeretlen.
Reméljük ennek vége, tenni kell róla, hogy az legyen.
szemlélődő | 2011. szeptember 5. | 19:50:30
„könnyebb élettel kecsegtető külföldön, hanem a szülőföld rögösebb útján” próbálják elérni.
Járt már SP valaha külföldön? Próbált már külföldön új étete kezdeni? Hát ott aztán dúl a kánaán, instant boldogság és alig várják az "értelmiségi" magyarokat:))
Ha tényleg azt akarják, hogy hazamenjenek az emberek külföldről, akkor támogassák őket, garantálják a külföldről hazajöttek munkalehetőségét és dijazzák a külföldi tapaszatalatukat,ami mellesleg esélyt adna az országnak, hogy kimásszon ebből a begyepesedett gondolkodásból. Nics olyan külföldi magyar aki nem akarna visszamenni a túróudiba meg a téliszalámiba ha garantáltan fel tudja használni a külföldi tapasztalatait, nyelvtudását és meg tud élni otthon. Ne ilyen őskori módszerekkel fenyegessenek, ezzel csak elüldöznek mindenkit. Nincs olyan külföldön élő magyar, aki ne tudná, hogy úgysem tudják rajta behajtani a tandijat.
Béla bá | 2011. szeptember 5. | 19:44:48
szgabor2 | 2011. szeptember 5. | 19:05:31
Meglehet amit írtam kissé demagógnak tűnhet a másik oldalon, /persze mi más lehetne?/
De amiről te beszélsz, semmi köze ahhoz, hogy a külföldre szakadt honfitársaink az itthon maradottak pénzén szerezzenek diplomát.
Mint mindenhol a felső oktatásban sincs kolbászból a kerítés.
A belevalót nyolc év alatt, sikeresen a sajátba töltötték.
Szerintem annak te örülnél a legjobban, ha senki nem tanulna itt. Én mint az ország polgára, és annak elkötelezettje, ennek nem tudnék "örülni."
Jóslatokba nem érdemes bocsátkozni ez nem orákulum!
szemlélődő | 2011. szeptember 5. | 19:32:41
Mintha a magyar diploma valami aranyat tojó tyúk lenne... Azért veszik fel külföldön a magyar diplomásokat mert sokkal olcsóbban elvállalják a munkát mint a hazaiak, nem a szakmai zsenialitásuk miatt. Ergó ott is éppencsak megélnek, baromi kicsi az esélyük hogy visszafizessék a tandijukat a magyar államnak.
Mellesleg soha nem tudnak utánajárni hogy ki hol dolgozik és ha meg is találják az illetőt nem tudják behajtani rajta mert ütközik a nemzetközi jogokkal, ezért aztán még látogatóba sem fognak hazamenni mert félnek a behajtástól.
A rögös utat kellene kiegyenliteni, hogy kedve legyen otthon maradni a végzett diákoknak, esetleg az oktatás szinvonalát emelni, hogy kedve legyen a külföldi diákoknak MO-on tanulni és esetleg munkát vállalni...
Ez a lebilincslős módszer úgysem fog menni...
És ha húsz év után visszamegyek MO-ra dolgozni a külföldön szerzett diplomámat kifizeti a magyar állam? Merthogy ott az ingem gatyám ráment...
zojka | 2011. szeptember 5. | 19:25:59
Mint ha a szocik is ezt akarták volna.
Kavington polgártársak, kavington.
tatamtatam | 2011. szeptember 5. | 19:21:36
és ez hogy fog működni, a diplomázás után hány évig működne az egérfogó?
mondjuk valaki 10 évet itthon dolgozik, aztán kimegy külföldre, akkor is kell neki?
Mi van azokkal, akik Phd-zni mennek ki? ők is fizetnek, az alacsony ösztöndíjukból? mi lesz a tömeges fizetésmegtagadásokkal, majd pereskedik az állam ausztráliai stb. magyarok tömegeivel?
totál elmebeteg ötlet. vagy általános (de meég megfiezthető) TANDÍJ kell, vagy állami finanszírozás, de kevesebb embernek. ez az utólagos leszámolás abszurdum.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 19:16:26
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 19:06:31
abban azert egyeterthetunk, hogy lassacskan el lehetne felejteni az ingyenes ezt meg azt... az egyetem befektetes a jovobe (orszag, egyen).
ahogy az elozo kommentelo irta (szgabor2 | 2011. szeptember 5. | 19:05:31)
"mar most is tobben csinaljak a Ph-djuket kulfoldon !!!! "
en is ezt tettem... hulye lettem volna 80 ezerert doktorizni es sok gyenge kepessegu hallgatoba beleverni azt amit a kozepiskolaban kellett volna megtanulnia...
a kulfoldi kepzes meg termeszetesen penzbe kerul... nem is kevesbe, de mivel en ezt jo uzletnek tartottam a jovomre tekintettel, bevallaltam.
sajnos sokan kulfoldon ragadnak vagy egy multi beszippantja oket/minket. de ez is oda vezetheto vissza, hogy az egyetemek csorok... allami appanazson vergodnek. ha lenne tandij, lenne korrekt oktatoi garda. a mostanirol hagy ne mondjak velemenyt... par prof nem tudom mikor publikalt utoljara... a tanarsegedek meg a fusztraciojukat a hallgatokon vezetik le.
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 19:06:31
Ha mindenki fizetne tandíjat, és aztán szabadon rendelkezne magával, az teljesen rendben volna.
A jogalkotásról pedig annyit, hogy olyanok számára, akik napi szinten alkalmazzák (mit beszélek? próbálják) a fidesz színvonalon aluli jogalkotási termékeit, fércmunkáit, mint pl szerencsétlen én is, annak számára világos, hogy nagyon sokszor bizony a tervezeteiknek a közelébe se mennek sem ügyvédek, sem nemzetközi jogászok... inkább ne menjünk ebbe bele.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 19:02:28
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 18:51:13
szerintem a jogot kipipaltuk... gondolom nem Rozsika kormolte a jogszabalyt, hanem belettek vonva jogot vegzett szakertok is, nemzetkozi jogban jartas ugyvedi irodak.
a masik mar moralis es kozgazdasagi kerdes, amelynel az egyen es a tarsadalom dichotomiajat kellene elemezni... mivel ez a kerdeskor szubjektiv ezert nem erdemes belemenni a vitaba...
mint nem fidesz szavazo, Rozsika otltere negyes alat adok... otos akkor lett volna, ha bevezetnek a tandijat (100%) es mindenki alanyi jogon kapna hitelt... aki az atlagon felul teljesit annak elengednek a felet vagy a teljes osszeget... emellett osztondijat adna az allam.
a mostani egy oszver megoldas...
Béla bá | 2011. szeptember 5. | 18:52:33
Nagyon nagyon helyes és időszerű!
