A cybertérben is formálódik az új stílus és színvilág

Reviczky Zsolt

Hatalmas kupacok borítják be a MO-ME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) műhelyének asztalait. Az egyik oldalon egy valószínűtlenül sovány modellre próbálják rá a ruhákat. Petra nem bánja, ha egy-egy öltözék átlátszó, ez benne van a pakliban. A viselhetőség pedig csak annyira fontos, hogy legalább mozogni lehessen benne – mondja, és jól tudja, itt főként extrémebb ruhákkal találkozik majd.

Másik modellre vár a negyedéves Nagy Dorottya, aki úgy gondolja, nem kimondottan Petrára passzolnak a ruhái. Az újrahasznosított anyagokból Kránitz Orsolyával közösen készített kollekciójukkal szerepelnek a Trafóban. Ezekkel a kötélholmikkal spanyol versenyt is nyertek, valószínűleg azért, mert a „reciklált” szót máshogy értelmezték, mint Európában szokás.

Nem régi ruhákat alakítottak át ugyanis, hanem egy kötélgyár hulladékából gyártották a viseleteket. Magán mutatja Dóri, hogy miként kell belebújni fehér-fekete krinolinba. Azonnal látszik, hogy nem a hordhatóságra törekedtek. Kísérletezni akartak, ezért egy próbababán addig csavargatták, tekergették a köteleket, míg ki nem adott egy formát. Kollekciójuk minden darabja átalakítható, sőt ezt maguk a modellek is könnyűszerrel megoldhatják a kifutón.

Újabb és újabb manökenek érkeznek a terembe. Csak az a baj, hogy nem minden ruhakreátor hagyott instrukciót: hogy a csudába kell felvenni a darabját, mi tartja meg – teszem azt – a nadrágot, ha nincs rajta se gomb, se cipzár, de még egy árva biztosítótű sem. Nincs gond viszont a harmadéves „bőrös” Oláh Anna munkáival. Csak azt nem tudja még pár nappal a bemutató előtt, milyen öltözékekkel együtt mutatják be a táskáit és az öveit. A szövéses technológiát próbálgatja, mióta a MOME-ra jár. Fényes, tükröződő anyagokkal játszik, hosszú, tárcaszerű táskái azt a fajta finomságot sugallják, amely ritkán köszön vissza még a színházakban is. Anna arra vágyik: térjenek vissza a klasszikus stílusok, újra fontos legyen az elegancia, és ne sportcipőben csattogjanak be a nők az Operába.

Anna a merészséget hiányolja a magyarok öltözködési kultúrájából, akárcsak a laptop előtt a bemutatóját előkészítő Kovács Adél és Havancsák Teréz. A színvilágra koncentrálnak, ez köti össze a felsorakoztatott termékeket, és ahogy eltervezték: az ezüsttől a púderes bézsig jutnak el. Terveikre azt mondják, az űrhatás a legjellemzőbb. Nagyon letisztult, sima, geometrikus formákból áll a kollekció. Csupa olyan öltözékről van szó, amelyet, ha bevállalós a lány, felvenne akár egy partira is – teszem azt Londonban. Nálunk viszont megbámulnák az utcán.

Azzal mindenki egyetért, hogy a nyolcvanas évek trendje tért vissza, csak persze egy kicsit másként. Az akkori ruhákat már nem lehet előhúzni a szekrényből: most valahogy letisztultabbak, csinosabbak a formák.

A ruhákat igazgatva járkál a teremben a tanár Szűcs Edit. A divat- és jelmeztervező lefotóz minden darabot, és végtelen türelemmel koordinálja a próbát. Róla nem mondható, hogy nem viszi bele egyéniségét az öltözetébe. Fekete hosszú hajában hatalmas csipesz, fején kötött sapka. Ő és tanárkollégái, Remete Kriszta és Kiss Tibor a textil szakosok féléves munkáiból válogatták ki a legjobb kollekciókat. A diákok ritka lehetőséget kapnak: valódi modellekkel dolgozhatnak majd, ráadásul táncosok is szerepet kapnak a divatbemutató show-n.

Kapcsolódó cikkek: Izzadásgátló pulóver készülhet Szegeden | Akik fel mernek öltözni | Gazdát cserélhet a Tommy Hilfiger | Ruhák, lelkek, arcok | Optimista válságkép a Benettonnál