Egy sörért verték agyon a kutyát

Két férfi kegyetlenül lemészárolt egy kutyát a baranyai Merenyén. Az állatkínzók a kutya gazdájának kérését teljesítették – egy sörért. A két férfit, valamint a kutya gazdáját állatkínzással gyanúsítják.

Az 59 éves Sz. László csordásként dolgozik. A Merenyétől öt kilométerre lévő Nemeske határában őriz negyven marhát két német juhászkutya segítségével. A gyermekkora óta pásztorkodó, lovakat hajtó, az állatokkal gondosan bánó, vidám kedélyű férfi néhány nappal ezelőtt megölte egyik falubelije kutyáját.

A kutya gazdájának kérésére tette.

Az eset úgy történt, hogy Sz. László és barátja, az 52 éves K. István madzagot kötött a kutya nyakára, kivezették a gazda portája mögé, s ott fára lógatták a szerencsétlen állatot. Ezután Sz. László a kapálózó ebet fejszével agyonverte. A lógva hagyott tetemet egy merenyei lakos megtalálta, és azonnal szólt a körzeti megbízottnak. A két férfit előállították, és meggyanúsították állatkínzással. Tettükért akár három év börtön is kiróható. Igaz, a merenyeiek nem gondolják, hogy Lászlót és Istvánt becsukják, miután a két férfi még nem volt büntetve, eddig csak ittas biciklizésért bírságolták meg őket.

Állatkínzással gyanúsítják a kutya gazdáját, N. Istvánnét is. A középkorú asszony elzavar, amikor arról kérdezem, hogy miért akart megszabadulni kutyájától, és legfőképpen, hogy miért ezzel a módszerrel. A merenyeiektől megtudom: az asszony munkanélküli, férje a közeli horgásztónál éjjeliőr, a megélhetésüket a szegényes ház körül tartott tyúkok könnyítik meg.

A kutyagyilkosok viszont beszélnek. A csordát este hatkor behajtó Sz. Lászlót akkor érem el, amikor biciklijén hazaérkezik. A meztelen felsőtesttel kerekező férfi így kezdi:

– Büdös volt az a kutya, azért kért meg a Zsuzsa, meg azért, hogy megmarta a csirkéket.

– Nem lett volna jobb állatorvosra bízni a dolgot? – kérdezem a férfit.

– Nem volt rá pénzük.

– Kegyetlenül verte agyon –lököm tovább a szót. – Tudta, hogy ez bűncselekmény?

– Én ehhez nem értek.

– A saját kutyáival is megtenné?

– Azok munkakutyák, dolgosak. Mindent megérdemelnek. Tápot is kapnak. De a Zsuzsáé haszontalan volt, és büdös.

– Mennyit fizettek a kutya leöléséért?

– Nekem semmit. Jó haverok.

A társtettes – a kopaszsága miatt a folytatásos tévéfilm rendőre nyomán – Kojakként becézett K. István szabadkozik:

– Én csak álltam ott, mint a birka. A Laci vezette ki a kutyát, és ő is verte agyon. Háromszor fejbe verte fejszével. Elszakadt a spárga, és a kutya bemenekült a Zsuzsáékhoz. Segítettem viszszahozni, ez volt a dolgom. Meg fogtam. Újra felkötöttük, és a Laci megint odacsapott párszor. Akkor kimúlt.

– Miért így csinálták?

Egy sört kapott érte...
Egy sört kapott érte...

– Mert a Zsuzsa azt kérte.

– Hogy verjék agyon?

– Igen. Azt mondta, verjük agyon.

– Mit kapott érte?

– Egy sört.

– Jólesett?

– Jól. Meleg volt. A merenyeiek először el se hitték, hogy a két férfi elkövette a brutális bűncselekményt. A 307 lelkes faluban nagy a szegénység, az aktív korú lakosság kétharmada munkanélküli. Ám kutya így is van minden portán, néhol több is, a négylábúak általában sehol sem nélkülöznek. Sokszor a beteg ebeket is odaadással gondozzák, s azok vagy végelgyengülésben múlnak ki, vagy az állatorvosra bízzák, hogy könnyítse meg szenvedésüket. Ezt megerősíti Szomor Csaba, a község állatorvosa is.

Azt, hogy László és István miért vállalta el a kegyetlen kutyakivégzést, a merenyeiek a két férfi

magányával, embertelen körülményeivel magyarázzák.

László a falu elhanyagolt pásztorházában lakik. Gyermekei felnőttek, lánya és két fia már nem vele él, felesége nyolc éve meghalt. A férfi mindennap, hét végén is, tizenkét órát kint van a mezőn a marhákkal, ezért napi 2400 forintot kap. Nem ritka, hogy hazaérve elmegy még kaszálni másoknak. A kapott pénz maradéktalanul elmegy ételre és főleg italra. Vagyona nincs. Valaha gitározott, 4-5 éve eladta hangszerét.

– Nem kell már a gitár – legyint önsajnálat nélkül –, jól vagyok így.

István azon a portán lakik, ahol felnevelkedett. A szerény ház elülső, lakható részén öcscse családja él, István az épület hátsó traktusában, egy minden komfort nélküli, földes padlatú, hat négyzetméteres kutricában húzza meg magát, amit máshonnan kihajított, a kosztól kifényesedett bútorroncsokkal rendezett be.

A rendszerváltás előtt segédmunkásként építkezéseken dolgozó, öt osztályt végzett férfi az elmúlt húsz évben segélyből és napszámból tartotta fenn magát. Most már csak napi ételért fogadják föl. Amikor jobban keresett, volt, hogy egy este megivott 38 üveg sört, ma már nem bírja az alkoholt. A nyolcvanról ötvenkilósra fogyott, alacsony embert időnként kórházban ápolják. A dohányzásról nem tudott leszokni, ezért csikkeket gyűjt, azokból kikaparja a dohányt, és cigarettát sodor belőle. Mélyre szívja, nagyokat köhög tőle, és mosolyog. Egy fia van, akit háromévesen elvitt tőle az anyja.

– Összeállt egy nem magamfajta cigánnyal, egy kolompárral – morogja lenézőn. – Azért ment el, mert fehérmájú volt.

István nem panaszkodik a sorsára. Azt mondja, neki így jó. Kutyája is van. Igyekszik jól bánni vele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.