Kulka János és Nagy Ervin: minden helyzetben megtalálják a röhögnivalót
Teknős Miklós A film annak idején divatba hozta az autizmust. Komolykodó cikkek, szakértői nyilatkozatok, interjúk jelentek meg e betegségről. Pedig a történet lényege ez esetben sem volt más, mint megannyi könnyfakasztó történeté: a zord külső mögött dobogó érző szív felfedezése. Mégpedig duplázva.

Az idősebbik testvért betegsége akadályozza érzelmei kifejezésében (talán létrejöttükben is), a fiatalabbat neveltetése. Anyjuk korán meghalt, a beteg fiút intézetbe adták, a fiatalabbat meg a rideg atya viselkedése tette minden érzésre tompa, közömbös törtetővé. Éppen súlyos anyagi gondok gyötrik, amikor apja haláláról értesül, meg arról, hogy a néhány milliós örökség, amely kihúzhatná a bajból, nem rá száll, hanem titokzatos bátyjára, akiről addig nem is tudott. Elrabolja hát sajátosan fogyatékos, a számolásban zseniális, az élet közönséges dolgaiban azonban teljességgel elveszett fivérét, hogy megszerezze, kizsarolja az örökség ráeső részét. A többnapos vándorút során azonban a közös élmények, csínyek és összeütközések meg a lassan felbukkanó régi, közös emlékek hatására kölcsönös érzelmek fejlődnek ki köztük. Ez akkora öröm, hogy a dollármilliókról meg a korábbi pénzügyi csődhelyzetről nemcsak az addig szívtelen és anyagias fiatalember, de a kedves néző is boldogan megfeledkezik.

A színházi változat a maga nehézkesebb, korlátozott módján, mégis híven követi ezt a mesét. Csak éppen minden helyzetben megleli a szórakoztatót. Ahol a film szemérmesen érzelmes vagy éppen szenvedélyesen drámázós, ott a színpadi verzió Anger Zsolt rendezésében egyaránt harsányan vicces. Minden érzés – fájdalom, harag, közöny – a humoros felét mutatja. Nagy Ervin hisztérikusan energikus üzletembere mulatságosan dühöng a bajain, és még mulatságosabb a közönye, amivel apja halálát tudomásul veszi, vagy az értetlensége, amellyel barátnője érzelmi igényeire reagál.

Kulka János pedig frenetikusan alakítja kedves, együgyű óriáscsecsemővé a beteg férfit. Nagy szakértelemmel nevettet, miközben precízen betartja a jó ízlés megkívánta mértéket. No meg azt, ami nélkül nem következhetne be a boldog véget helyettesítő érzelmi fordulat, a szentimentális összeborulás.

A többi szereplő inkább csak a poénok ürügyeként van jelen, igaz ezt különféleképpen teljesítik. Urbanovits Krisztina érdekes jellemeket, Simicz Sándor inkább jellegzetes figurákat hoz színre, Cseh Judit teljesíti az érzelmes fiatal nő szerepkliséjét, Garas Dezső öreg orvosa maga a megtestesült emberség, a gyönyörűen bölcs humanizmus. Sebő Rózsa sokféleképpen megvilágított és világító téglatestekből hozott össze steril modernséget sugalló és praktikusan működtethető díszletet, Cselényi Nóra ruhái kézenfekvőn jellemzők és a komikumot is jól szolgálják. Zöldi Gergely gördülékeny fordítása ügyesen gazdálkodik korunk nyelvi humorszörnyeivel.

Az előadás ismertető szövege szerint az Esőember a szeretetről szól. Ez azonban csak a filmre igaz. A színházi változat – Pesten legalábbis – sokkal inkább szól a röhögésről. Amúgy persze mindkettő ipari előállítású szórakoztatás céljára készült. Csak közben eltelt huszonkét esztendő.