Hamutér

A tömegkályha elnevezés hallatán sokan a széles körű elterjedésre asszociálnak, pedig szó sincs róla, erre a fűtési módra sajnos még csak kevesen szánják rá a hat-hét számjegyű beruházást. Az angol „masonry heater” elnevezés talán pontosabb: téglából rakott kályhát jelent.

A tömegkályha története háromszáz éve kezdődött, amikor az északi országokban a növekvő lélekszám miatt gyakran hiány volt tűzifából. Kényszer szülte a kandallónál hatékonyabb, hőtárolós kályhákat, melyeket az évszázadok során tovább tökéletesítettek, mígnem a finn kormány harminc éve kutatási programot indított a fizikai számítások alapján lehető legnagyobb hatékonysággal működő modern változat kialakítására. A ma készülő téglakályhák már a finn Taaka nyomán épülnek, továbbfejlesztését a finn Heikki és a dán Lars Helbro végezték.

Égnie kell

A tömegkályha elve egyszerű: gyorsan, totálisan, sok levegővel, tisztán égeti el a tüzelőfát, a keletkezett magas égési hőt nagy tömegű épített szerkezetben tárolja, majd hosszú idő alatt sugárzó hő formájában adja le a környezetében. Ez a technológia a megszokottól alapvetően eltérő égetési módot kíván. A kandallók és konvekciós tűzterek folyamatosan táplált, de lassított égése helyett egyetlen megrakott máglyával dolgozik, amit felülről vagy elölről gyújtanak be, és az ajtó becsukása után hagynak teljesen leégni, csak ezután zárják le a füstelvezető nyílást, hogy a hőt ne vigye ki a huzat a kéményen. Mindez hasonlít a hagyományos cserépkályhák működéséhez, két lényeges különbséggel: a téglakályha sokkal nagyobb hőtároló közeggel rendelkezik, és az égése maximálisan a tűz természetéhez igazodik.

„Aki már látott rendes máglyát égni, az tudja, hogy a fa hosszú, karcsú lánggal ég igazán”, összegzi a lényeget Juhász János, aki Gyálon épített mintakályhákat és szervezett tanfolyamot érdeklődő kályhaépítőknek.

A vastag samott-téglából rakott magas tűztér utat enged a lángnak, nem fojtja le az égést. A szakember szerint „a cserépkályhában csak kóvályog a füst”, míg a téglakályha maximálisan berobbantja és mindent kiéget a fából. Száraz tüzelővel megrakva 600 Celsius-fokra hevül és másfél óráig ég a tűz a kályha magjában. A tökéletes égetés érdekében a tűztér fölött szűkítő torokkal csatlakozik egy kisebb, másodlagos égéstér, amelyben a füst levegővel keveredik és újra berobban – itt már jócskán 800 fok fölött van a hőmérséklet. Ezt a részt szokták kihasználni beépített sütő kialakítására is.

Innentől meglepő fordulatot vesz a tökéletes égésből származó kevés égéstermék és annál több hő útja. Elindul lefelé! Az égéstértől légréssel elválasztott második köpeny vastag téglafala rejti azt a hatalmas tömeget, ami képes felvenni és tárolni az égés hőjét. A dinamikus, optimális levegőfelesleggel táplált égés és a kémény együtt ugyanis olyan huzatot hoz létre, amitől megindul az ellenáramlás: a meleg levegő lefelé haladva lelassul, és van ideje átadni a hőt a masszív közegnek. A szakember szerint három-négy méteren vízszintesen is elhúzható így a füstjárat, amivel fűtött padkát lehet kialakítani, de akár a szomszédos helyiséget is ki lehet fűteni. Mire a segédkéményen át ismét felfele száll és a kéménybe távozik, a füstgáz 150 fokra lehűlt és gyakorlatilag láthatatlan – szén-dioxid, víz és némi nitrogén-oxid keveréke. Ha jó a fa, begyújtás után tíz perccel már nem látható a füst, nincs korom és kondenzáció, és a visszamaradt hamu is minimális.