Aki már a tanulmányai megkezdése előtt tisztában van azzal, hogy annak befejezése után, eddigi környezetére, mint óhazára fog gondolni, az bizony fizesse meg a tanultakat, vagy az új hazában kezdje tanulmányait!
Vagy olyan /ideiglenes/ diplomát kiállítani, ami csak az ország területén érvényes, és jogosít a szerzett szak gyakorlására, bizonyos ideig.
Az én pénzemen senki ne tanuljon, idegen országok kamatoztatására, és a saját jólétének meglapozására.
Sok sikert a törvényhez.
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 18:51:13
tapsi | 2011. szeptember 5. | 18:44:45
Technika a tilalom megkerülésére. A 21. században vagyunk, már negyedik, ötödik generációs alapjogokról beszélünk, az, hogy mindenki szabadon tanulhasson, majd mehessen vele oda, ahová akar, szerintem a világnak ezen a felén (sem) lehet bármiféle korlátozás tárgya.
Másrészt legyünk őszinték. Ha az átlag magyarnak hirtelen a kezébe adna valaki egy orvosi diplomát, hányan kezdenék böngészni nagy titokban a külföldi álláshirdetéseket a neten? Én igen.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 18:44:45
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 18:34:54
Rozsika akkor tandijassa teszi az egesz oktatast... ha Mo-n maradsz leirhatod az adodbol (sok technika lehetseges), ha kimesz akkor vissza kell fizetned mivel nincs mibol leirni. ez igy megfelelne?
de miben lenne korlatozas? amugy az egyetemi kepzes nem alapjog! vagy igen?;) akkor lenne korlatozas, ha ez a tervezet a kozepiskolara vonatkozna...
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 18:34:54
tapsi | 2011. szeptember 5. | 17:57:40
Nekem speciel az államvizsga már nagyon messze van, sőt, a bírói szakvizsgám is nagyon-nagyon messze van már, de azért még azt tudom, hogy ez a tervezet, ebben a formában, amit itt közöltek róla, mivel olyan nemzetközi egyezménybe - nevezetesen az Európai Unió működéséről szóló, Lisszabonban aláírt szerződésbe - ütközik, melyet inkorporált a magyar jogrendbe az országgyűlés, ezáltal a magyar jog része, alkotmányellenes. Alsóbb szintű szabály nem lehet ellentétes a felsőbb szintűvel. Az eu négy szabadsága olyan alapvető elv, mely a kezdetektől, az ötvenes évektől része volt a közösség célkitűzéseinek. A szabadságokat semmilyen formában nem szabad korlátozni, kizárni. Na ez a szabály az pont azt tenné. Mindegy, hogyan nevezik, hogyan tálalják, mivel a hatása közvetve vagy közvetlenül korlátozza a szabadságot, így nem felel meg az elvárásoknak.
mserussi | 2011. szeptember 5. | 18:20:40
alig értem. eszerint minden tanulóról költségnyilvántartást kell vezetnie az egyetemnek évekig: ez jól tanult és rahedli ösztöndíjakat kapott, az viszont koleszos volt és bennlakása elvitt x forintot, ez meg többször vette fel ugyanazt a tantárgyat, stb. mert ha nem igazolható az összeg, akkor perek jönnek, ezrivel?
tapsi | 2011. szeptember 5. | 17:57:40
vekkerfia | 2011. szeptember 5. | 17:01:58
remelem az allamvizsga meg messze van...
kerlek linkeld be a birosag ertelmezeset angolul vagy nemetul. egek a kivancsisagtol;)
- szerzodest kotnek es nem jogszabalyt alkotnak
- az egyetemi kepzes nem allampolgari alapjog (a kozepiskolai ilyen jellegu intezkedesnel rugkapalna az EU)
- nincs megiltva, lekorlatozva semmi... ha ki akarsz menni akkor visszafizeted... a te dontesed!
- amugy meg atnevezhatik utolagosan fizetendo tandijnak amelyet, ha otthon maradsz adoleirassal torlesztheted, ha kimesz egybol fizeted...
jogaszkent ne csak magolj...
kjanik | 2011. szeptember 5. | 17:16:34
persze szóltam
kjanik | 2011. szeptember 5. | 17:14:38
Szólta a nejemnek, hogy csípjen meg, hátha csak valami hülyeséget álmodok.
A lányom 2 éve végzett építész, legálisan semmi, legfeljebb fagyimérés, svarcban szakma is lehetséges alkalmilag. Nem jókedvéből ment ki, talált is tisztességes építész munkát. Van évfolyamtársa, aki kőműves mellett dolgozik.
Mire kötött volna szerződést?
vekkerfia | 2011. szeptember 5. | 17:01:58
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:25:45
"milyen munkaero szabad aramlasanak a korlatozasa???
ha jogasz vagy akkor kicsit gondold at mit irsz!
a szemelyek mozgasat senki sem korlatozza csak feltetelekhez kotik az ingyenes kepzesben valo reszvetelt. ki lehet menni kulfoldre, ez ellen senki sincs..."
Ha nem tudod hogy működik az EU-s jog, miért írsz róla véleményt? Vannak jogforrások itthon is és az EU-ban, amelyeknek meg kell felelni, az EU-s jogszabályokat pedig csak az EU Bírósága értelmezheti, ezt a tagállamok elfogadták az Alapszerződések aláírásakor. A Bíróság értelmezése szerint pedig Hoffmann ötlete színtisztán jogellenes.
Egy EU-s szabadság korlátozása nem csak azt jelenti, hogy na bumm, lezárják a határokat. Az a kitétel, hogy "oké, kimehetsz külföldre, de le kell perkálnod iszonyatos mennyiségű pénzt", szerinted nem akadályozza meg, hogy valaki kint dolgozzon (vagyis éljen egy EU-s jogával)?
Tök mindegy hogy hívnak egy korlátozást, tandíjnak vagy "tandíjmentesség feltételekhez kötésének", ha egyszer HATÁSÁBAN korlátozás. Az is lehet korlátozás pl., hogy csak a hazai diákok kaphatnak megélhetési támogatást.
Furedi55 | 2011. szeptember 5. | 16:53:50
Amúgy ahogy ezen a javaslaton gondolkodom, elképzelem a megrémült (avagy a már gólyatábor avatáson átesett), 18 éves friss egyetemistát, amint az orra alá dugnak egy papírt, és azt mondják: "a maga taníttatása a dolgozó népnek sokba kerül, ezér' ha esetleg eljut a diplomáig, ne is kacsintgasson a Nyugatra, itt kell szolgálnia épülő hazánkat legalább 20 évig! Megértette?!" Tuti, hogy a gyereknek elmegy a kedve mindentől.
