Akadt, aki befizetett volna a Monti csárdásra

Teknős Miklós

Három éve a The Washington Post azt kutatta, mennyirehagyják az amerikaiak, hogy elmenjen mellettük a csoda. Észreveszik-e, ha nem egy szokásos utcazenész nyikorog az aluljáróban, hanem a világ egyik legjobb művésze, Joshua Bell egy vagyont érő hegedűn – egy három és fél millió dolláros, 1713-ban készült Stradivarin – játszik nekik háromnegyed órát. (Bell amúgy a háromsaroknyira lévő szállodájából taxival ment a fellépésre, annyira féltette a hangszerét.) Nos, összesen harminckét dollárt dobtak Bell hegedűtokjába, a legérdeklődőbb járókelő egy kisgyerek volt, akit az anyukája alig bírt elráncigálni a fellépő elől.

Valami egészen más történt kedd délután Kelemen Barnabással, aki a Blaha Lujza téri aluljáróban játszott fél órát. Az ötlet Lantos Adrienné, aki a szakdolgozatát írja a Kodolányi János Főiskola andragógia (művelődésszervezés) szakára – éppen erről. Adrienn mázlista, mert ismeretlenül is könnyen sikerült meggyőznie a zenészt, így nem volt akadálya, hogy kérdőíveket töltessen ki azokkal, akik lelassítottak az akció előtt, ne adj isten, pénzt is dobtak a hegedűtokba.

Kelemen Barnabásnak van egy 1742-ben készült Guarneri hegedűje, amely állami hangszer, és korábban Kovács Dénes játszott rajta, de a művész most Kónya Lajos mesterhegedűjét emelte állához a Blahán. Noha Kelemen kevésbé rutinos az utcazenélésben, egy pillanatra sem zavartatta magát. Mielőtt nekifogott volna Bach dmoll partitájának, kiválasztotta a legjobb oszlopot, felmérte a konkurenciát, aztán nekifogott. Szerencsére az elektronikus gitáron pöntyögő „kolléga” erre a fél órára inkább a pihenést választotta.

Bár – a washingtoni kísérlettel ellentétben – a Blaha nem az egyik legelőkelőbb környéke a városnak, rengetegen megálltak a zenére. Egyrészt, mert közel a Zeneakadémia, másrészt valahogy délután négy óra tájban rengeteg zenész és sok a fiatal járt arra. És persze akadt olyan is, aki arra figyelt fel, vajon kit örökít meg a három fotós és a két videós.

Egy arrajáró férfi egyszerűen nem hitt a szemének. Mint kiderült, Éles Tibor, a Concerto Budapest ütőse nemrég koncertezett együtt Kelemen Barnabással. Oscsodál Ágnes is rögtön tudta, hogy itt nem utcazene szól, valaki nagyon tud hegedülni. Hamarosan arra is rájött, hogy Kelemen Barnabást hallja, majd felidézte, hogy Joshua Bell metrókísérlete előtt százdolláros jegyeket vásároltak a koncertjére – tán még azok is, akik aztán elsétáltak mellette.

A magyar hegedűművész körül viszonylag sokan megálltak. Egy kismama akkor döbbent rá, ki zenélt neki (is), amikor bedobta az elismerő forintokat, és felegyenesedett. „Úristen, ez a Kelemen Barnabás!” – kiáltott fel. Egyesek viszont kissé félreértették a helyzetet, és azt hitték, rendelni is lehet – mondjuk – a Monti csárdást.

A művész bizonytalanul csukta össze a hegedűtokot. Tervezett még ráadást, mondjuk Bartókot, de már nehezen bírta az aluljáró hidegét. A tokkal egy látványpékséghez sietett, és azonnal számolni kezdte a bevételt. Ötezer-ötszáz, plusz egy bibliai egyház szórólapja. A „gázsit” nem sokáig őrizte, meghívott mindenkit, Adriennt és kérdőívező osztálytársait, valamint az akcióról tudósító újságírókat. Sőt azokat is, akik kaptak a lehetőségen, és „köszönjük, igazgató úr” felkiáltással honorálták az ingyenes uzsonnát.

Kapcsolódó cikkek: A zeneszelektor | Az ABBA és a Genesis is bekerült a rockhírességek csarnokába | Hanggal születni | Melodifestival | Lovasi: a pécsi "rock-népművelő"