Elsődleges tűztér
Rendszerbarát

Az intenzív égést követően a kályha tömege sokáig megőrzi a hőt, ami lehetővé teszi hőcserélők beépítését a mag és a köpeny közé, háztartási meleg víz és központifűtés-rásegítés céljából. Ehhez a vizes kandallókkal ellentétben szivattyú sem kell, a puffertároló vizének felfűtése a kíméletes és egyenletes hőleadás miatt ugyanis gravitációs keringéssel megoldható, a túlmelegedés veszélye csekély, egy nyílt tágulási tartály elegendő. „Egy okosan összerakott fűtés- melegvíz rendszer és egy jól elhelyezett kályha egy átlagos családi ház fűtését és meleg vizét napi egy, tartós hidegben két megrakással megoldhatja”, állítja Juhász János.

A fenntartható fejlődésért elkötelezett gazdaságszociológus szerint ez lenne az ideális fűtési mód Magyarország legnagyobb részén. Egyrészt a kályha 95-98 százalékban magyar alapanyagokból készül – a samott, a kisméretű tégla, kaolin, homok és agyag mellett az ajtókat és vasalatokat is hazai beszállítók gyártják. Másrészt hazai munkaerővel, bizonyos munkafázisok részben házilagosan is kivitelezhetők. Harmadrészt feleannyi fával fűt, mint a hagyományos kályhák, az egyenletesen sugárzó hőleadása viszont légyegesen nagyobb komfortot biztosít a lakótérben, még alacsonyabb hőfok mellett is. Az sem mellékes, hogy a fűtésére bármilyen száraz fa alkalmas, a kisebb ágaktól a hasított tűzifáig. Helyben kitermelt fával, ipari tarra vágás helyett szálaló vágással olcsó, környezetkímélő és fenntartható energiaforrást használhatna az ország kétharmada, nem elhanyagolható módon éppen azokon a helyeken, ahol a leginkább rászorulnának az emberek a takarékosságra.

Ha ennyi az előnye, akkor miért nem terjed futótűzként a téglakályha? „Hat éve próbálkozom meggyőzni az éppen aktuális illetékeseket, kevés sikerrel,” mondja Juhász János. „Pedig ha a képzés OKJ-minősítést, az építtetők állami támogatást kapnának...” A környezettudatosság nem hívószó sem a döntéshozók, sem a lakosság fülében. „Talán az emelkedő energiaárak meggyőzik őket, és az ár helyett meglátják az ár-érték arányt: egy-másfél millió forint osztva harminc-negyven év, szorozva alacsony rezsivel”.

Kályha
Sugárzó meleg

A téglakályha hatékonyságának egyik kulcsa az egyenletesen leadott sugárzó hő, ami a forró felületű fűtőtestekkel, például a kandallókkal és vaskályhákkal szemben nem a levegőt fűti fel radiálisan, hanem a falakat és magukat a tárgyakat, a szobában tartózkodó embereket. Ennek eredményeként a levegő alacsonyabb hőmérsékletű, viszont minden felület, amivel érintkezésbe kerülünk, melegnek érződik. Ez sokkal egészségesebb lakókörnyezetet eredményez.

Meglepő módon a téglakályha tetejét is erősen leszigetelik, hogy ne induljon meg a hagyományos fűtésnél ismerős körforgás, amikor a forró levegő felfelé áramlik: a plafonnál 5 fokkal melegebb van, a lábunknál pedig hideg huzatot érzünk.

Élettani szempontból is szerencsésebbnek tartják a gyengéd fűtési módot, mert a száraz, forró felületekkel érintkezve felborul a levegő ionizációs egyensúlya. Ehhez képest a téglakályha felülete érintésmeleg, csak az ajtó hevül fel a fűtés idejére.

A láng erőteljes, függőleges, és világosnarancs vagy sárga színű. A lassú, sötét, vöröses-kékes láng oxigénhiányról árulkodik.