Amúgy nem érdekes? Mindig az a módszertan, hogy belengetnek valamit, amit később fokoznak/általánossá tesznek: lásd magánnyugdíjpénztár: "eltereljük a befizetéseket 3 hónapig", majd: "ide nekem mindent". Itt is: kezdjük a rezidensekkel, majd jön mindenki szépen sorban.
Amúgy kézenfekvő a megoldás: a sátán műve, a rontás hatalma, Bokros átka: tandíj. Nem lenne egyszerűbb, ha a kölök ELŐRE fizetné ki a taníttatása költségeit? Mondjuk 10 ezer/hónap. Tudom, ez nem fedezi a költségeket, de talán részben állná (ez volt a szocik terve is). Tudom, hogy sok a hátrányos gyerek, de akkor a legjobb 10% kapjon tandíjmentességet vagy a szegényebbek igazi ösztöndíjat. Nem egyszerűbb lenne?
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:42:30
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tapsi | 2011. szeptember 5. | 16:41:37
egy fejlett tarsadalomban nem lengetnek zaszlot, nem vonulgatnak zakkant emberek a Hosok teren, nem buziznak, megmondhatod a kritikadat a fonokodnek, nincs Szalai Nusi neni... ja! az ilyen Orban jellegu embert elzavarnanak a budos sunyiba! max az olaszoknal lenne eselye a Kedves Vezetonek...
tapsi | 2011. szeptember 5. | 16:39:16
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:36:20
"fejlettebb és hagyományokkal bíró társadalmi működés, hosszabb és nagyobb ívű életpályák lehetősége, pozitív szemléletmód"
de, ez igaz... sot!!! ezert is vagyok en is kulfoldon! nem a penz miatt, hanem amit leirtal!
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:36:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:27:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tapsi | 2011. szeptember 5. | 16:23:48
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:13:27
aham... minden szar otthon, de azert a tobbseg sajat lakasban lakik, kocsival megy vasarolni, meg valahogy csak lejut a Balcsira vagy a horvatokhoz...
Londonban probalj meg kocsikazni a belvarosban... max a tube marad a maga szauna melegevel es nyomoraval 120 fontos aron. a lakas vasarlast meg elfelejthetet ugy ahogy van! SOHA nem lesz sajat kecod...
minden viszonyitas kerdese! valakinek a lakas a fontos, valakinek a szabadsag, valakinek a karrier vagy a kihivas... ezeket figyelembe veve kell megvalasztani az orszagot! de egy biztos! az osszes igeny egyuttes kielegulesere sehol, de sehol nincs mod.
a magyar mindig csak a masikra mutogat irigyen vagy telebombizi a zsepijet... munka mellett lehet tanulni (en is megtettem)... feljebb lehet jutni. BKVzas kozben nyelvet tanulni es felsofokuzni. a munka meghalalja magat. tele van kulfold "ott jobb az elet" nyomorulttal!
persze vannak kivetelek! de ahhoz tobb kell kezdo angolnal es mediaszakos diplomanal:)
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:13:27
Moderálási alapelvek- komment törölve -
budspencer | 2011. szeptember 5. | 16:09:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tapsi | 2011. szeptember 5. | 15:51:45
Szamok Embere | 2011. szeptember 5. | 15:36:34
aki otthon nem tud ervenyesulni az szerinted kulfoldon fog??? mas kulturalis kornyezet, mininum ket nyelv felsofoku ismerete, versenykepes diploma + mindig kulfoldi leszel annak minden kovetkezmenyevel (meg ha nem is mondjak ki...
ha fentiekkel valaki otthon rendelkezik igen jo allast kaphat;) a versenyszferaban a kereseteket nem mondanam rossznak...
persze en nem a tanarokrol, portasokrol, jogaszokrol es felszolgalokrol beszelek. ok valoban sokkal jobban keresnek kulfoldon szobalanykent vagy szobafiukent...
Anett77 | 2011. szeptember 5. | 15:45:44
Schmitt meg a korábban szintén "elnyomott", huszonévesen minisztériumi dolgozó Rózsa néni mikor vállalt áldozatot?
Anett77 | 2011. szeptember 5. | 15:44:18
Ha ezt el is éri Rózsa néni, valamit csinálniuk kell a bérekkel, mert akkor meg nem fogjak ezt a pályát választani... Lásd élő nyelvszakos és természettudományos tanári pálya: az MA-ra már lasszóval fogják a diákokat. 5-10 év múlva hiány lesz belőlük. Egyébként az államkasszában arra van pénz, amire akarják: Parlament új világítása; autóflotta, minisztériumi felújítások, államtitkárok és miniszteri biztosok hada... Vagy, ha megnézitek a MÁV-ot MALÉVOT, mivel könnyen sztrájkoló, látványos ágazat, tolják a pénzt oda. (Diplomás vasutas minimálbér 230 ezer + juttatások 350 Cafeteria, orvoséknál 130 ezer + semmi...
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 15:40:46
Egyébként ha én fiatal orvos lennék, nem gondolkodnék egy percet sem. Én azt mondom, igazuk van, vágjanak bele, gondoljanak magukra, leendő családjukra. Menjetek csak, kedves fiatalok, nem kell a nagy hazafiaskodás, amit elvárnak tőletek. Úgy sem kapnátok vissza az államtól sosem.
Lakota | 2011. szeptember 5. | 15:38:36
Nem röghöz kötni kellene az embereket, hanem olyan körülményeket teremteni, hogy ne akarjon elmenni innen senki sem. Tudom, ez utóbbi a nehezebb... Egyébként mindaddig, míg egy egyházi iskola, intézmény több támogatásra jogosult ugyanarra a tevékenységre mint az állami, addig, míg az egyházaknak nem kell elszámolni néhány milliárdocskával, (hiába, gazdag ország vagyunk), amíg képviselőink, pártjaink számolatlanul vehetik fel a pénzeket, addig: shut up!
Szamok Embere | 2011. szeptember 5. | 15:36:34
"ha realisan latnad a helyzetet akkor tudhatnad, hogy nincs kanaan kulfoldon. nem volt es nem is lesz. ott is kemenyen meg kell mindenert dolgozni es luxus NINCS. "
Ezt utoljára egy ÁVÓstól hallottam, aki a disszidálástól óvott ("nyugaton sincs kolbászból a kerítés").
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 15:23:26
Az, hogy az eu négy szabadsága közül kettőbe is beleütközik a terv (munkavállalók, személyek szabad mozgása), s mint nemzetközi szerződésbe ütköző, alkotmányellenes, az csak azért nem lehet probléma, mert az alkotmányba ütközés egy ideje errefelé nem probléma.
cézécézé | 2011. szeptember 5. | 15:21:24
Micsoda baromság már megint. Először is elnökünk lelkesítő szavai, mely szerint a magyar embert felemelő érzés ellátni, ezért térjenek haza orvosaink. A külföldit nem? Vagy a magyar jobb szagú, vagy mi? Ha ez tényleg így hangzott el, akkor az szégyen, sokadszorra is, a részéről. Elképzelem, ahogy a milliós fizetés, civilizált körülmények után orvosunk fogja a pereputtyát, és Dániából hazajön nyugdíjasok füleit vizsgálni a mezőkövesdi sztk-ba, ahol a kapu nem volt újrafestve 25 éve...
