A művet kötetbe rendező Tóth Gergely történésznek, az MTA BTK Történettudományi Intézet munkatársának ez a vállalkozás egyrészt Talentum Akadémiai Díjat hozott, másrészt máris látszik róla: messze túlmutat egy kritikai kiadáson.

„Bél Mátyás műve mintegy 30 évig készült – szerzője a halála előtti napokban is dolgozott rajta, de befejezni nem tudta –, terjedelme több ezer oldalra rúg, célja pedig Magyarország univerzális bemutatása volt” – osztotta meg kutatásainak eredményeit lapunkkal Tóth Gergely, aki szerint a szerző alapvetően más szempontok szerint dolgozott, mint a hatóságok által kezdeményezett 1715. évi összeírás készítői. A hatalom arra volt kíváncsi, mi az adózó jobbágy neve, továbbá mennyi szántója, irtásföldje, kaszálója, szőleje van.

Bél kérdőívében azt firtatta, hogy a lakosok milyen nyelven, a nemzetiségek milyen tájszólásban beszélnek. Milyen a ruházatuk, milyen ételeik, továbbá milyen keresztelési, házassági és temetkezési szokásaik vannak, illetve hogyan keresik a kenyerüket. De Bél Mátyást érdekelte a vármegye hegy- és vízrajza, a vármegye nemes családjai, városainak épületei, a városlakók életmódja is. Tóth Gergely szerint a műben egyszerre van jelen egy természeti kincsekben gazdag és szép Magyarország – Bél barokkosan áradó, legendásan nehéz latinságával megfestve –, valamint a tisztes szegénységben vagy éppen nyomorban élő, a török kiűzését kísérő háborúkból és a Rákóczi-szabadságharcból nehezen magához térő magyarországi népesség bemutatása. Ez teszi különlegessé és a XVIII. századi Magyarország megismeréséhez egyedülálló forrássá Bél munkáját.

Kiváló történészként Bél nagy hangsúlyt fektetett a források felkutatására és a forráskritikára, legfontosabbnak a történeti igazság megismerését és a legendák eltörlését tekintette. A Zólyom vármegyei Végles váráról leírja azt a legendát, miszerint Mátyás király e tájon vadászott, amikor megkapta a hírt fia születéséről, ezért várat építtetett itt, amely az örömteli esemény emlékére a „Víg-les” nevet kapta. Csakhogy Bél ezután közli Zsigmond király oklevelét, amely Mátyás születése előtt 46 évvel, 1397-ben kelt Végles várában, s kijelenti, hogy a legenda nyilvánvalóan hamis.

A műnek mintegy négyötöde, 38 vármegye leírása kéziratban maradt. Mivel minden egyes vármegyeleírásról több másolat, piszkozat maradt fenn, több száz kéziratot kellett rendezni, hogy kiderüljön: melyik a legjobb, legkésőbbi példány. A kiadók, azaz Tóth Gergely és két munkatársa, Glück László és Gőzsy Zoltán munkáját megnehezítette, hogy a Notitia kéziratainak számos darabja elázott, amikor egy alkalommal a Dunán szállították őket. Tulajdonosuk, a kalocsai érsek ugyan gondoskodott a szétmálló, megrongálódott szövegek gyors lemásoltatásáról, de ez a hozzá nem értő írnokok hibájából kevéssé sikerült. Önkényes írnoki betoldások, módosítások is előbukkannak Bél szövegében, de a kontárok szerencsére parlagi latin szavakat használtak, így a betoldások könnyen leválaszthatók.

A kéziratban maradt vármegyeleírásokat tíz kötetben szeretnék megjelentetni, közülük idén jelenik meg a második. Tóth Gergely szerint egyrészt azért fontos a megjelenés, mert máshonnan nem ismerhető adatokkal segít számos tudományágat,másrészt Bél Mátyás ezzel végre méltó helyére kerülhet a magyar történetírók között. (A korábban kinyomtatott kötetek az interneten is föllelhetők, ezek új kiadására legfeljebb a mostani projekt befejezése után kerülhet sor.)

A félig vagy – Tóth Gergely szerint – egészen szlovák nemzetiségű Bél Mátyás kiválóan tudott magyarul, és lojális volt a Magyar Királysághoz, de a szlovákság sérelmei és sajátos történelemképe érzékelhető munkájában. Fontossága tehát abban is rejlik, hogy a Kárpát-medencei népek megismerhetik művéből szülőföldjük 300 évvel ezelőtti valóságát. Kitapintható a vallási tolerancia, az őszinte szociális érzékenység, a többszörös identitás magától értetődősége – ez utóbbi ma már szinte elképzelhetetlen.

S hogy volt-e Bél Mátyás munkásságának folytatása? A történész szerint csupán epigonok születtek. Wagner Károly (1732–90) meg akarta ismételni, sőt felül akarta múlni Bél bravúrját, de csak Szepes és Sáros vármegyére futotta az erejéből és képességeiből. Vályi András (1764–1801) elkészítette Magyarország leírását, de úgy, hogy ahol csak lehetett, Bél Notitiájából puskázott, vagy ahogy napjainkban mondják, átemelte a törzsanyagot. Az eredmény így is csak egy száraz váz lett, hiányzik belőle a Bél-féle szöveg sokszínűsége. Majd csak a millenniumi Borovszky-féle Magyarország vármegyéi és városai című sorozat ért Bél művének nyomába – 150 évvel később.

Fodor Pál történész, az MTA Bölcsészettudományi Központjának főigazgatója a díjátadón kiemelte: a munka azért fontos, mert a XVIII. századi történetírás döntően befolyásolja mai történelemképünket is – hiszen akkor született meg a modern magyar történetírás.

Ki volt Bél Mátyás?

Bél Mátyás (szlovákul Matej Bel, latinosan: Matthias Belius; Ocsova, 1684. március 24.–Pozsony, 1749. augusztus 29.) szlovák és magyar író, evangélikus lelkész, történet- és földrajztudós volt. Legfontosabb, máig ható tudományos jelentőségű munkája a Notitia Hungariae novae historico-geographica. A Notitiából öt kötet jelent meg nyomtatásban 1735–1749 között, a többi kéziratban maradt fenn.