Homokba rajzoló profi és a felhasználók nyomai

Népszabadság - Teknős Miklós

– Na, hogy tetszett a… – pillanatnyi zavar a ruhatárosfiú arcán – … az előadás?

Valóban nem könnyű behatárolni, mit is láttunk, tapasztaltunk a Gödörben kedd éjszaka. Színi előadást, kiállítást, performance-sorozatot vagy valami egészen mást?

–Színházkiállítást – válaszolja a rendező, Bársony Júlia. Az Átjárók című munka az Élőkép Társulat, a nemrég alakult Harmadik Hang Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak közös projektje. Harmincöten dolgoztak együtt.

A színházkiállítás jeleneteit sötét függönyök választották el egymástól, felsorolni és értelmezni őket itt, most: lehetetlen. Az érdeklődők labirintusszerű folyosókon közelíthették meg a helyszíneket. Egyébként fotós, szenvedélyből viszont homokba rajzoló srác az egyik jelenetben (felhasználói homokrajzok is akadtak szép számmal); tucatnyi zsinórra kötött, talán a világegyetemben lebegő, az égitesteket olykor magához ölelő lány egy másikban. Teljes sötétségbe burkolózó függönykalyiba, villanó vaku, legalábbis hátborzongató hangok, amúgy szótlan „szereplők”. Egy asztalon szépirodalmi munkák, jellemzően ritka Magyar Műhely-kiadványok, felettük két férfi párbeszéde, amelybe be is lehetett kapcsolódni, ha valaki tudott, akart. A hangkulisszát pedig rögzített budapesti zörejek, két alkotó „belső hangjai” és a látogatók eltorzított mondatai adták.

– Nagyon fontos, hogy a közönség már az alkotás megszületésének pillanatában kommunikációba léphessen magával az alkotással. Ellentétben mondjuk a hagyományos színházi előadásokkal, amelyeknél a befogadás passzív, s a hatás csak később megbeszélhető – mondja Bársony Júlia.

A Gödörben bemutatott Átjárók című előadás az Élőkép Társulat, a Harmadik Hang Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak közös projektje. Kattintson, galéria nyílik!
Népszabadság - Teknős Miklós Az előadás talán legfontosabb üzenete, hogy igenis létezik földalatti kultúra Budapesten. Az alkotók minimális költségvetésből gazdálkodtak, az összes résztvevő ingyen dolgozott az Átjárókon, csak az eszközökre és a szállításra költöttek pénzt. A közösségi erő formálta a projektet.

Az Átjárók labirintusrendszere tulajdonképpen egyfajta Budapest-makett. Azt képezi le, hogy az alkotók hogyan élik meg, hogyan lakják be a várost, s miképpen gondolják átjárónak a maguk életét a poliszban.

De nemcsak Budapesten lehet értelme az Átjáróknak, külföldön is izgalmas lehet az előadás. Egyrészt a formai, illetve műfaji kísérletek, másrészt az eszközök sokfélesége miatt, hiszen a Gödörben három napon át szorosan együttműködött a képzőművészet, a zene, a film, az animáció és meg annyi egyéb zsáner.

A mű kiindulópontja két szépirodalmi munka: Viktor Pelevin A rettenet sisakja című színdarabja és Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című műve, amelyeket a rendező az összes alkotótárssal elolvastatott a próbafolyamat során. Pelevin drámájának fő kulisszája egy közös chatfal, amelyen a szereplők egymással kommunikálnak. A darab folyamán kiderül: a kollektív chatfal tulajdonképpen közös útvesztő. A felhasználók csak vir tuálisan tudnak egymással kapcsolatba lépni. Amint kilépnek az egyébként egyenszobákból, lehetetlenné válik a személyes találkozás. Bársony Júlia úgy véli, manapság is ez történik: egyre többet kommunikálunk a hálón keresztül, egyre több olyan ismerősünk van, akivel személyesen még sosem találkoztunk. A közös szoftverek, kódolások, karakterek viszont lehetővé teszik, hogy ezek az első blikkre életképtelen kapcsolatok is működjenek valahogy.

Kapcsolódó cikkek: Belvárosi kávé | 21 megabites mobilinternet a belvárosban! | Hosszú szenvedély - Megújul a Tőzsdepalota | A Vigadó üres héja | Kossuth téri mélygarázs: a Parking vitatja a Fidesz aggályait