Másik pedig, kimegyek mondjuk külföldre, hogy találnak meg, vagy ha meg is találnak, hogy hajtják be rajtam a képzés összegét? Jogászként írom, a második kérdésre a válasz a gyakorlatilag lehetetlen, a jogsegély még eu-s államokon belül is gyerekcipő e téren (és más téren is...), arról nem beszélve, ha mondjuk Amerikába megyek. Másik gyakorlati kérdés, hogy mekkora összegre lehet kötelezni a fiatalt? Erre bizonyítást lefolytatni szinte lehetetlen. Mert a képzésbe bele lehet szuszakolni pl a közüzemi díjakat is, a portás bácsi munkabérét is, stb.
bpredwing | 2011. szeptember 5. | 14:59:58
oncogito | 2011. szeptember 5. | 13:58:12
Vicc volt.
Énvezettem? | 2011. szeptember 5. | 14:59:28
Az ilyen szellemi röghözkötés, vagy legalábbis annak megpróbálása egyrészt vaktában való lövöldözés, hiszen nem azokat bünteti, akik a felsőoktatással igazán pazarolnak, másrészt pedig rendszerint balul szokott elsülni. Több okom is van ezt feltételezni, részletek itt:
http://envezettem.blog.hu/2011/09/05/szellemi_roghozkotes
lusta | 2011. szeptember 5. | 14:58:36
Akkor a Nemzet Golyóstolla pénzt fog kapni az államtól, amikor leánykái hazajönnek?
Saracevic | 2011. szeptember 5. | 14:54:23
Azt szeretem a cikkben, ahogy egymás mellé teszi Hoffmann Rózsa nyilatkozatát és Schmitt Pál beszédét. A kettő remekül összecseng. Olyan emberek beszélnek itt, aki számára az értékek, amelyeken az EU alapul érthetetlenek, értelmetlenek vagy gyűlöletesek. Felmerül a kérdés, hogy ha egy ország ilyen embereket emel felelős pozíciókba, akkor mit keres az EU tagállamai között. Nem kéne kilépni?
Egyébiránt Hoffmann Rózsa megint megmutatta, hogy mennyire inkompetens. (A gyakorlati és elvi nehézézségek egész sorára rámutattak a hozzászólások.) Azon pedig jót lehet mulatni, hogy kitalál itt egy halálosan esetlen, jó eséllyel eleve bukásra ítélt megoldást egy olyan problémára, aminek a megoldása évezredek óta ismert. Úgy hívják, hogy tandíj. (Már a görögök is ismerték...) A nagy szerencsétlenkedés közepette, ami a felsőoktatási törvény körül zajlik, a kormány egész jól kimutatta (akarata ellenére is), hogy miért lenne szükség a tandíj bevezetésére.
De persze az, hogy néhány kormánytag rutinszerűen csinál bohócot magából az éretlen és inkompetens ötleteléssel, viszonylag csekély bűnhődés azért, hogy végezetesen megfertőzték a demagógiájukkal a közéletet.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 14:52:34
csali | 2011. szeptember 5. | 14:24:36
meddig tart az iskola kotelezettseg? torvenyben megszabott kotelesseged... ez egyetem egy PLUSZ! nem allampogari jogon jari juttatas az allambacsitol!
ezt lassan 22 evvel a rendszervaltas utan fel kellene fognia a tarsadalomnak.
ha nem akkor a minden "ingyen van"-t nagyon dragan meg fogjuk fizetni... es sokkal tobbe fog majd kerulni...
eutonázia | 2011. szeptember 5. | 14:48:53
talán nem kellett volna a Sátán ügynökeinek kikiáltani a gondolkodó magyar értelmiséget....no majd meglátjuk, mire megy a fidesz az 1 milla cigánnyal, 3 milla nyugdijassal és 3 milli nyomorgóval...jut eszembe, a "magyar" kapitalisták már rég kitelepültek, ők voltak az elsők, akik elmentek!
eutonázia | 2011. szeptember 5. | 14:46:30
1 diplomás hamar eljut a felismerésig, van-e jövője ebben az országban: ha nincs, nem fogja itthon tartani semmilyen papirfecni!
eutonázia | 2011. szeptember 5. | 14:45:16
csendben kérdezném, mi hozott nagyobb hasznot: a 48-as forradalom és halottjai, az ország feldúlása, vagy a 67-es kiegyezés?
persze ilyen "fülkeforradalmi" időkben az észérvek nem számitanak....
csali | 2011. szeptember 5. | 14:24:36
Az adófizetők pénzén jártunk óvodába, általános- és középiskolába is, sőt közpénzből kaptunk eü. ellátást is (stb.) gyermek- és fiatal korunkban. Ilyen alapon ezeket a költségeket is vissza lehetne fizettetni a külföldre távozókkal. (NEM ÖTLETNEK SZÁNTAM!)
Ha az a cél, hogy mindenki fizesse meg a személyére fordított (köz)költségeket, akkor ne vonjanak adót, járulékot, egyebet. (Ja, hogy akkor nem lenne miből fizetni a politikusokat sem, nem lenne mit ellopni...)
oncogito | 2011. szeptember 5. | 13:58:12
bpredwing - nincs ma ingyen oktatás!!!
Azon kívül az a szemétség, hogy a "legdrágább" hivatás nincs megfizetve. Sőt egy sor orvosi szolgáltatást ingyen végeztetnének.
Külföldön cseléd lenne?
Hát Istenem. Ha te választhatnál, hogy itthon havi nyolcvanezerért "valaki" vagy, vagy külföldön háromszázezerért egy "senki" - melyiket választanád?
Ha nem tudsz dönteni, kérdezd meg az "álamfőt", hogy az ő gyerekei hogy döntöttek...
tapsi | 2011. szeptember 5. | 13:48:20
Furedi55 | 2011. szeptember 5. | 13:40:24
nem is szavaztam ezekre... mondjuk masra se:)
ezt az egykulcsos adot a fidesz szavazokon kerd szamon...
amugy a politikus termeszetesen fizesse vissza! a tarsadalom legalja munkakerulo nepsege... Schmitt Pali bacsinak mondjuk az altalanos iskola negy osztalyat (nyelvtan hangsulyos kepzessel) ingyen adnam... ne egesse mar a magyar nepet
Furedi55 | 2011. szeptember 5. | 13:40:24
Hülye felvetés, de a magyar európai parlamenti képviselőket is a magyar állam taníttatta ki, ők is külföldön dolgoznak, fizessék vissza a képzésük árát!
bpredwing | 2011. szeptember 5. | 13:35:56
kriton | 2011. szeptember 5. | 13:16:52
Az világos, hogy Orbánék a NOL közönségének nem tudnak jót tenni. De, az mégsem megoldás, hogy a legdrágább képzést ingyen adjuk, majd az évfolyam 80%-a megpattan és bár szerintem nyugaton főleg cselédként fogják foglalkoztatni, de egyenlőre nagyon trandy ez a verzió. Jönnek még haza lógó orral ezek a fiatalok, hiszen kint pont azokra a problémás helyekre lesznek beosztva auslenderként, amitől itthon ódzkodnak (külváros, hátrányos helyzetűek stb). A pénz, amit kapnak odakint kevés a boldoguláshoz, hiszen az ottaniak meg pont azért nem vállalják.
Ó, hát akkor ez a diplomáskivándorlás igazából nem is probléma.
Kimennek, pár hónap múlva lógó orral visszaalázkodnak és kész.
Tehát nem is kell az a papír.
Furedi55 | 2011. szeptember 5. | 13:33:49
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:59:40
Azért nem tud többet adni az állam, mert nincs több pénze...
Nos, ezt halljuk 20 éve. Most olvastam, hogy a magyar reálbérszínvonal az EU-27 átlag 22%-a. Talán ha szándékosan nem csökkentenék a befolyt adót az egyszázalékos kulccsal. 500 milliárd. Talán bérfejlesztésre elég lett volna.
Felsőoktatási intézmények létszámának csökkentése: egyetértek. Semmi szükség vidéki, alibi főiskolákra. Legyen 10 ütős egyetem, tandíjjal!
oncogito | 2011. szeptember 5. | 13:33:03
Azért a Fidesz legalább önmagához lehetne következetes.
Ha már ilyen módosítás, legyen visszamenőleges!
Azaz pl. fizessen az "álamfő" családja is a külföldön élő csemeték miatt. Mert ugye, itthon költött rá az állam, de külföldön él -- mert bizonyára zavarták az itthoni rögök.
Hát akkor fizessenek ők is!
maddog | 2011. szeptember 5. | 13:21:54
teljesen nyilvanvalo h ez a rozi 1 potcselekves... nem akar tiszta helyzetet teremteni hanem varial. az a sok ugyved bezzeg nem tud kulfoldre, a jobb elet remenyeben, kimenni es ezert itthon rontjak a levegot... 1ebkent a nemzet golyostolla rendesen tepi a szajat h a rogos uton jarjanak + ne a konnyebb eletet valasszak + hasonlok, mikozben az ossze gyereke kulfoldon tanult. Gondolom annak a magyar allampolgarnak aki kint szerzett diplomat fizetni fognak ha otthon "hajta a jot"...
tapsi | 2011. szeptember 5. | 13:18:44
remelem nem zar bortonbe vagy kuld stadion epito taborba ezert Szalai Nusi neni...
Mi Orbánunk, ki vagy a Parlamentben, szüntettessék meg a te neved, lázadjon már fel a te országod, és töröltessék el a te akaratod miképpen a T. Házban, azonképpen itt a földön is. Mindennapi kenyerünket ne herdáld tovább, és már megbocsáss, de mi nem tudunk neked megbocsátani. Ne vígy minket az államcsődbe, és szabadíts meg magadtól. Mert nem tied az ország, csak a hatalom, dicsőség nélkül, és remélhetőleg az sem soká már. Ámen
Tsa-bee | 2011. szeptember 5. | 13:18:03
Az egyéb cikkekre (ma is) adott kommentjeimből kiolvasható, hogy nem nagyon rajongok a jelenlegi garnitúráért. De most kivételes van valami Rózsi néni mondandójában.
1998-as választási kampányában Orbán bejelentette, hogy ingyenessé teszi a felsőoktatást. 2002-ben pedig, hogy meg is tette (ez hazugság! WL anyagát alátámasztandó).
Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy
- én nem támogatott képzésben szereztem meg a diplomám, fizettem a tandíjat,
- ehhez dolgoznom kellett, melyért kapott fizetésemet megadóztatták, s ebből finanszírozták egyes emberek tanulmányait.
Szerintem, minden képzésnek fizetősnek kellene lennie. A tanuló szerződjön tanulmányi hitelre, melyet tanulmányai befejezését követően vissza kell fizetni. A részletek megfizetése alól mentesül az, akinek van bejelentett magyarországi munkahelye.
kriton | 2011. szeptember 5. | 13:16:52
Az világos, hogy Orbánék a NOL közönségének nem tudnak jót tenni. De, az mégsem megoldás, hogy a legdrágább képzést ingyen adjuk, majd az évfolyam 80%-a megpattan és bár szerintem nyugaton főleg cselédként fogják foglalkoztatni, de egyenlőre nagyon trandy ez a verzió. Jönnek még haza lógó orral ezek a fiatalok, hiszen kint pont azokra a problémás helyekre lesznek beosztva auslenderként, amitől itthon ódzkodnak (külváros, hátrányos helyzetűek stb). A pénz, amit kapnak odakint kevés a boldoguláshoz, hiszen az ottaniak meg pont azért nem vállalják.
Az ötlet tehát jó. Maradjon ingyenes a képzés, de ha valaki külföldre megy az fizessen a képzésért. Ez ma is így van másoddiplománál. Valakinek fedezi a cég a diplomáját, aláiratnak vele 2x szolgálati időt, ha közbe átmegy egy konkurenshez, akkor az új cég kifizeti a tandíjat és ámen.
Itt is, ha az angoloknak orvos kell fizessék ki a tandíjat és vihetik Petrácskát Totenhambe. Álgya, vigye!
tapsi | 2011. szeptember 5. | 13:15:54
Kivándoroltfiatal | 2011. szeptember 5. | 13:09:05
a te dontesed, hogy mit tanulsz... az allam csak a lehetosegeket biztositja.
ha valaki a jogra megy (mint ujsagolvaso) gondolhatja, hogy nem fog duskalni az allasajanlatokban
ha a multi kulfoldre viszi dolgozni akkor magyarorszagi statusszal kerul ki;) a vallalat belso konyveleseben fog megjelenni a kikuldetes!
de persze ez nem mindig van igy... amugy gondolom a ceg kifizetne a dolgozojanak a tandijat ilyen esetben.
amugy te mivel csabitanad haza a fiatalokat? valami olyat irj ami nem noveli a koltsegvetesi kiadasokat... mert tobb fizetes lozungot en is be tudom dobni;)
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 13:15:30
lusta | 2011. szeptember 5. | 13:12:06
Hát igen. De hát most olvashatod pár cikkel odébb, hogy nem kell komolyan venni, amit a kampányban (vagyis ellenzékben) mondott a jelenlegi Miniszterelnök Úr.
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 13:13:30
tapsi | 2011. szeptember 5. | 13:02:51
Bocs, félreértés történt. Nem értettük meg egymást.
Számomra ez a kötelezvény verte ki a biztosítékot. Olyan diktatúrás megoldás.
Legyen végre tandíj. Fizessük meg a tanulást, és a tudást is végre.
lusta | 2011. szeptember 5. | 13:12:06
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:59:40
Igen és ki is kardoskodott oly vehemensen a tandíj ellen? Hogy is hívják annak a pártnak a vezetőjét?
Kivándoroltfiatal | 2011. szeptember 5. | 13:09:05
és ha azért megy el a fiatal diplomás mert otthon nem tud elhelyezkedni a papírjával akkor is fizessen? Vagy akkor nem kell? És ha azért megy el mert megfogta az Isten lábát és elhelyezkedett egy multinál aki felfigyelt a tehetségére és külföldre viszi dolgozni? Hú, de jó hogy anno saját zsebből fizettem a diplomám, így még ha ki találják is a visszamenőleges fizetést akkor sem kell aggódnom...Jah, a hazacsábítási projekt nagyon rosszul áll...
tapsi | 2011. szeptember 5. | 13:02:51
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 12:51:59
tandij mellett vagyok!!! 19 eves korom ota egy fillert nem kertem es kaptam a szuleimtol... magam tudtam megoldani, hogy otthon egyetemen diplomazza, masodik diplomam Parizsban vegezzem es Nemetorszagban doktorizzak...
ennek meg volt az ara. az egyetem mellett ket muszakban dolgoztam.
Plútó | 2011. szeptember 5. | 13:02:16
Én mint teljesen laikus azt tartanám normális megoldásnak, ha az első évesek tandíját fizetné az állam, ekkor dőlne el egyáltalán képes-e elvégezni azt a szakot amire jelentkezett.A másodévesek fizessenek tandíjat, aminél már figyelembe lehet venni a család vagyoni hátterét is. A legtehetségesebbek pedig biztosan tudnak szerződést kötni egy céggel, ahová az egyetem után mennek. Orvosoknál ez lehet egy kórház, de akár egy önkormányzat is. Ki van ez már találva máshol.
Mi van a külhoni magyarok, akik itt ingyen tanulnak, majd vissza mennek mondjuk Erdélyországba, ami egy politikai cél, szintén külföldön fog dolgozni, dacára annak, hogy ingyen tanult, hiszen ha kettős állampolgár, nem teszünk különbséget a Fidesz szerint állampolgárság és állampolgárság között.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:59:40
Furedi55 | 2011. szeptember 5. | 12:42:16
azert nem tud az allam tobb penzt adni mert nincs... az allami koltsegvetes azt tudja szetosztani amit beszedett. ha tobbet adunk az orvosoknak akkor ennek meg kell talalni a forrasoldalat. en is szivesen adnek mindenkinek sok penzt... de hat sajnos kivitelezhetetlen.
mondjuk Medgyessy erre tett igeretet! meg is valositotta... es persze el is szallt a magyar allamadossag.
nekem lenne egy otletem... legyen fizetos az osszes egyetem es foiskola es zarjak be a felet, mert felesleges. ketszer annyi van nalunk mint a cseheknel vagy az osztrakoknal...
igen am! de akkor majd jonnek masok es ok az ingyenes oktatas mellett kardoskodnak majd es hogy mennyire fontos Szekszardnak vagy Bajanak a foiskola. es igy tovabb...
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 12:51:59
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:47:44
Tapsi, akkor most te a tandíj mellett, vagy ellene vagy? Mert eddig nekem az jött le, hogy ellene vagy.
Mivelhogy tandíjjal megoldódik a dolog. Erről próbáltam korábban írni. Bevett megoldás, hosszú távon pedig jótékony hatással van az egyetemekre is. Nézd csak meg az egyetemek topplistáját. Az első 10 egyetem az USA-ban és UK-ban van. Okkal.
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:47:44
karcsibá | 2011. szeptember 5. | 12:41:12
na ez egy valoban jo otlet!
az ingyenes oktatast el kellene torolni... mindenki fizessen es ha Mo-n marad akkor leirhatja, ha nem akkor meg nem fog vele torodni:)
ez az ingyenes oktatas egy teljesen szocialista modell... kapitalizmust akarunk, de azert maradjanak meg kacsintos Jani bacsi joleti pillerei.
jelenleg a buszvezeto es a vert izzado apolono adojabol van finanszirozva a tulmeretezett magyar felsooktatas sok szinvonal aluli diakkal... ha vegeznek duplajat keresik majd meg mernokkent vagy kozgazdaszkent.
a korrekt az lenne, ha mindenki fizetne! ez egy befektetes a jovobe, ami minden keppen megterul. fizetosdi eseten meg mindenki oda megy majd ahova a szive es a fizetesi papirja huzza:)
h.genoveva | 2011. szeptember 5. | 12:45:30
Nehéz kérdés, kár annyira felháborodni, kedves kommentelők. Valóban igazságtalan, hogy az EU egyik szegény országa(nevezetese Magyarország) lakossága adóforintjaiból finanszírozza a méregdrága orvosképzést, majd a végzettek , pláne ha itthon szakvizsgát is letettek melegebb tájakra távozzanak. Mert első sorban az orvosokról van szó. Művelődésszervező sem itthon, sem külföldön nem tud a "szakmájában" elhelyezkedni, ezért jobb is lenne a rengeteg kukutyini álfőiskolát teljesen fizetőssé tenni, és akkor mindenki menjen ahová a szeme lát. . .
Fogalmam sincs mi lehetne a jó megoldás. Ahhoz hogy az orvosok ne menjenek világgá, legalább tizszeresére kellene a fizetésüket emelni, erre pedig momentán nincs mód. Talán fizetőssé kellene tenni az orvosképzést is, azzal, hogy a szegénysorsú, tehetséges fiatalok tanulmányait - bizonyos feltételek mellett - az állam finanszírozza.
compo23 | 2011. szeptember 5. | 12:44:35
Én orvos vagyok, külföldön dolgozom. Szerintem nagyon jól jártak velem a kedves adófizetők, és folyamatosan fizetem vissza a képzésem költségét. Először is 6 évig dolgoztam otthon, majdnem ingyen. Most meg a külföldon kapott fizetésem egy részét rendszeresen Magyarországon költöm el, vagyis pénzt hozok haza. Nem értem, hogy ez miért olyan rossz.
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 12:43:39
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:25:45
Légyszi Tapsi, én átgondolom kétszer, de most te is tedd meg.
Te most azt kéred a 18 éves diáktól, hogy írjon alá egy kötelezvényt, hogy a képzésért cserébe Mo-n dolgozzon megalázó fizetésért.
Szerinted ennek milyen következményei lesznek?
Az, hogy aki megteheti, már 18 évesen kimegy tanulni. AKI MEGTEHETI. Az a felső réteg kölyke, akinem most csökkentették az adóját. Akit a papa itthonról taníttat magyar forintból: a TE adódból, mert azt tőled vonták éppen meg, és adták oda nekik.
A jóisten szerelmére, gondolkozz már el: az egész ötlet borzasztó, ami történik. Milyen üzenete van a mai ifjúságnak? Mit mondjak a gyerekemnek? Tanuljon? Hogy aztán egy életre lekösse magát? Akkor inkább menjen el 14 évesen mosogatni Londonba és kezdjen el küldöldi tanulmányokra gyűjteni?
Anyóka41 | 2011. szeptember 5. | 12:42:44
A franciák meghirdettek egy halom körzeti orvosi állást, amit képtelenek betölteni, mert nálunk annyiért a kutya sem megy oda (havi 4-5ezer euróról beszélünk tisztán), azzal a feltétellel, hogy természetesen megfizetik a képzési költségeket a képző államnak, ha kéri. Szerintem a mi 10millás képzésünk náluk minimum az ötszöröse, úgyhogy igen jó bótot csinálnak még így is. Meg persze az is aki odamegy dolgozni.
Furedi55 | 2011. szeptember 5. | 12:42:16
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:25:45
Ha már az állam (az adófizetők) 10 milliót költenek egy orvos kiképzésére, akkor nem kellene tisztességes bért adni neki? Az orvos, főleg kezdő orvos nem azért jár düsseldorfi nyugdíjas nénikét gyógyítani, meg ügyeletbe Angliába mert pénzsóvár meg nem szereti a hazáját, hanem mert itthon egy havi fizetéséből nem tud megélni! Érted? És nem a 30 éve praktizáló menő nőgyógyászról beszélek.
Szingapúrban pl. a National Institute of Education-ben az a rendszer, hogy kőkeményen és vasszigorral kiképzik ingyen a gyereket tanárnak, kötelezik rá, hogy utána az államnak dolgozzon, ha nem végzi el az egyetemet, akkor valóban visszafizettetik vele a tandíjat, de ha sikeresen végez, utána mindenki kap is munkát!
karcsibá | 2011. szeptember 5. | 12:41:12
BBarna
Szerintem se igazán jó ötlet ez a szerződésesdi.Egyszerűen ki kellene fizettetni a taníttatás költségeit,aztán a magyar adójából leírhatná akár
az egészet is mondjuk 10 év alatt!A probléma ugyanis nem csak magyar,úgy
látom,hogy minden gyengébben fejlett országnak gond lehet ez,tkp az állam
ráfordításainak szimpla transzfere,nevezhetnénk akár kizsákmányolásnak is,bár azért ez nem igazán analóg eset,mert itt nem a fogadó ország a kezdeményező.Sokkal durvább,mint mondjuk az,hogy egy multi kiviszi a nyereségét.
bpredwing | 2011. szeptember 5. | 12:40:29
Az ötlet technikailag szinte kivitelezhetetlen.
Szerintem már senkinek nem kell bejelentenie ha külföldre utazik, vagy ott vállal munkát.
Hacsak az NBH nem fog minden végzős orvost megfigyelni:-)
Egyébként ismerek olyan embereket akik ingáznak Ausztriába és segédmunkával többet keresnek mint egy orvos itthon. Ja, és nyolc általánossal. Kifizessék a "képzésük" díját?
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:34:32
nicks | 2011. szeptember 5. | 11:58:52
Orbanra soha sem szavaztam es nem is fogok, szoval ezzel a kategorizalassal vegyel vissza. ha kulfoldon elnel akkor ezen mar reg tulleptel volna;)
mernok doktorkent elhiheted, hogy nem mosogatassal keresem meg a kenyerem... es nem egy vagy ket eve mint te aki megszedulsz a fizetesi papirod lattan minden ho elejen.
ha realisan latnad a helyzetet akkor tudhatnad, hogy nincs kanaan kulfoldon. nem volt es nem is lesz. ott is kemenyen meg kell mindenert dolgozni es luxus NINCS. ez tipikus magyar mentalitas... minden jo ami a messzi kulfoldon van. majd 5-6 ev mulva megvaltozik a velemenyed. addig elvezd az uj izeket es a helyi borokat;)
tapsi | 2011. szeptember 5. | 12:25:45
vekkerfia | 2011. szeptember 5. | 11:40:57
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 11:25:37
milyen munkaero szabad aramlasanak a korlatozasa???
ha jogasz vagy akkor kicsit gondold at mit irsz!
a szemelyek mozgasat senki sem korlatozza csak feltetelekhez kotik az ingyenes kepzesben valo reszvetelt. ki lehet menni kulfoldre, ez ellen senki sincs... csak hat akkor ki kell fizetni az orvosok eseteben a kozel 10 millios osszeget. az adombol nem azert kepzik a jovo generacio orvosat, hogy egy dusseldorfi nyugdijas nenit gyogyitgasson.
de ha ezt megszeretne tenni, akkor termeszetesen van ra lehetosege!
pedro-amigo | 2011. szeptember 5. | 12:24:46
Egyszerűbb lenne ha nevén neveznék a gyereket és tandíjnak hívnák ami az. Kérdés, vajon a külföldre távozó szakmunkásokkal is visszafizettetik a költségeket?
Amúgy nem ártana, ha a közvélemény is megismerné a tervezetet, az már túl szép lenne ha a közvélemény álláspontját tükrözné, elvégre a NERben a zemberek számítanak legkevésbé...
CountLazy | 2011. szeptember 5. | 12:17:52
OK. És akkor, ha én (magam/családom által finanszírozva) külföldön tanulok (mondjuk MA-t szerzek), és azután hazajövök dolgozni, akkor a kinti tanulás költségeit pedig majd az állam=?társadalom megtéríti?!?
BBarna | 2011. szeptember 5. | 12:07:12
És ugyan hogy fogják kitalálni, hogy külföldre ment valaki. Attól hogy külföldön dolgozik, még lehet Magyarországon bejelentett lakcíme. Így aztán munkanélküliként el lesz könyvelve, ha bejelenti magát. Ha nem, akkor is csak annyit fognak tudni róla, hogy nem fizet adót. De hogy hova ment, hol dolgozik, mióta, azt nehéz lesz kitalálni. Mivel EU tagállam vagyunk, nem kell útlevél a határ átlépéséhez és nem kell bejelenteni sem (még) hogy külföldre utazom. Ahhoz, hogy ezt a törvényt betartassák, le kell hogy zárják a határokat!
Egyébként itthon maradtam volna, ha van miért. De nincs...és egyre rosszabb.
jucus | 2011. szeptember 5. | 11:59:59
Egri Károly
A KE úr három leánykája az Amerikai Egyesült Államokban élik életüket. Rájuk nem vonatkozik semmi.
Szaladó | 2011. szeptember 5. | 11:59:55
HRózsa le van maradva egy orbáni brossúrával. Mert az sem járja, hogy valaki az Állam pénzén diplomát szerez, és a megaánczektorban, horribile dictu egy külföldi tulajdonú cégnél dolgozik. Aki az Állam pénzén tanul, dolgozzon az Államnak!
nicks | 2011. szeptember 5. | 11:58:52
apsi | 2011. szeptember 5. | 10:37:36
dolgoztam külföldön, jelenleg is ott dolgozom.
nem a londoni barátaidról beszélek, akik alig keresnek valamit a mosogatással :-) kint és olyan munkakörben valóban annyit fogsz keresni, de még azzal is jobban jársz, mintha Magyarországon csinálsz hasonló munkát.
egyébként mindenki Londonba megy: rég lejárt lemez.
majd szólj az Orbánodnak ha már nem lesz, aki itt megműtsön, hátha a Kövér Laca bevállalja ;-)
Egri Károly | 2011. szeptember 5. | 11:55:44
A Köztársasági Elnök Úr gyermekei a világ mely útjain rugdossák,vagy kerülgetik a rögöket?
értelmetlenségi | 2011. szeptember 5. | 11:53:10
... Ami pedig Hoffmann Rózsát illeti, ez a javaslata jellemző rá. Orbán a lábtörlőjének használja, Pokorni sportot űz a lealázásából, pártja, a KDNP nem áll ki érte. Erre ahelyett, hogy felemelt fejjel és egyenes gerinccel lemondana, alázatos kutyaként megpróbál a gazdái kedvében járni, és előáll egy olyan populista ötlettel, amiről úgy gondolja, hogy azzal elnyeri végre az áhított csontot: az elismerő buksisimogatást.
lawyer | 2011. szeptember 5. | 11:50:00
így megoldódik a dilpomás elvándorlás-probléma! nem lesz, aki elmenjen, mert már az egyetemet sem itt fogják végezni :)
értelmetlenségi | 2011. szeptember 5. | 11:44:18
Szamok Embere | 2011. szeptember 5. | 11:25:53
>A vízvezeték-szerelővel is aláíratnak majd egy ilyen "szerződést"?<
A lényegre tapintottál! Miért csak a diplomások? A szakmunkásképzés is pénzbe kerül, a művészek képzése is, sőt, aki segédmunkásnak szegődik külföldre, annak az általános iskolai taníttatását is számon lehet kérni ezen az alapon.
Ha ebből törvény lesz, és ha maradt az Alkotmánybíróságban egy csipetnyi tisztesség, akkor a diszkrimináció miatt simán elmeszeli ezt a nettó baromságot.
lusta | 2011. szeptember 5. | 11:43:12
Több gondom is van az elképzeléssel. Az egyik a diszkriminatív intézkedésa diplomásokkal szemben. Számok Embere már érintetta probléma lényegét. Senki sem indokolta meg a diplomások ilyettén történő megkülönbezytetés okát. Ugyanakkor az elképzelésnek kéátoldalúnak illene lenni. Mi van azokkal a diplomásokkal, akik viszont az istennek sem tudnak elhelyezkedi? Azok akkor kártérítést kapnak az államtól, mert más helyen, más munkakörben helyezkednek el? Esetleg külföldön találnak maguknak munkát, mert idehaza csak a fővárosban lehetnak utcaseprők? Velük mi lesz?
vekkerfia | 2011. szeptember 5. | 11:40:57
tapsi | 2011. szeptember 5. | 10:37:36
Clearwater-nek igaza van, ez a koncepció EU-s jogba ütközik: személyek szabad áramlása. A magyar állam az EU-s polgárok között aszerint diszkriminálna, hogy Magyarországon maradnak-e vagy sem. Ez akadályozza a külföldiek bejövetelét felsőoktatási célból és magyarok kimenetelét munkavállalási célból, mindkettő ütközik az EUMSz-be.
Ami a személyes oldalát illeti: én végzős jogász vagyok, nemzetközi joggal szeretnék foglalkozni, amihez nehogymár itthon kelljen maradnom. Kötve hinném, hogy Magyarországon nagy kereslet lenne humanitárius jogászokra, Rózsa arra kényszerít, hogy menjek vagy a Külügyminisztériumba vagy zugügyvédnek.
hapsi | 2011. szeptember 5. | 11:40:22
És mi a helyzet a sok külföldön dolgozó pincérrel,szakáccsal,hentessel?Nekik is fizetni kell?
lusta | 2011. szeptember 5. | 11:38:02
Makk Marci | 2011. szeptember 5. | 11:22:10
Ez egyenesen következik a január elsején életbelépő tákolmányból.
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 11:35:50
Ugyebár 3 féle variáció létezik a probléma megoldására:
1. Tandíj. Kifizetteti az iskola a képzési költséget. LÁst angolszász országok. Aztán nincs duma, hogy ki hova megy.
2. Ingyenes a tanulás, de az ország olyan, hogy oda visszatérnek a diákok a külfoldi munka után, egy valag tapsztalatot hozva. Lásd: északi országok
3. Erővel itt lehet tartani a végzett diákokat.
El nem tudom képzelni, miért a 3. út a nyerő. Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a Fidesz retorikájához ez áll legközelebb.
wakeger | 2011. szeptember 5. | 11:30:05
Én javaslok egy nagy falat! Az egész országot körbekeríteni!
Így meg lehet az 1 millió munkahely ( persze csak az építés idejére ), és nem mennek majd összevissza a fiatalok, meg nem annyira fiatalok, így a fizetéseket - főleg a költségvetési szférában - le lehet csökkenteni, amely megvalósítja a takarékosabb államm ideáját.
És világszenzáció is volna, a turisták özönlenének.
Szamok Embere | 2011. szeptember 5. | 11:25:53
Ez hogy viszonyul a munkaerő szabad vándorlása elvhez?
A vízvezeték-szerelővel is aláíratnak majd egy ilyen "szerződést"?
Clearwater | 2011. szeptember 5. | 11:25:37
"tapsi | 2011. szeptember 5. | 10:37:36
mivel nincsen eus direktiva az oktatás ingyenességére vonatkozóan ezért milyen jogcímen meszelgetnének bármit?"
A munkaerő szabad áramlásának korlátozása.
|